Országgyűlési Napló - 2011. évi tavaszi ülésszak
2011. március 21 (75. szám) - Dr. Varga László (MSZP) - a nemzeti erőforrás miniszterhez - “Miért kívánják megvonni a rokkantnyugdíjat százezer embertől?” címmel - ELNÖK (Jakab István): - HALÁSZ JÁNOS nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (Jakab István): - DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP):
1490 ELNÖK (Jakab István) : Képviselő asszony, a párbeszéd nem folytatható, kérem, szíveskedjenek tartózkodni! Elnézést, államtitkár úr! Tisztelt Országgyűlés! Nem párbeszéd folyik a parlamentben, kérem, szíveskedjenek meghallgatni a választ! (Felzúdulás az MSZP soraiban.) Még egyszer szeretném jelezni, a mai nap fol yamán egész idő alatt a szocialista frakció folyamatosan bekiabálással zavarta az ülést. Kérem, tartózkodjanak! (Taps a kormánypártok soraiból.) Folytassa, államtitkár úr! (Simon Gábor: Folytassa!) HALÁSZ JÁNOS nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen. Talán a Gyurcsányidézetet meghallgatják a szocialisták is. 2007. február 12én a következőket mondta: “Ha van botrány, akkor az, hogy ma minden harmadik nyugdíjas rokkantnyugdíjas, és az utóbbiak közül minden második még aktív korban van, akár dolgozhatna is, akár a munka adhatna értelmet életének.” Tisztelt Képviselő Úr! Mielőtt megírta az interpellációját, egyeztetett ön Gyurcsány Ferenccel, Szűcs Erikával vagy Veres Jánossal? Ők javasolták önnek, hogy ne az igazat mondja? (Simon Gábor: Ez volt a múlt! Kormányon vagytok, gyerekek! Egy éve kormányon vagytok!) Az idézetekben megfogalmazottakhoz kapcsolható intézkedések az előző kormány idején is történtek. Kisebbnagyobb lefaragásokkal, enyhén csökkenő ellátotti (Simon Gábor: Ez a kormánypr ogram?) és nem növekvő foglalkoztatotti létszám mellett növekvő elégedetlenséggel állunk szemben. Éppen ezért az inaktivitást ösztönző tendenciákat meg kell fordítani, és jelentős mértékű változásokat kell elérni. A kérdésfelvetésben megfogalmazottakkal el lentétben nem arról van szó, hogy meg kívánjuk vonni a rokkantnyugdíjat százezer embertől, hanem arról, hogy aki egészségi állapotánál fogva arra alkalmas, az munkát végezzen. Széles társadalmi elvárás, hogy a visszaéléseket megszüntessük, a pazarló rendsz ereket pedig átalakítsuk. A kormány legfontosabb céljai között szerepel, hogy minél több ember dolgozzon a saját életszínvonalának megtartása, növelése érdekében. A munka mint értelmes tevékenység a megélhetés mellett az önbecsülést is erősíti. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) A kormány azokat az embereket (Simon Gábor: Időn túli!) kívánja visszavezetni a munka világába, akik erre alkalmasak. Kérem válaszom elfogadását. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK (Jakab István) : Köszö nöm, államtitkár úr. Megkérdezem a képviselő urat, elfogadjae az államtitkári választ. (Simon Gábor: Nehéz lesz!) Öné a szó. DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Elnök úr freudi els zólása valóban igaz, párbeszéd valóban nem zajlik a parlamentben; nem az első ilyen típusú válasza interpellációmra. (Babák Mihály: Ez rosszindulatú megjegyzés volt!) Nézze, azt tudomásul veszem, hogy Réthelyi miniszter úr még sosem tisztelt meg válasszal, azonban, ha jól tudom, Soltész államtitkár úrnál vannak a szociális feladatok ebben a tekintetben. És nem ilyen politikai lózungokra lenne szükség szerintem a válaszok adásánál (Taps az MSZP soraiból.) , mindig ezzel az elmúlt nyolc évvel kezdi. Azt hiszem , hogy nem erről kérdeztem, és elég egyértelmű volt a kérdésem. Januárban decemberhez képest 93 ezerrel kevesebben dolgoztak ebben az országban. (Nyakó István: Szégyen!) Ezek hivatalos adatok, kérem! Megszüntették, gyakorlatilag szétverték a kö zmunkaprogramot, mert az, ami most van, az közmunkaprogramnak nem nevezhető. Tehát több tízezer ember került így az utcára. Tehát ilyen körülmények között mondják önök azt, hogy százezer embert akár a közmunkaprogramon keresztül átvezetnének a munka világá ba azok közül, akik ma rokkantnyugdíjasok. Ez lehetetlen, kérem, ez az