Országgyűlési Napló - 2011. évi tavaszi ülésszak
2011. április 4 (82. szám) - A Magyarország Alaptörvénye címmel törvényjavaslat részletes vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Latorcai János): - LÁZÁR JÁNOS (Fidesz):
2174 H a megengedik, akkor a részletek tekintetében a következőkre hívnám föl külön a figyelmüket az előterjesztett módosító indítványok kapcsán. A Nyelvtudományi Intézet - egy zárójeles megjegyzést tennék a formai kérdések tekintetében - és a Magyar Tudományos A kadémia is elkészítette a véleményét, módosító indítványokban és kapcsolódó módosító indítványokban, azokkal a nyelvészprofesszorokkal együtt egyébként, akik saját meggyőződésük alapján, “önszorgalomból” végezték el ezt a nyelvi lektorátust, beterjesztettü k az Országgyűlés elé, illetve a mai nap folyamán a részletes vita lezárásáig beterjesztjük. Ez csak a formai része volt a mondandómnak. Az első rész, amit szeretnék a figyelmükbe ajánlani, a módosító és kapcsolódó módosító indítványok tekintetében a Nemze ti hitvallás tartalmi elemeire vonatkozik, a T/2627/51. módosító indítvány, ez az 1946. évi I. törvénynek a kérdése. Itt jegyzem meg, hogy külön még egyszer arra nem térek vissza, hogy a Nemzeti hitvallás mint cím szintén társadalmi vitát váltott ki, és a történelmi egyházak közül a protestáns egyházak ezzel kapcsolatban komoly indítványokat tettek a parlamenti képviselőtársaim részére, ezt a Fideszfrakció mérlegelte, és ezeket a módosító indítványokat nem terjesztettük elő. A Nemzeti hitvallás tekintetébe n a történelmi kérdések vonatkozásában és a történelmi párhuzamok vonatkozásában, amit, úgy gondolom, most már végképp nem kell szégyellnünk, hogy még Gyurcsány Ferenc is vette a bátorságot, hogy a Szent Koronára és az ezeréves államiságra próbál hivatkozn i; gondolom, számára legitimációs szükségszerűség volt, mi pedig csak a történelmi folytonosságra próbáljuk fölhívni a figyelmet. Nála ez szükségszerűség, nálunk folytonosság, ez a kettőnk közötti érdemi különbség. Talán nem ok nélküli az a vita, ami az 19 46os I. törvényről folyik. Horváth János képviselőtársam, ennek a Háznak a korelnöke, úgy is, mint a korszak kisgazda parlamenti képviselője, több alkalommal érvelt már amellett, hogy az akkori köztársasági törvény, az akkori minialkotmány igenis figyelme t érdemel. Ez nem egy lezárt kérdés itt a Fideszfrakción belül. Én arra biztatom képviselőtársaimat, hogy mérlegeljék ennek a módosító indítványnak a sorsát, tekintettel arra, hogy az 1945ös parlamenti választások, függetlenül attól, hogy Magyarország me gszállt ország volt, függetlenül attól, hogy csak olyan pártok indulhattak a választáson, amelyeket egyébként a kommunista megszállók, az oroszok engedélyeztek, függetlenül attól, hogy 60 százaléka vehetett csak részt a választóknak a választáson, a többie ket kizárták ebből a választásból, beszédes véleményt alkottak. Három és fél millió ember Magyarországon először egyértelműen a demokratikus átalakulás mellett és a rendszer demokratizálása mellett tette le a voksát. (11.50) Nyugodtan kimondhatjuk, hogy ha 1945 őszén az előző politikai rendszer pártjai indulnak a választásokon, akár az előző rendszer történelmi politikai szereplői indulnak a választásokon, azt a választást elveszítették volna, és a polgári demokrata ellenzék nyerte volna meg a ’45ös őszi v álasztásokat. Megfontolásra javaslom az Országgyűlésnek, hogy a magyar közjogi hagyományok tekintetében ne hagyja figyelmen kívül a ’46. évi I. törvényt, 1848 közjogi hagyományainak szerves folytatását és egyébként az 1990es közjogi berendezkedésnek a meg alapozását. Én magam azok közé tartozom a Fideszfrakcióban, aki támogatni szeretné Horváth János képviselőtársam módosító indítványát. Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném felhívni a figyelmüket arra, hogy szintén a Nemzeti hitvallás tekintetében a T/2627 /85/5. indítvány tartalmi pontosítást fogalmaz meg az 1949es sztálinista alkotmány jogfolytonosságát illetően. Szeretném teljesen világossá tenni, hogy itt nem valamiféle álláspontrevízióról van szó, hanem egy jogi, jogfilozófiai, jogtechnikai érvek előt ti meghajlásnak, ha szabad így fogalmaznom, a jogi szakmai követelményeknek is szeretnénk megfelelni, amikor egyértelműen megfogalmazzuk, hogy mit értünk az alatt, amikor kifejezzük azt, hogy nem ismerjük el az 1949. évi kommunista alkotmány jogfolytonossá gát. Tisztelt Képviselőtársaim! A következő pont már nem a Nemzeti hitvallásra vonatkozik, hanem a T/2627/92/1. észrevételre, illetve javaslatra vonatkozik. Ez a vármegye és a megye kérdésköre.