Országgyűlési Napló - 2011. évi tavaszi ülésszak
2011. március 24 (78. szám) - A Magyarország Alaptörvénye címmel törvényjavaslat, valamint a Magyar Köztársaság Alkotmánya címmel törvényjavaslat együttes általános vitájának folytatása - ELNÖK (Jakab István): - IVANICS FERENC (Fidesz):
1835 ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra következik Ivanics Ferenc képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából. Megadom a szót, képviselő úr. IVANICS FERENC (Fidesz) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Tegnapi hozzászólásomban felsoroltam a választókörzet településeit, és egy település neve kimaradt, ezért elnéz ést kérek az ott lakóktól; Zsira neve kimaradt, pedig ott is ugyanolyan munkával és szorgalommal jutnak előre az emberek, mint ahogyan az összes többi településen választókörzetemben, a kapuvári választókörzetben. A mai napon egy dologról szeretnék említés t tenni, ez pedig a felelősség kérdése. Hála istennek, sokan beszélnek a felelősségről, ami az elmúlt időszakban bizonyos helyeken nem nagyon volt jellemző. A felelősség egy olyan kérdés, amikor az ember gondolkodását, a jelenbeli cselekvését a jövő is meg határozza, ezért úgy hiszem, hogy az alkotmányunk beteljesíti azt a szerepet, amelyre hivatott. Az N. cikk azt jelenti az alapvetések között, azt mondja, hogy “Mindenki felelős önmagáért, képességei és lehetőségei szerint köteles az állami és közösségi fel adatok ellátásához hozzájárulni.” Ez egy Svájcból vett minta alapján került át ide a magyar alkotmánytervezetbe, amit én kimondottan fontosnak gondolok. Mindannyian ismerjük, hogy az elmúlt húsz évben milyen nehézségekkel álltunk szembe, amikor a felelőtle n döntések következményeit kellett elviselnünk. Ez a felelősség bizony nemcsak a közösségekre, nemcsak a társadalomra, nemcsak a kormányra vonatkozik, hanem az egyénre is, és ez a leglényegesebb a mondandómban. Az egyén felelőssége sem megkerülhető , a szabadság bizony felelősséggel jár. A szabad ország azt jelenti, hogy az egyén a saját döntéseiben is úgy kell határozzon, hogy nem biztos, hogy segítenek majd mások. Ezt azért említem, mert voltak az elmúlt időszakban szomorú események, a Baumagtól ke zdődően az árterületekre épített házakig. Mindannyian tudjuk, hogy nem könnyű döntéseket meghozni. Persze, egy olyan országban, amelyik arra volt tanítva, hogy lehetőleg ne hozzon saját maga döntéseket, majd valahol, valamilyen pártközpontban mindig megmon dják neki a jót és a követhetőt, olyan országban nehéz átalakítani a gondolkodást, ha mi magunk nem akarjuk; ha az egyének, az ország lakosai nem akarják, akkor ez nem fog sikerülni. Az alkotmány pedig azt a szellemiséget, ami az egyéni fejlődéshez szükség es, biztosítja, hiszen hallottunk az egészségről való gondolkodásról, hallottunk Bánki Erik által a sportról való gondolkodásról, hallhattunk a környezetünkhöz való viszonyról, a családok helyzetéről és a családhoz kapcsolódó felelősségről. (16.20) Mindmi nd benne vannak ebben az alkotmánytervezetben, és mindmind alkalmassá teszik ezt az alaptörvényt arra, hogy hosszú időre meghatározza Magyarország, a magyar emberek sorsát. Ezért különösen fontos, hogy odafigyeljünk erre a törvénytervezetre. Persze a fele lősségnek sok megjelenési formája van. Vannak olyanok, akik az ideigleneset szeretik, ideiglenesen itt állomásozó csapatokat, ideiglenes alkotmánytervezeteket, ideiglenesen tartózkodnak itt a parlamentben is; vannak, akik így gondolkodnak a felelősségről. Mi azt gondoljuk, hogy nem ez a felelős magatartás. Az a felelős magatartás, ha ténylegesen a jelen lehetőségeit figyelembe véve, a múltra támaszkodva, a jövő felé gondolkodunk. Ezért gondolom azt, hogy ez az alkotmánytervezet beteljesíti azt a küldetését, amelyre hivatott, és ezért örülök annak, amikor a képviselőtársaink méltósággal és megbecsüléssel szólnak itt a Parlament falai között, mert igen, ez is szükséges ahhoz, hogy az ország megbecsülését kivívjuk magunk is. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves K épviselőtársaim! A haza sorsáért felelősséget érző polgárok közös ügye a politika, ezért mindenkinek részt kell vennie benne. Az egyén felelőssége itt is jelentkezik. Itt sokan szóltak arról, hogy a választásokat, a képviselői mandátumot hogyan kell átalak ítani. Én azt gondolom, hogy az egyénnek kell olyan döntést meghoznia egy választáson,