Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. december 13 (59. szám) - Az egyes energetikai témájú törvények, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - DR. KISS SÁNDOR (Jobbik): - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - KÓSA LAJOS (Fidesz):
4478 mondás, hogy lopott holmi visszajár. Ha két évig, három évig, x évig valaki jog talanul szedett be szolgáltatási díjat, az bizony visszajár megítélésem szerint a szolgáltatóknak. No hát, szerintem itt kéne kezdeni a törvénymódosítást, törvényalkotást, hogy először betartjuk a jelenlegi törvényeket. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Szórv ányos taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Kiss Sándor képviselő úr következik, Jobbik. DR. KISS SÁNDOR (Jobbik) : Én a törvénymódosítás körülményeiről nem szeretnék beszélni, arról már az előttem szólók szóltak. Két dologra szeretném felhív ni az előterjesztő figyelmét. Az egyik a bányajáradék dolga. Láthatjuk a törvényjavaslatban, hogy 3 százalékponttal kívánja emelni, de az utolsó sorban az van, hogy a miniszter az adópolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben ásványvagyongazdálkodási és egyéb közérdekből a bányajáradék mértékét csökkentheti. Hát gyakorlatilag a bányajáradék mértékét rábíztuk a miniszterre. Úgy gondolom, hogy valami komolyabb szabályozásra lenne szükség a bányajáradék dolgában, nem pedig, ha a miniszter úgy gondolja, úg yis meg tudja magyarázni, akkor csökkenti a bányajáradék mértékét. Ez az egyik. A másik a különadó kérdésköre. Úgy gondoljuk, hogy valamiért komolyabban kellene venni a különadó kérdését, mert nem látjuk, hogy milyen szankcióval lehet fellépni azok ellen, akik a különadót mégis ráhárítanák a fogyasztókra. Ezért tennénk egy javaslatot, akár a különadó mértékének meghatározására is, és kérjük, hogy az előterjesztők gondolják meg azt, hogy amennyiben valamelyik engedélyes a különadó mértékét mégis áthárítaná a fogyasztóra vagy a többi engedélyesre, akkor ennek az áthárított adónak a kétszeresét fizesse be a költségvetésbe, és természetesen térítse meg az áthárított adót azoknak, akikre ezt áthárította. Mindenképpen arra kérnénk az előterjesztő t, hogy vegye komolyabban a különadót és annak mértékét, mert úgy gondoljuk, hogy nem elég visszatartó, nem elég elrettentő ez a megfogalmazás, ami a törvényben megvan. Én csak erre a két dologra szeretném felhívni az előterjesztők figyelmét. Köszönöm szép en. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Megkérdezem, hogy Kósa képviselő úr a vitában elhangzottakra válaszol, vagy még a vitában szól hozzá. (Jelzésre:) Akkor még a vitában hozzászólóként Kósa képviselő úr. KÓSA LAJOS (Fidesz) : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Néhány dolgot szeretnék csak hangsúlyozni. Az egyik a különadó áthárításának problémája. A Magyar Energia Hivatalnak van joga ellenőrizni azt, hogy mit hogyan számítanak bele az árkalkulációba. Egyébként az árhatóságokna k, amit a távhő esetében az önkormányzatok töltenek be, ráadásul egyetértési joguk is van. Úgyhogy azt gondolom, a mostani helyzet ezt a problémát kezeli. Az általunk beterjesztett törvényjavaslat az úgynevezett KÁTos árral, a kapcsolt áramtermelő árral k apcsolatos eddigi szabályozást változtatja meg jelentős mértékben. Ez a KÁTos ár úgy jött létre annak idején, hogy egyébként energetikai szempontból helyesen azzal érveltek a különböző szakemberek, akikről aztán kiderült, hogy megfelelő lobbicsoportoknak törték az utat, hogy azoknál az erőműveknél, illetőleg gépeknél, ahol az áram mellett technológiai gőzt, illetőleg a távfűtésre is alkalmas erőművi hőt állítanak elő, nyilvánvalóan hatásfokjavulás érhető el. És ezt ismerték el abban az áreltérítésben, ami úgy jött létre, hogy a Mavir által meghatározott, pontosabban a piac által meghatározott Mavir átvételi árhoz képest eltérítették a kötelező átvételi árat a duplájára, és ez most 32 forint. (3.10) Ez változott az idővel, meg csö kkent is, de a mai esetben is durván 30 forint, pontosabban kétszer annyi, mint ami a piacon kapható. Túl azon, hogy ezt mindenki megfizeti, mert ez a többletköltség