Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. október 11 (33. szám) - Az egyes pénzügyi tárgyú törvényeknek a nehéz helyzetbe került lakáscélú hitelt felvevő fogyasztók megsegítése érdekében szükséges módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Jakab István): - HEGEDŰS TAMÁS (Jobbik):
577 Ezzel szemben mit látunk? Az eddig felhalmozódott terhek és veszteségek kizárólag az ügyfelekre terhelődtek. Ezen most egy picit, egy nagyon picit - ha mennyiségileg nézzük, ez csak egy kismértékű változás - próbál a jelenlegi szabályozás csökkenteni. A bankokra ez a javaslat annyi terhet tesz, amennyi már kezdettől fogva elvárható lett volna egy korrekt pénzügyi szabályozás esetén, tehát most került ünk abba az állapotba, ahogy mindig is működnie kellett volna a hitelezésnek. Tehát itt valójában a bankok részéről áldozatvállalásról nehéz beszélni, hiszen csak azt lesznek kénytelenek betartani, ami minimálisan elvárható lett volna már eddig is. Az álla m részéről pedig anyagi értelemben ez az előterjesztés semmiféle tehervállalást nem jelent, ugyanis, ami a legnagyobb probléma, az az, hogy már az elmúlt években is olyan hatalmas árfolyamveszteség halmozódott fel az árfolyamromlás miatt, aminél csak az a kérdés, hogy ezt a terhet ki viselje. Jelen pillanatban az árfolyamromlásból származó összes veszteség az ügyfélen van. Tehát miközben elismerjük azt, hogy ez a szabályozás a jövőre nézve kedvezőbb feltételeket biztosít, és ha megvalósul az előre jelzett j avaslat a nemzeti eszközkezelő létrehozásáról, akkor azok számára is egyfajta menedéket nyújt, akik már a legreménytelenebb helyzetbe kerültek. Mi úgy gondoljuk, hogy ez nem elegendő ahhoz, hogy a teljes problématömeget kezeljük, miközben a fontosságát eli smerjük. A valós probléma ugyanis önmagában az, hogy extrémen magas Magyarországon a devizahitelek állománya. Ez nemcsak szociális feszültséget jelent az elmúlt évek árfolyamváltozásai nyomán, hanem a gazdaságpolitikát is túszul ejti, hiszen elképzelhető o lyan gazdaságpolitikai helyzet, amikor olyan döntéseket kellene meghozni, amik, mondjuk, az árfolyam gyengülésével járnak. Ennek van előnye is, van hátránya is. Én most ezzel nem azt sugallom, hogy ezt kellene követni, de az árfolyampolitika a kormányzat kezében egy olyan eszköz, amellyel tudnia kell adott esetben rugalmasan élni. Most, egy olyan helyzetben, amikor ilyen tömegű devizahitelállomány sújtja a családokat, ez az eszköztár nyilvánvalóan korlátozott. Tehát ez a magas devizahitelállomány mintegy túszul ejti a gazdaságpolitikát. Értelemszerűen következne ebből, hogy a valós megoldás az lenne, ha meg lehetne oldani a devizahitelek forintosítását. Elvileg erre ma is van lehetőség, mégsem történik meg. Vajon miért nem? Az egyik oka az, hogy még mindi g nagyon magas a forinthitelek kamata, ami természetesen a jegybanki kamatpolitikából is következik, ami húsz éve gyakorlatilag kivérezteti a magyar gazdaságot, és egy tartós tévutat jelent a magyar gazdaságpolitikában. Bár itt azt hozzá kell tenni, ez a N emzeti Bank felelőssége és döntési kompetenciája, de úgy gondolom, hogy a kormánynak minden közvetlen és közvetett eszközt be kell vetnie annak érdekében, hogy a jegybank olyan kamatpolitikát folytasson, amely alkalmas a gazdasági növekedés serkentésére és a kamatterhek mérséklésére. A másik probléma az, hogy ha valaki rá is szánná magát, tegyük fel, hogy kellő mértékre csökken a forinthitelkamat, akkor is a visszafizetendő tőketartozás nagysága még többévi törlesztés után is jelentősen meghaladhatja forint ban kifejezve azt a tőketartozást, amelyen az ügyfél fölvette. Nem kerülhetjük meg azt a kérdést, ha valódi megoldást akarunk arra, hogy valóban megtörténjen ez a forintosítás - amelynek egyik kedvező következménye lenne, hogy a gazdaságpolitika visszaszer ezné a szuverenitását, a másik, hogy oldaná azt a társadalmi feszültséget, aminek ma családok százezrei vannak kitéve , hogy valamiféle támogatást adni ahhoz, hogy ez a forintosítás vállalható terhek mellett megtörténhessen. Természetesen mi is azt vallju k, hogy a felvett hiteleket vissza kell fizetni, viszont morálisan azt tartjuk elfogadhatónak és egyben praktikusnak is, ha ezt akkor várjuk el, olyan mértékben várjuk el, hogy az ügyfelek olyan mértékben fizessék vissza a hiteleiket, amit ők egy reális ko ckázatvállalás mellett vállaltak, nem többet és nem is kevesebbet. Még egy dologra felhívnám itt a figyelmet. Általában azokra helyezik a hangsúlyt, akik már végveszélyben vannak, akiket a kilakoltatás réme fenyeget, nagyon helyesen, hiszen ott elemi életf eltételeket kell biztosítani, de makrogazdasági szinten nemcsak ez jelent problémát, hanem azoknak a családoknak a megnövekedett terhe is problémát jelent, akik erejüket megfeszítve fizetik
