Országgyűlési Napló - 2011. évi tavaszi ülésszak
2011. április 11 (83. szám) - Kovács Ferenc (Fidesz) - a nemzetgazdasági miniszterhez - “A Széchenyi-pihenőkártya lehet-e a belföldi turizmus élénkítésének motorja?” címmel - ELNÖK (Lezsák Sándor): - KOVÁCS FERENC (Fidesz):
2350 Köszönöm, képviselő úr. Válaszadás ra megadom a szót Szatmáry Kristóf államtitkár úrnak. SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselő Úr! Az elmúlt hónapok során hozott valamennyi kormányzati intézkedés azt a célt szolgálta egyébként , hogy mind a vállalkozások, mind a lakossági hitelfelvevők stabilabb, kiszámíthatóbb helyzetbe kerüljenek. A kormány kiemelt célja a versenyképesség, továbbá a munkaerőpiac helyzetének javítása, mindez pedig a foglalkoztatás bővítését és a munkanélküliség csökkentését eredményezheti, amely által végső soron minél több ember számára biztosítható legyen a rendszeres jövedelem, amely alapvetően hosszú távon javíthatja a törlesztőképességüket. A törlesztőrészlet megemelkedése ugyanakkor sok korábbi hibás dönté sből adódóan jelenleg is rengeteg családnak okoz problémát. Épp ezért vezettük be - én nem nevezném unszolásnak, hiszen egy kategorikus lépés volt - a kilakoltatási és árverési moratóriumot addig, amíg egyébként más eszközökkel az érdekeltek érdekében lehe t lépni. Az Országgyűlés által elfogadott törvénymódosítás szerint a lakáscélú hitelek közé tartozik bármely olyan hitel, akár szabad felhasználású hitel is, amelyet az adós azon célból vett fel, hogy ingatlant vásároljon, építsen, bővítsen, korszerűsítsen vagy felújítson, így akár az ön által is példaként felhozott hitelkártyatartozás is lehet lakáscélú, ha egyébként azt a felek az okiratban előzetesen rögzítették. A kormány - azt gondolom, a korábbi intézkedések alapján is látható alapvetően a megoldást keresi, és együtt érez azokkal, akik ilyen nehéz helyzetbe kerültek. Ugyanakkor szeretném arra felhívni a figyelmet, hogy a követelés behajthatósága egy csomó más területre nagyon érzékeny terület, és a pénzügyi hitelezési rendszer egyik alapköve. Tehát a míg nem szükséges, addig ezt a dolgot lehetőleg nem szabad bolygatni. Két szempont alapján jutott oda a kormányzat, hogy az Országgyűlés a moratórium lakáscélú hitelekre vonatkozó fenntartásáról döntött csak. Ez egy átmeneti fenntartás, hosszabb távon a ko rmány által hamarosan véglegesítendő komplex megoldás biztosítja azt, hogy - az ön szavaival élve - senkit ne lehessen tömegesen (Az elnök a hozzászólási idő leteltét csengetéssel jelzi.) kilakoltatni. Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps a kormán ypárti oldalon.) Kovács Ferenc (Fidesz) - a nemzetgazdasági miniszterhez - “A Széchenyipihenőkártya lehete a belföldi turizmus élénkítésének motorja?” címmel ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tiszte lt Országgyűlés! Kovács Ferenc, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a nemzetgazdasági miniszternek: “A Széchenyipihenőkártya lehete a belföldi turizmus élénkítésének motorja?” címmel. Kovács Ferenc képviselő urat illeti a szó. KOVÁCS FERENC (Fid esz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Egy nemzet egészségi állapotát nemcsak a gazdaság fejlettsége határozza meg, hanem a lakosság egészségi állapota is. Ez visszahat a gazdaságra. A jelenlegi népegészségügyi helyzet az ország versenyk épességét is jelentősen veszélyezteti. Kiemelt cél a lakosság egészségi állapotának javítása és a területi különbségek csökkentése, és ennek egyik legfontosabb eszköze a munkahelyteremtés mellett az egészségmegőrzés érdekében kifejtett tevékenységek köre. Az első Széchenyiterv által elindított szálláshelyfejlesztéseket követően az elmúlt években európai uniós forrásokból, illetve magántőkéből jelentősen növekedett és modernizálódott a hazai szálláshelykapacitás, ugyanakkor a kapacitások bővülésének ütemé t nem követte a vendégforgalom