Országgyűlési Napló - 2011. évi tavaszi ülésszak
2011. május 3 (88. szám) - A közterület rendjének fenntartása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Jakab István): - DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik):
2966 jelent, hiszen kétharmados törvényben szabályozandó kérdéskörről van szó. Ebben az esetben itt egy feles törvényben kerül elénk egy olyan külön jogszabál yi korlátozás, amely egyébként egy alapvető jog, alapvető alkotmányos jog, az egyesülési jog olyan korlátozását jelenti ezáltal, ami álláspontom szerint nem fogadható el. Éppen ezért terjesztettem elő azt a módosítási javaslatot, amelynek a lényege az, hog y az a kötelezettség, amelyet így előzetesen előír a javaslat, ne kerüljön be a végleges szövegbe, hanem legyen ott egy együttműködési kötelezettség a rendőrséggel, de az írásbeli együttműködési megállapodás előzetes kötelező megkötése ne legyen része enne k a polgárőrtörvénymódosításnak, mert amennyiben erre sor kerül, úgy veszélye áll fenn annak, hogy az együttműködési megállapodásra kötelezett szervezetek olyan helyi rendőri vezetési döntésekbe ütköznek, ahol a diszkrecionális jog érvényesül, tehát bármi lyen szempont, adott esetben politikai, világnézeti szempont megjelenhet az elutasító döntésben. Tudjuk jól, hogy ez a törvényjavaslat igazából a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesülettel kíván leszámolni, le kíván számolni azokkal a kezdeményezésekkel, amelyek nagy számban bizonyították már azt, hogy nélkülözhetetlenek. Az általános vitában Gyüre Csaba képviselőtársam ismertette is, hogy milyen eredményességgel működött a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület: mondjuk, egy megyei polgárőrszövetséghez képest, amely eg y év alatt ért el egy meghatározott számú eredményt, azt néhány hét alatt egy településen elérte bűnmegelőzés, bűnfelderítés tekintetében. Tehát azt gondolom, hogy abszolút téves a jogszabályalkotásnak ez az iránya, de ha már mégis előttünk van, ezért terj esztettük elő ezt a javaslatot. Egyébként hogy mennyire kompromisszumkész azért a Jobbik álláspontja, ebből is megmutatkozik, hogy majd Gyüre Csaba képviselőtársam biztosan szólni fog az ő módosító javaslatáról, amely viszont kompromisszumkészebb, de egy g aranciákkal körbeövezett változatát ragadja meg ennek a kérdésnek az együttműködési megállapodás kérdése tekintetében. A másik kérdés, amiről mindenképpen szólni kell, és ami nagyon veszélyes, a polgárőrszervezetek hatékony működését akadályozza, az az elő írás, amely szerint a saját hatókörén kívül, működési területén kívül csak akkor járhatna el egy polgárőrszervezet, ha ennek érdekében számos szervvel, többek között a rendőrséggel, katasztrófavédelemmel és számos más hatósággal együttműködési megállapodás t köt. És itt ráadásul nem konjunktív felsorolás szerepel, hanem ezekkel a szervekkel mind - a helyes értelmezés szerint - együttműködési megállapodást kell kötnie. És ha megint csak ezek a szervek megtagadják ezt az együttműködést, akkor védtelenül maradh atnak olyan települések, ahol nincs elég aktív civil, nincs elég bátor vagy éppenséggel saját idejét, energiáját erre a rendkívül fontos, a mindennapi bűnözést megakadályozó, bűnfelderítő, bűnmegelőző munkára fordító civil. Ez nem lehet kívánatos cél, ezt nem lehet jó szívvel támogatni, ezért az ajánlás 9. pontjában szereplő módosító javaslat ezt a helytelen korlátozási szándékot igyekszik visszaszorítani. Aztán itt van nálam az ajánlás 14. pontjában a két új szabálysértési tényállás szabálysértési törvényb e emeléséről szóló rendelkezés elhagyására irányuló javaslat, mert megítélésem szerint a két új tényállás, amit a nemrégiben elfogadott kormányrendelet iktatott be, a 67/2011. kormányrendelet, ezeknek tulajdonképpen egy továbbfejlesztése vagy még szigorúbb szankciókkal való ellátása. Tehát akár a polgárőrtevékenység szabálytalan ellátása, akár pedig a közbiztonsági tevékenység jogosulatlan végzése szabálysértési tényállások mind a megfogalmazásuk, mind pedig a céljukat tekintve csupán arra alkalmasak, hogy a védelmi, bűnmegelőzési, bűnfelderítési munkát végző, közbiztonságért tevékenykedő civileket elrettentse a működéstől, ugyanakkor meg felbátorítsa azokat, akik azokat a tömeges bűncselekményeket követik el, amelyek miatt ma már tarthatatlan az élet az or szág egyes településein. Köszönöm, és majd ha még lehetőségem van rá, akkor még egy felszólalási lehetőséget kérek, hogy folytassam, mert nem tudtam befejezni. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)