Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. október 11 (33. szám) - Az egyes pénzügyi tárgyú törvényeknek a nehéz helyzetbe került lakáscélú hitelt felvevő fogyasztók megsegítése érdekében szükséges módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Jakab István): - HEGEDŰS TAMÁS (Jobbik):
578 hónapról hónapra a sokszor 50 százalékkal vagy ennél nagyobb mérté kben is megnövekedett terheket. (20.40) Ugyanis ez tömegénél fogva olyan mennyiségű forráskivonást jelent a gazdaságból, olyan mértékben csökkenti a gazdasági növekedés keresleti oldalát, amely komoly mértékben fenyegeti a gazdasági növekedés esélyét is a jövőre nézve. Tehát ilyen módon a gazdasági növekedésnek az egyik motorját fékezik le a megnövekedett kamatterhek, úgy, hogy nem látható az, hogy külpiacokról vagy exportbővüléssel ez ellensúlyozható lenne. Meglátásunk szerint a megnövekedett kamatterhekne k még a kifizetése is, tehát hogyha rendben történik, az is okoz egy ilyen makrogazdasági problémát, ami megint csak az általunk javasolt megoldás mellett szól. Tehát úgy látjuk, hogy a valós megoldás, ami távlatilag is megoldást nyújtana, és nem újra- meg újratermeli a válsághelyzeteket, az csak a támogatott, mégpedig mondjuk ki, a közpénzekből támogatott forintosítás lehet. Úgy, ahogy a felelősség három részre osztható az ide vezető út kialakításában, ugyanúgy a tehervállalást is három részre kell osztanu nk. Megállapítható az a pénztömeg, és becslésünk szerint ez körülbelül 800 milliárd forint, ami rengeteg pénz, a jelenlegi árfolyamviszonyok szerint, amennyivel ma forintban kifejezve magasabb a hitelállomány, mint ha a hitelfelvételkori pillanatban számol nánk; ez természetesen csak egy becslés, további finomításra lenne szükség - mindenképpen egy hatalmas összegről van szó. Úgy méltányos, hogyha ennek egy részét az ügyfelek magukon viselik, hiszen a szerződés szabadságával élve kötötték ezeket a megállapod ásokat, de azt ki lehet mondani, hogy elvárható csak az lehet, hogy a normál piaci kockázatnak megfelelő árfolyamingadozásból eredő veszteséget kelljen magukra vállalni, a többin osztoznia kell az államnak és a bankoknak. A bankok a rájuk kivetett bankadó révén ezt, ha úgy tetszik, már vállalták, ha nem is teljesen önkéntesen, de elfogadták, és a többit a költségvetésből kell fedezni, ha valóban meg akarjuk oldani a problémát. Sokba kerül ez a megoldás? Sokba. De meggyőződésünk, hogy ha nem oldjuk meg ezt a problémát, távlatilag annak a következményei még többe fognak kerülni, nemcsak az országnak, hanem szűkebben véve a költségvetésnek is. S hadd hozzam fel analógiaként azt, hogy az elmúlt húsz évben az állam ezermilliárdokat költött arra, hogy a rossz hit elkihelyezés miatt bajba jutott bankokat konszolidálja. Ez volt az a bankkonszolidáció, ami több hullámban, hol nyilvánosan, hol bújtatottan, de több ezer milliárd forintot vont ki a magyar államháztartásból. A kérdés most az, hogy rászánjuke ennek a tize dét arra, hogy az eladósodott családok helyzetét konszolidáljuk. Természetesen az a kérdés sem kerülhető meg, hogy ha születik egy ilyen döntés vagy ilyen elhatározás, akkor annak mi lehet a fedezete. A Jobbik pénzügyiválságmegoldási csomagjában mi erre i s javaslatot tettünk. Bár sokan félreértelmezték, éppen azért, hogy ne legyen félreértés belőle, megismétlem a javaslatot: ez a magánnyugdíjpénztárak állami felügyelet alá helyezése lenne, ami részben egy közvetlen megtakarítást is jelentene, részben egy é vről évre jelentkező, mintegy 300400 milliárd forintos megtakarítást. Ez fedezné a konszolidáció költségeit. Ami a félreértést szokta okozni, és ezt szeretném hangsúlyozni, nem arról van szó, hogy a mások által befizetett pénzekből létrejövő megtakarításo kból akarnánk az így felgyülemlett hitelállományokat konszolidálni, ugyanis a mi javaslatunk szerint az úgynevezett államosítás nem azt jelentené, hogy a második pillért megszüntetjük, és beolvasztjuk a felosztókirovó rendszerbe. Ugyanúgy megmaradna a más odik pillér, névre szóló számlavezetéssel, csak állami felügyelet alatt, úgy, hogy évről évre az állampapírok éves átlaghozamát írnánk jóvá ezeken az egyéni számlákon, ezzel mintegy az explicit államadósságból egy implicit államadósságot hozunk létre. Ilye n értelemben a megtakarítások megmaradnak, de ezzel a látszólag formai lépéssel, hogy explicit államadósságból implicit államadósságot hozunk létre, ezzel óriási megtakarítási lehetőségek válnak lehetővé.
