Országgyűlési Napló - 2011. évi tavaszi ülésszak
2011. február 14 (64. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Jakab István): - FERENCZI GÁBOR (Jobbik):
174 Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A becsület napja a ma gyar és német alakulatok 1945. február 11én este Budáról indult kitörési kísérletére történő megemlékezés. Az utóbbi évtizedek balliberális és marxista történetírása igyekezett bemocskolni oly sok más mellett ezt az emléknapot is. Tilos volt megemlékezni a hősökről, tilos volt gondolni a mártírokra. Sok monográfia, írás és kutatás jelent meg a témában. Néhány Hitlerrel szembeni engedetlenséget, némely éppen ennek az ellenkezőjét bizonygatja, valamelyik pedig egyenesen történelmi fikciónak nevezi a kitörést és így a becsület napját és ezzel sok ezer hős és ártatlan ember lemészárlását. A valóságról azonban senki nem beszél. Senki nem emlegeti azt, hogy a katonák kitörési kísérletükkel és önfeláldozásukkal a figyelmet szerették volna elterelni az Ostrom utcán lefelé hömpölygő fehér zászlós ezrekről. A kitörésben részt vevők legnagyobb része elesett a szinte lehetetlen vállalkozásban, a több napos kísérlet csak halált és fogságot hozott. Az eredeti céljukat nem sikerült elérni, hiszen a vérgőzös szovjet horda r omhalmazzá lőtte az Ostrom utcát, ott minden civilt lemészárolt. A katonai kórházakat lángszóróval égették fel, elevenen megégetve minden sebesült katonát és civilt. Ezen a napon tehát rájuk emlékezünk; a katonákra, akik életüket adták, és utolsó erejüket is a hazájukat és Európát védték attól a vörös gólemtől, aminek rémuralmát egész KeletKözépEurópa megismerhette. Az ártatlan civilekre, akik a háború borzalmait és a szovjetek állati, embertelen ösztöneit megismerve, a legnagyobb kínok között vesztették életüket. A sebesültekre, akiket irgalmatlanul kivégeztek a kommunisták. A magyar asszonyok és leányok korosztályaira, akiket megerőszakoltak, akiket legyilkoltak, akik miatt megismerte a magyarság az addig a magyar lélektől idegen művi terhességmegszakítá st, hiszen olyan tömeges volt az erőszak nyomán várandóssá vált nők száma, olyan ugrásszerű volt a vérbaj és más, egyéb nemi betegségek megjelenése. Az előző évtizedek fizetett történészei szerint a németek és a mellettük mindvégig kitartó magyar alakulato k értelmetlen ellenállása miatt pusztult el a főváros épületeinek jelentős része, miattuk tartott tovább a körülzárt város lakóinak szenvedése, és miattuk késett Budapest várva várt felszabadítása. Mindez igen egyoldalú, sajnálatosan torz és ocsmány megvil ágítása a Budapest ostromával kapcsolatos háborús események tárgyalásának. Budapest németmagyar védőserege több mint 100 napon keresztül, ebből 53 napig teljes bekerítésben, két hadseregnyi orosz erőt kötött le. Budapest védőinek köszönhető, hogy a szovje t csapatok végül is csak az Elba folyóig jutottak, és nem tudták eredeti terveiknek megfelelően teljes egészében lerohanni Európát. Hogyan értékelte mindezt Európa, a hálás utókor? Sehogy. 46 évnyi elnyomás, rabság és megaláztatás, az ország teljes kifoszt ása lett a jutalom. Budapest védőire, köztük a végsőkig kitartó magyar katonákra a háború után egységesen rásütötték a fasiszta jelzőt. Sajnálatos, hogy az elmúlt évtizedek alatt sem a történészek, sem a politikusok nem tudták megfelelő helyére tenni a bud apesti németmagyar védősereg kitartásának valódi jelentőségét. Ez is, mint oly sok más, egy nemzeti kormány feladata lesz majd, ha felébred nemzetünk. Addig is emlékezzünk Budapest hős védőire! Emlékezzünk a német és magyar katonákra, akik 102 napon keres ztül, saját életük feláldozásával védték Európát, a hűtlen Európát! A kitörés után a budai erdőkben még napokig folyt a hajtóvadászat a német és magyar katonák után. A kitörés során elfogott német katonák többségét az oroszok a helyszínen agyonlőtték. A Ci nege útCsipke út sarkán 164 elfogott, tehát hadifogolynak minősülő német katonát végeztek ki az oroszok. Pesthidegkút közelében pedig találtak olyan német katonákat, akiknek bajonettel volt kiszúrva a szemük. Egy magyar ápolónőt, miután megerőszakolták, é lve, lovakkal téptek szét a “dicsőséges” Vörös Hadsereg katonái. De, mint említettem, nem volt kegyelem a budai Vár pincerendszerében berendezett katonai kórház sebesültjei számára sem. Több százra tehető azoknak a súlyosan sebesült, magatehetetlen német é s magyar katonáknak a száma, akikkel lángszóróval végeztek az oroszok. És mindazokat, akik ezeket a rémtetteket elkövették, a mellettem lévő frakció mind a mai napig felszabadítóként ünnepli. Aki ilyenre képes, annak a lelke nem tiszta, a magyarsághoz való viszonya
