Országgyűlési Napló - 2010. évi téli rendkívüli ülésszak
2010. december 20 (61. szám) - Sós Tamás (MSZP) - a nemzetgazdasági miniszterhez - “Milyen lépéseket kíván tenni az Európai Unió soros elnöksége időszakában a nyugdíj-átalakítással összefüggésben?” címmel - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - SÓS TAMÁS (MSZP): - ELNÖK (dr. Ujhelyi István):
73 károsult családoknak, és odaadják nekik egyenként. Ekkor egyébként már felvehettek volna családonként 5 millió forintot, és utána kérdeznék, hogy most mi történik tovább? Mert ebb ől se házat nem lehet építeni, se az ingóságok értéke nem térült meg. Ehelyett a Kármentő Alapban a Kármentő Bizottság úgy döntött, hogy előbb az embereknek segélyt ad, most már kétszer adott segélyt, egyszer családonként 100 ezer forintot, azt követően pe dig 150 ezer forintot, illetve 90 személy kapott közvetlenül úgy segélyt, hogy sajnos 8 napon túl gyógyuló sérülés érte; a vállalkozók is kaptak már segélyt, sőt egyedi támogatást is megítélt már vállalkozási szempontból ez a Kármentő Bizottság. S ha majd eldől az életük sorsa, hogy hol, milyen lakásban folytatják az életüket, akkor fog kiderülni az, hogy az ingóságok hogyan lesznek számukra megtérítve. Megnyugtatom önt: teljes (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) kártérítést fo gnak kapni a károsult családok. (Simon Gábor: És mi lesz a felajánlott pénzzel?) Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) Sós Tamás (MSZP) - a nemzetgazdasági miniszterhez - “Milyen lépéseket kív án tenni az Európai Unió soros elnöksége időszakában a nyugdíjátalakítással összefüggésben?” címmel ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Tisztelt Országgyűlés! Sós Tamás, az MSZP képviselője, kérdést kíván feltenni a nemzetgazdasági miniszternek: “Milyen lépéseket kíván tenni az Európai Unió soros elnöksége időszakában a nyugdíjátalakítással összefüggésben?” címmel. A képviselő úré a szó, két percben. SÓS TAMÁS (MSZP) : Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Matolcsy úr az Európai Unió gazdasági és pénzügyminiszte ri tanácsülése után, december 7ét követően kijelentette, hogy az Európai Unió nem fogja Magyarországot megbüntetni a tervezett nyugdíjátalakítás miatt. Ugyanakkor tudomásom szerint végleges döntés ebben még nem született. Időközben a magánnyugdíjpénztár i megtakarítások elvonása tárgyában alkotmánybírósági vizsgálat kezdeményezése is történt. Az EUelnökségi feladatból adódóan a nyugdíjrendszerek államháztartással való összefüggései tekintetében az illetékes gazdasági és pénzügyminiszterek tanácsa üléseit Matolcsy úr fogja vezetni. Magyarország számára a soros elnökség különleges jelentőséggel bír, komoly lehetőségeket és kihívásokat jelent. Ezek alapján szeretném feltenni a kérdést az államtitkár úrnak: milyen módon kívánnak élni a 2011es magyar EUelnök ség által nyújtott kivételes diplomáciai lehetőséggel a zajló nyugdíjátalakítás Európai Unió általi megítélése, szakmai elfogadottsága javítása érdekében? Tervezneke az elnökség idején a nyugdíjtémában konzultációt az Európai Unió tagállamaival, intézmén yeivel? A kormány számára kedvezőtlen alkotmánybírósági vagy EUintézményi döntés esetére rendelkezneke alternatív koncepcióval a nyugdíjrendszer átalakítását illetően? Mindez milyen módon befolyásolja majd a nyugdíjak mértékét: kedvesebb nyugdíjat utalna k majd, vagy kevesebbeknek fognak nyugdíjat megállapítani? A kormány számára kedvezőtlen alkotmánybírósági vagy európai uniós intézményi döntés esetén visszafizetie az állam a társadalombiztosítási rendszerbe időközben visszalépett tagok átvett egyéni meg takarításait? Várom megtisztelő válaszát. (Taps az MSZP padsoraiból.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) :