Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. december 7 (58. szám) - A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Balczó Zoltán): - KARÁCSONY GERGELY (LMP):
4257 Én azt gondolom, hogy azért jelent súlyo s fenyegetést a magyar sajtószabadságra ez a törvény, mert éppen úgy működik, ahogy Mandur képviselőtársam mondta, hogy van rajta sapka, vagy nincs rajta, tehát nem tudjuk pontosan, hogy hogyan fog ez működni a valóságban. Ez a törvény egy olyan szuperható ságot vizionál, ami megregulázza nemcsak az elektronikus sajtót, hanem megregulázza az internetet is, a nyomtatott sajtót, sőt még a külföldön kinyomtatott sajtótermékekre is vonatkozik, ha azok Magyarországra vonatkozó hírekkel állnak elő. Nem véletlen az ért az, hogy ilyen hatóság sehol a világon nincs, legalábbis a világnak azon a részén, amihez mi tartozni szeretnénk. Tudom, hogy keletről fújnak a szelek, és például Kínában még az internetszolgáltatókat is megbüntetheti a hatóság bizonyos esetekben, de a zért mégiscsak Európában, a nyugati felén ilyen típusú hatóságok nem nagyon működnek. Éppen ezért a mi módosító javaslataink, egyébként függetlenül attól, hogy ezek olyan elementáris igények, nagyon egybecsengve a szocialista képviselőtársam által benyújto tt javaslatokkal, megpróbálják kirostálni ebből a szuperhatóságból azokat a feladatköröket, amik nem tartoznak egy európai értelemben vett médiahatóság feladatköréhez. Ne felejtsük el, az állam azért szabályozza a médiát, és azért van médiaszabályozás, mer t ezek szűkös erőforrásokra alapulnak, olyan frekvenciákra, amelyeket az állam oszt ki. S azért gondolja ezeket ellenőrizni, hiszen ő adta ezeket a frekvenciákat. Meg akarja nézni, hogy mire használják őket. Nem értem, hogy ezt a logikát követve miért kell ene nekünk bármilyen módon hatóságilag ellenőrizni a magyarországi nyomtatott sajtót. Ott vannak a magyar bíróságok, akikhez lehet fordulni rágalmazási ügyben, mindenféle más ügyben. Nem értem, hogy miért vonatkozik ez az internetre, ami ráadásul technológ iai értelemben szabályozhatatlan. Értem én, hogy szeretnék még a blogokat is megrendszabályozni, és médiaalkotmány rendelkezései szerint tulajdonképpen a szerkesztett blogok határesetnek számítanak; megint, ha van rajta sapka, akkor odaszámít, ha nincs, ak kor nem, de ez így nem nagyon fog működni. Éppen ezért, ugye, nehéz végigmenni a módosító indítványokon, hiszen rengeteg van, mi is beterjesztettünk, nem is tudom pontosan, hogy mennyit, talán 60 módosító indítványt, ezeknek egy része egyszerűen törlés. Pé ldául törölnénk gyakorlatilag a nyomtatott a sajtót a törvény egész rendszeréből, egyszerűen főleg arra hivatkozva, hogy ezzel nincsen igazából az államnak olyan típusú dolga, ami miatt hatóságilag ezeket ellenőriznie kellene. Novák Előd képviselőtársam ne m félti a Barikádot, én már többször is szóvá tettem, hogy én aggódom a Barikád sorsáért, és valóban a kiegyensúlyozottságot nem feltétlenül fogja ez a törvény megkövetelni tőle, de olyan, nagyon bizonytalan tartalmú tényállásokért, mint például a közerköl cs vagy az alkotmányos rend megsértése, az alapján bizony a Barikádot simán meg lehet büntetni 10 millió forintra akár holnap, mert én azt gondolom, hogy vannak benne olyan kijelentések, amelyekbe bele lehet látni azt, hogy ezek a közerkölcsöt sértik vagy az alkotmányos rendet vagy bármi mást, például a mentelmi jogot, ami a parlamentarizmus egyik nagyon régi joghagyománya, azt például kritizálják. Én azt gondolom, hogy nyugodtan bele lehet ezt látni. (Nyakó István: Ez a legdurvább benne egyébként.) Igen. V iszonylag ritkán olvasom a Barikádot egyébként, de ettől függetlenül azért azt gondolom, hogy helye van a magyar sajtónyilvánosságban. (Pörzse Sándor közbeszól.) Az egy másik helyen van. Igen, az is a Barikádon. Azt hittem a kuruc.infón van, azt gyakrabban szoktam olvasni. Egyébként a Szalai Annamáriával kapcsolatos történet egyébként azért is találó, mert a kuruc.info volt a hivatkozási alap arra, hogy megregulázzuk a médiát. Én azt gondolom, hogy az ilyen típusú honlapokkal szemben más típusú eszközöket k ellene bevetni, és nem kellene egy ilyen szuperhatóságot csinálni azért, hogy megregulázzuk vagy félelemben tartsuk a magyar sajtót. És bizony, akármit is mondanak képviselőtársaim, hogy ez a törvény pontosan hogyan működik, ez a félelem tapasztalható. Vel em, amióta parlamenti képviselő vagyok, még soha nem fordult elő az, hogy egy sajtótájékoztatóra egyetlenegy újságíró sem jött el, és még soha nem fordult elő, hogy az újságírók