Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. december 14 (60. szám) - A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat újramegnyitott részletes vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - BABÁK MIHÁLY (Fidesz): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - BEBES ISTVÁN (Fidesz):
4533 já tszóeszköz mitől lett 28 millió forint, és így tovább, és így tovább. Vagy kimozgó díszburkolatokra került ráköltésre. Ennyit a fejlesztésről. Még egy dolog: a kiszámíthatósági része. Olyan szépen összejött 1,7 milliárd forint a mi kis városunkban, Csongrá don mínuszban, itt van a költségvetés a kezemben, sem képviselő, sem polgármester nem vagyok, óriási erőfeszítés lesz majd a működtetését megtervezni ennek a kisvárosnak és nagyon sok önkormányzatnak, mivel önök szinte belekergették bizonyos dolgokba őket a fejlesztések fejezet ürügyén, és miből fognak működni, hogyan fognak működni? Igenis az is egy óriási dolog, hogy jelen pillanatban a közszférának a fizetéseihez nem nyúl hozzá a kormány, hanem megpróbálja valamilyen módon kompenzálni akár az adó és egyé b dolgok kapcsán (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , hiszen ha körbenézünk például Romániában, tizenhuszon százalék fizetéscsökkentés van a közszférában (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , ez a kormány e zt nem teszi. Ez a kormány a nagyokra, multikra, bankokra terheli azokat a költségeket, amelyeket a kicsikre nem akar ráterhelni. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen. Kettő percre megadom a szót Babá k Mihály képviselő úrnak, Fidesz. BABÁK MIHÁLY (Fidesz) : Köszönöm, elnök úr, a szólás lehetőségét. Ipkovich képviselőtársam, nem szeretném megbántani, teljesen igaza van: ez az ország az elmúlt ciklusban az uniós források lehetősége kapcsán fejlődö tt. Rosszul, meggondolatlanul, de fejlődött, ezt nem lehet letagadni, de az már mégiscsak arcátlanságnak tűnő dolog, és csak tűnőnek mondtam, hogy hölgyek, urak, ezt az önök kormánya az önök érdemének minősíti. Mélyen tisztelt Hölgyek, Urak! Az Unióba nem a szocialista kormány lépett, hanem az egész ország, a felzárkózáshoz meg forrásokat kaptunk, és azokat önök elég rosszul osztották el, és rossz pályázatokat csináltak, ezért sok minden jóval drágább volt és bonyolultabb volt. És akkor nézzük az önkormányz ati oldalát: biztosítottak hozzá önerőt? Később aztán segítettek, ezt sem szabad elhallgatni, de hölgyek, urak, akinek volt pénze, aki eladósodott, az tudott pályázni. Tehát kötvényt bocsátottak ki azért, hogy azt a lehetőséget, amit az Unió biztosított sz ámunkra, hogy felzárkózzunk, a fejlesztésekben közelítsünk Európához, kihasználjuk, de önök elég rosszul csinálták, nem az önök érdeme a pénz szerzése. Még egyszer elmondom: nem az önök érdeme, ne mutogassanak. Nem tudja Jutka nénit a Bethlen Gábor utcában megnyugtatni az, hogy a városban épül szakorvosi rendelő, mert nem tudja a gázszámlát kifizetni, és Pista bácsi és a felesége nem kap munkát. Ne haragudjanak meg, az árak elszabadultak, kivérzett az ország, ötmillió ember a létminimum alatt él - akkor mir ől tetszenek beszélni? Ők nem a fejlesztésből élnek meg, hanem abból szeretnének megélni, amit keresnek. (Dr. Lamperth Mónika közbeszól.) Lamperth Mónika Miniszter Asszony! Méltatlan különben a megjegyzése. Valószínű, hogy nem tud érvelni velem szemben, és ezért sérteget. Nem tud megsérteni. Én úgy gondolom, hogy önt minősíti és nem engem. Arról, hogy kétharmadra hivatkozik a miniszter asszony (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) : önök a kistérségi társulást kötelezővé akarták tenni, mi nem voltunk partnerek ebben, de az önkéntesben igen, és ezt ön nagyon jól tudja. Miért nem folytatta, tisztelt miniszter asszony (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , azt, amit elkezdett? Megsokallták a kormánypártiak annak idej én? Köszönöm, hogy szólhattam. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm. Kettő percre megadom a szót Bebes István képviselő úrnak, Fidesz. BEBES ISTVÁN (Fidesz) :