Országgyűlési Napló - 2010. évi téli rendkívüli ülésszak
2010. december 20 (61. szám) - A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat zárószavazása
74 A válaszadás lehetősége Cséfalvay Zoltán államtitkár úré a minisztérium nevében, két percben. DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ön előtt is ismert, hogy a hazai nyugdíjrendszer gyökeres átalakítása kezdődött el, amely során a kormány olyan rendszer létrehozását tűzte ki célul, amelyik nem üt évente a GDP 1,5 s zázalékát kitevő lyukat a költségvetésen; amely nem növeli az államadósságot; amely megteremti a társadalmi és a nemzedékek közötti szolidaritást; és egyúttal lehetővé teszi az öngondoskodást. Ennek egyébként az Európai Unió 18 országában működő kétpillére s állami és önkéntes magánpénztári rendszer felel meg. És olyan rendszerben gondolkodik az állam, ahol a kétpilléres rendszerré, vagyis az állami és önkéntes magánnyugdíjpénztári rendszerré való átalakítás során azokat, akik a kötelező magánnyugdíjpénztá ri rendszerből az állami rendszerbe visszalépnek, veszteségek nem érhetik. Tisztelt Képviselő Úr! Magyarország tehát visszatér az Európában honos kétpilléres modellhez. Egyúttal szakít a Világbank által KeletKözépEurópának javasolt, de már a Világbank ál tal is hibásnak tartott modellel. A pénzügyminiszterek legutóbbi tanácsülésén olyan megállapodás született, amely szerint a nyugdíjrendszerekre vonatkozó új európai jogszabályok csak 2011 augusztusa után lépnek érvénybe, és ezek az új jogszabályok a 2011 a ugusztusát megelőző időszakban történt nyugdíjrendszeri változtatásokat visszamenőlegesen nem érintik. Tisztelt Képviselő Úr! A különböző tanácsi formációkat elnöklő magyar miniszterek és államtitkárok munkájuk során a közös európai érdeket képviselik, a k özös európai érdekeket jelenítik meg. Fő feladatuk, ahogy említettem, hogy egyfajta honest brokerként segítsék azokat a kompromisszumokat, amelyek a közös európai érdeket erősítik, és nem feladatuk, sőt nem is tehetik meg, hogy saját országuk egyedi érdeke it érvényesítsék. Úgy gondolom azonban, hogyha egy ország visszatér ahhoz a nyugdíjrendszerhez, amely (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) az európai uniós országok többségében működik, ez a lépés a közös európai érdekek irányá ba mutat. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Köszönjük szépen. 17 óra 6 perc van, a kérdések végéhez érkeztünk. Elrendelek 15 percnyi szünetet, ha ez elég - a kollégákra nézek. (Jelzésre:) 17 ó ra 20 perckor folytatjuk az ülést szavazásokkal. (Szünet: 17.06 - 17.27 óráig Elnök: Balczó Zoltán Jegyzők: Erdős Norbert és Szilágyi Péter) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Kérem a tisztelt képviselőtársakat, hogy foglalják el a helyüket. Tisztelt Országgyűlés! Meg kezdjük a határozathozatalokat. Kérem, ellenőrizzék, hogy a kártyájukat elhelyeztéke a szavazógépben. Mielőtt a szavazásokra sor kerülne, tájékoztatom önöket, hogy a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvényjavaslathoz a mai napon nag yszámú zárószavazás előtti módosító javaslat érkezett. Annak érdekében, hogy a határozathozatalra való szükséges felkészülési időt biztosítsuk, az előterjesztés záróvitájára és a zárószavazásra az MTI Rt. létrehozásáról szóló országgyűlési határozati javas lat vitája előtt kerül sor. A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat zárószavazása