Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. november 23 (51. szám) - Az agrárkamarai rendszer új szervezeti és működési feltételei kialakításának elősegítésével összefüggő egyes kérdésekről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - VARGA GÉZA (Jobbik):
3141 szeretnénk ide, a parlament elé is jönni, de előtte egy társadalmi vitát lefolytatni az érintett körökben, és ennek az eredményét fogjuk aztán egy törvényjavaslat formájában ide a parlament elé terjeszteni. (20.40) Kérem, segítsenek abb an, hogy a körülményeket megteremtsük ahhoz, hogy egy valóban kardinális átalakítás ezen az ágon megtörténhessen, és egy ténylegesen a funkcióit ellátni képes kamarát tudjunk létrehozni. Elemi érdeke a vidéknek és az agráriumnak, hogy ez a harmadik pillér erősen megépüljön, és nagyon szoros partnerség alakulhasson ki, egy persze polemizáló és vitatkozó partnerség a három pólus között kialakulhasson. Azt hiszem, hogy a jelenlegi helyzet, az a katasztrofális helyzet, amiben a vidék és az agrárium van, mindenk éppen indokolja, hogy nem sokat halogathatjuk ennek a rendszernek az átalakítását. Ehhez kérjük a segítségét képviselőtársaimnak, támogassák első lépésként a föltételeket, az átalakításhoz szükséges föltételeket biztosító, garantáló, nyugodt párbeszéd felt ételeit garantáló előterjesztés támogatásával. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, államtitkár úr. Varga Géza képviselő úr két helyen is jelezte, hogy fölszólalni kíván, kettő percben és 15 perces időkeretben. Először két percben adom meg a szót, utána 15 perces időkeretben. (Varga Géza: Téves volt az a nyomásom, tehát rendes felszólalást szerettem volna.) Akkor megadom a szót 15 perces időkeretben. (Varga Géza: A kétpercesről lemondok, és akkor…) Tessék, képviselő úr! VARGA GÉZA (Jobb ik) : Köszönöm szépen. Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Államtitkár úr felszólalása előtt nyomtam meg a gombot, és az utolsó felszólalásában sok mindenre választ kaptam azért abból, amit először szerettem volna feltenni kérdésként. Azonban többször elhangzott, hogy most nyugodjunk bele abba, hogy most egy első lépésről van szó, és majd a második. Nagyon nehéz, mi szeretnénk támogatni, tehát a Jobbik frakciója alapvetően jónak tartja ezt a javaslatot, szükségesnek - jónak nem tartja, szükségesnek tart ja , mivel az agrárkamara elavult, lobbiérdekek által és erőtérben létrejött vagyonnal és szervezettel rendelkezik, tehát ennek a megújítását mindenképpen szeretnénk támogatni. Ami nehezíti, hogy egyértelműen és tiszta szívvel mellé tudjunk állni ennek, a z éppen a kettébontása ennek. Most az első lépésre mi igent fogunk mondani, de ugyanakkor az a bizonytalanság bennünk van, hogy nem tudjuk, mi lesz a második lépés, és azért mégiscsak a második lépés a legfontosabb. Itt most amikor néhány képviselőtársam a második lépésről beszélt, akkor az előterjesztők mindig próbálták visszaterelni a vitát, de ez most nem arról szól. Éppen ez a baj. Éppen ez a baj, hogy ez a dolog ketté lett véve, és ezért lehetnek kételyeink. Elnézést kérek Jakab István képviselőtársamt ól, alelnök úrtól is és államtitkár úrtól is, de ami szóban elhangzott ma este ebben a vitában, és ami le van írva indokolásnak, az nem teljesen azonos, ugyanis szóban sokkal kedvezőbb képet kapunk erről a törvénytervezetről, mint ami le van írva. Mire gon dolok? Ha az indokolásban le lett volna írva, mondjuk az, amit államtitkár úr elmondott, hogy igen, akkor mi most egy olyan agrárkamarát képzelünk el, amely mintegy ernyőszervezetként magába fogja integrálni az összes szereplőt, és ez teszi szükségessé ezt az első lépést. Tehát azt kérném, hogy azt a nehéz helyzetet kellene megérteni, hogy ha át mondunk, de a bt nem ismerjük mellé, akkor nehezebb melléállni. Úgy lehet, még az LMP és az MSZP részéről is talán megnyerhetők volnának a szavazatok, hogyha ez í gy meglett volna. Tehát amikor államtitkár úr mondta, hogy minden szereplőt képviselni fog, akkor azért ennek a rendszeréről akár ebben a vitában is nagyon szívesen hallanánk még, hogyha ezt szükségesnek tartják, mi mindenképpen annak tartjuk. Elhangzott, hogy 186 ezernél is több regisztrált képviselő van. Nem tudom, hogy itt Horváth képviselőtársam a 400 ezerrel mire gondolt, mert az nem regisztrált. (Gőgös Zoltán: Őstermelő.)