Országgyűlési Napló - 2011. évi tavaszi ülésszak
2011. március 21 (75. szám) - Dr. Varga László (MSZP) - a nemzeti erőforrás miniszterhez - “Miért kívánják megvonni a rokkantnyugdíjat százezer embertől?” címmel - ELNÖK (Jakab István): - HALÁSZ JÁNOS nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár:
1489 támogatása; akkor, amikor a 2010ben még dolgozó közmunkások tízezreit kellett az önkormányzatoknak elbocsátaniuk, mert önök elvették a forrásaikat. Nincs tehát lehetőség jelen költségvetési keretek között az eddig rokkantnyugdíjra jogosultak részleges foglalkoztatására sem. Valód i megoldás helyett ismét átgondolatlan intézkedésekkel próbálják a kormányzás látszatát kelteni. Ezeknek az embereknek biztosítani kellene a társadalmi integrációját, nem pedig büntetni őket, amiért önhibájukon kívül leszázalékoltan kénytelenek élni. Kérde zem tisztelt államtitkár urat: nem lett volna humánusabb, ha először valódi munkahelyeket teremtenek, és ezután kezdik el átgondolni a rokkantellátás rendszerét? Miből fognak megélni azok az emberek, akiknek elveszik a rokkantnyugdíját, járadékát? Kérem, álljanak elő a részletekkel, a konkrétumokkal: hogyan akarják megoldani több százezer aktív korú egészségkárosodott ember jövőbeni ellátását? Várom megtisztelő válaszát. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Az int erpellációra Halász János államtitkár úr válaszol. HALÁSZ JÁNOS nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A szocialisták az elmúlt nyolc évben (Nagy derültség az MSZP soraib an. - Az elnök csenget.) számtalanszor bevallották, hogy nem bontották ki az igazság minden részletét. Ne mosolyogjanak ezen, mert önök állandóan hazudtak! A legemlékezetesebb ilyen vallomás Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének egyik mondata volt (Moraj és t aps az MSZP padsoraiban.) , amely így hangzott: hazudtunk reggel, éjjel meg este. A választások után azt gondolták sokan, hogy talán jön a Szocialista Pártnak egy olyan új generációja, amelyik már őszintén is képes lesz beszélni. (Közbeszólás az MSZPből: K ormányozzatok!) Tisztelt Képviselő Úr! Önről is mindenki azt hitte, hogy ehhez a generációhoz tartozik (Simon Gábor: Ne személyeskedjél!) , önről is mindenki azt gondolta, hogy őszintén beszél, és ért ahhoz, amiről beszél. De, képviselő úr, ehelyett ön itt feláll, és arról kezd beszélni, hogy a szocialistáknak eszükbe se jutna felülvizsgálni a rokkantnyugdíjak problémáját. Bármennyire is szomorú, de amit ön mond, az köszönő viszonyban sincs az igazsággal. (Nyakó István: Nem ezt mondta! - Közbeszólás az MSZP soraiból: Figyelj, János, és megérted!) Ennek bizonyítására idéznék pár mondatot néhány jelenlegi képviselőtársától, ebből világosan kiderül, hogy mit tennének a szocialisták, ha rajtuk múlna sok százezer rokkantnyugdíjas sorsa. (Közbeszólások az MSZP sora iból.) Kérem önt, hogy kérdezze meg Veres Jánostól, miért mondta 2009. március 2án napirend előtti hozzászólásában itt a Házban a következőket (Közbeszólás az MSZP soraiból: Ez a válasz? - Térjünk a tárgyra!) : “Úgy gondolom, szembe kell néznie az országna k azzal, hogy ebben a helyzetben nem kerülhetők meg ezek a bizonyos strukturális átalakítások, azaz hozzá kell nyúlni mindazokhoz a területekhez, amit ön felsorolt a holland példa alapján a nyugdíjrendszert illetően, a rokkantnyugdíjrendszert illetően, a munkanélküliellátást illetően és sok más területén az életnek.” (Közbeszólás az MSZP soraiból: Ezt csináljátok!) Tisztelt Képviselő Úr! Az ön frakciótársa, korábbi szociális és munkaügyi miniszter, Szűcs Erika itt az Országgyűlésben 2008. szeptember 29én a következőket mondta: “Nem csupán a gazdaság igényei, hanem mindannyiunk napi tapasztalatai is visszaigazolnak, hogy mi is a társadalom valós elvárása a több mint 400 ezer munkaképes korú rokkantnyugdíjas esetén. (Simon Gábor: Ez a kormány programja?) Az elvárás világos: aki munkaképes, az dolgozhasson és dolgozzon is, legyen több adófizető, hogy kevesebb adóból is tisztes megélhetést lehessen azoknak a honfitársainknak is biztosítani, akiknek a rehabilitáció már nem segít.” (Szűcs Erika közbeszólása.) Ti sztelt Képviselő Úr! Ezek pedig már Gyurcsány Ferenc szavai, amelyek következnek, szintén a tisztelt Ház előtt 2007. február 12én. (Folyamatos közbeszólások az MSZP padsoraiból. - Az elnök csenget.)