Országgyűlési Napló - 2011. évi tavaszi ülésszak
2011. március 16 (74. szám) - Michl József (KDNP) - a nemzeti fejlesztési miniszterhez - “Feltétlenül szükséges Komárom-Esztergom megye négy, illetve öt számjegyű útjainak felújítása” címmel - ELNÖK (Lezsák Sándor): - MICHL JÓZSEF (KDNP):
1410 ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen. Egyperces viszontválasz illeti meg az államtitkár urat. SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen. Ezen utóbbi felvetésével az a problémám, hogy ön azt mondta az első két percben, hogy alapvetően a bevételek és a kiadások kapcsán van probléma. Itt azt kell mondani, hogy az az adórendszer, ami bevezetésre került, éppen arról szól, hogy megpróbálja az embereknél ott hagyni a pénzt. Azt mondani, hogy ennek az árát fizetik meg az emberek a költségvetésben, logikailag azért nem áll össze számomra, hiszen ezzel az új adórendszerrel, ahogy ön is mondta, ez a pénz ott marad az embereknél, alapvetően fogyasztásra, alapvetően a gazdaság beindítására. És azoknál marad ott, akik dolgoznak. Tehát erről szól az összes olyan program, amit említettem, hogy a magyar gazdaság hosszú távú fejlődésének alapjait tegyük le. És ha ebből az adórendszerből, amit ön csak részeiben kritizált, a gyermekek támogatásának az elemét kiemelné, az már nem ez az adórendszer lenne. Tehát ezt az adórendszert egészben kell kezelni, ez az adórendszer szerintem alkalmas a gazdaság beindítására, és egyébként biztosítja a költségvetés hosszú távú egyensúlyát is. Köszönöm szépen. (Szórvá nyos taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Áttérünk az úgynevezett sima kérdésekre . Michl József (KDNP) - a nemzeti fejleszté si miniszterhez - “Feltétlenül szükséges KomáromEsztergom megye négy, illetve öt számjegyű útjainak felújítása” címmel ELNÖK (Lezsák Sándor) : Michl József, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselője, kérdést kíván feltenni a nemzeti fejlesztési miniszterne k: “Feltétlenül szükséges KomáromEsztergom megye négy, illetve öt számjegyű útjainak felújítása” címmel. Michl József képviselő urat illeti a szó. MICHL JÓZSEF (KDNP) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Komá romEsztergom megye lakossága régóta várja, hogy végre a kisebb, négy, illetve öt számjegyű utak is megújuljanak a megyében. A vidéki emberek hétköznapjait alapvetően befolyásolja az, hogy a munkába járáshoz vagy éppen a gyermekek iskolába járásához szüksé ges kisebb utakon is megfelelően biztonságosan lehessen közlekedni. Vannak olyan útszakaszok, amelyeken a közlekedés mára már egyre veszélyesebb lett, a biztonságos közlekedés biztosítása érdekében az utak felújítása tovább nem halasztható. Éppen ezért sze retném megkérdezni, hogy azokra a különösen nehéz helyzetben lévő útszakaszoknak a felújítására mikor kerül sor, amelyek közül néhányat szeretnék megemlíteni. A 8136os számú út Nagyigmánd és a megyehatár közötti része vagy a 8127es számú út megyehatár és Dad közötti területe, vagy a 8139es számú út Tata és Komárom között, vagy a 81128as számú út Környe és Várgesztes közötti útszakasza, vagy a BakonyszombathelyBakonybánk közötti 8218as számú út és a 1119es számú út Tát és Héreg közötti felújítására mi kor kerülhet sor?