Országgyűlési Napló - 2011. évi tavaszi ülésszak
2011. március 16 (74. szám) - Volner János (Jobbik) - a nemzetgazdasági miniszterhez - “Miért mondják, hogy nem lesznek megszorítások?” címmel - ELNÖK (Lezsák Sándor): - SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (Lezsák Sándor): - VOLNER JÁNOS (Jobbik):
1409 hogy Navracsics miniszter úr, amikor a Széll Kálmánterv bemutatójakor arról beszélt, hogy hat darab szocialista megszorító csomagot fogadtak el a szocialisták nyolcéves kormányzása alatt, igen, mi is tudjuk, csak ké rem államtitkár urat, szó szerint sorolja fel azokat a megszorító csomagokat, amelyeket a Fidesz most megszüntetett, mert én úgy látom, hogy egyet sem sikerült. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiból.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen. Megadom a sz ót Szatmáry Kristóf államtitkár úrnak. SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár : Elnök Úr! Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! Mi korábban egy bizottságban ültünk, és eddig a beszélgetéseink, szakmai vitáink megpróbáltak bizonyos sza kmai alapot teremteni a beszélgetéshez. Én azokkal az észrevételeivel, amelyek az adórendszerre vonatkozóan azt mondják, hogy az új adórendszer a munkavállalók 90 százalékának rosszat hozott, nem tudok mit kezdeni, mert ez önmagában így nem igaz. Azért is érzem egy kicsit igazságtalannak az ön felvetéseit, hiszen pontosan az új adórendszernek az az eleme, amely a munkára ösztönzi az embereket és arra, hogy természetesen aki többet keres, az annyival többet is fizessen, és minden olyan intézkedés, amely a ga zdaság beindítását és a tisztességes munkát megbecsüli, eddig úgy gondoltam, hogy az ön vagy az önök elképzeléseibe is beleillik, és az adórendszernek az a részével, amely a gyermeket vállalókat a munkából megkeresett pénzükkel támogatja, ez meg aztán végk épp, úgy gondolom, hogy közös elképzelés az ország gazdaságának a rendbetételére. De mint most hallom, ez nem így van. Innentől kezdve azzal sem tudok igazából már csak terminológiailag mit kezdeni, hogy ön a megszorítást mint fogalmat úgy kezeli, ami telj esen ellentétes azzal, amit mi gondolunk. A megszorítás az elmúlt időszakban arról szólt, hogy bizonyos alrendszerekből ad hoc a költségvetés foltozására vesznek ki pénzeket fűnyíróelvszerűen. A Széll Kálmánterv pont nem illeszkedik ebbe a sorba, és pont arról szól, hogy azt a legfőbb problémát próbáljuk megoldani, ami gúzsba köti a magyar gazdaságot az elmúlt tíz évben, és a jövő kilátásait is föléli, vagyis az államadósságot kell csökkenteni. Ön is pontosan tudja, ahhoz, hogy Magyarország gazdasága elind uljon fölfelé, először a rendkívül magas államadósságot kell csökkenteni strukturális reformok révén, ami azt jelenti, hogy fenntarthatóvá kell tenni ezeket a rendszereket. Erről szól a Széll Kálmánterv, és bíztam volna abban, hogy ennyiben méltányos, hog y elismeri, hogy ezt a célt kívánják követni. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, államtitkár úr. Egyperces viszontválasz illeti meg Volner képviselő urat. VOLNER JÁNOS (Jobbik) : Államtitkár úr, én nyilvánvalóan nem a családi adókedvezményekről beszélek, hanem arról az egykulcsos adórendszerről, amely az APEH által készített jövedelmi kimutatások alapján a munkavállalók 15 százalékának jelent kedvezményt, a többiek pedig vagy ugyanúgy maradnak jövede lmileg, vagy rosszul járnak. Ellenben annak a 400 milliárd forintnak, amibe ez az új adórendszer bevezetése kerül, gyakorlatilag az egész társadalomnak meg kell fizetni a költségeit; még annak is, aki ebből egyébként kimaradt, még annak is, aki rosszul jár t, meg annak is, aki egyáltalán nem részesedett sehogy az úgy adórendszer áldásaiból. Magyarul, nem történik egyéb, mint hogy az elrontott adórendszer következményeit most önök ráterhelik a társadalomra, azért, mert önök a felső 15 százalék, a gazdagok, a magas jövedelműek érdekeit képviselik, és ennek a következményeit mindannyiunknak, nekünk, magyar állampolgároknak, a választópolgároknak kell meginniuk, és sajnálatos módon önök erről nem is hajlandóak tudomást venni. Hát ez a problémánk, államtitkár úr. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiból.)