Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. december 7 (58. szám) - A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Balczó Zoltán): - KARÁCSONY GERGELY (LMP):
4256 ilyen mélyreható vita alakul ki. Azonban én is azt javaslom, hogy fog lalkozzunk a lényeggel, hiszen lesznek azért itt változások. Azért a Petőfi rádió élére is végre kinevezték Koltay Gergelyt, amit csak üdvözölni tudok, és sok sikert kívánok a munkájához, bízom benne, hogy lesznek nagyirányú változások. Viszont amiért gomb ot kellett nyomjak, hogy ne maradjunk már megint ebben, mert úgy érzem, hogy ezeket a modern kifejezéseket sokan nem értik, és képviselő úr is az MSZP részéről azt mondta, hogy majd a Barikádra is fog vonatkozni. Nem, tehát a jelenlegi törvényjavaslat sem ír elő, a kiegyensúlyozottsággal - ahogy mondtam - nagyon mérsékelten bánik, csak visszautal az úgynevezett médiaalkotmányra. (22.40) Ott írja elő a lineáris és lekérhető médiaszolgáltatásokra, tehát hírportálokra vagy nyomtatott termékekre nem írja elő se mmi, sőt a kiegyensúlyozottságot most is csak egy visszautaló paragrafus írja elő, tehát nagyon szűken bánnak ezzel. Tehát nem vonatkozik, ne is vonatkozzon az internetre, hiszen bárki indíthat tényleg egy blogot, ha igény van rá. Ugye, a legolvasottabb jo bboldali hírportállá vált a kuruc.info, tehát nem kell attól félni. Viszont a frekvenciák területén jelenleg nagyon szűkösek ezek, mi még a digitális átállás esetén is tartunk attól, hogy nem fog nekünk jutni. Tehát valóban a kiegyensúlyozottság ezért ezen a területen mindenképp szűkös. Végül, tényleg tereljük a témát, de hadd nyúljak Cato római államférfi régi, jól bevált módszeréhez, és hadd mondjam el úgy egyébként, ettől függetlenül, álláspontom változatlan, Alföldi Róbertet le kell váltani. Köszönöm. ( Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Rendes felszólalásra következik 15 perces időkeretben Karácsony Gergely, az LMP képviselője. Képviselő úr, öné a szó. KARÁCSONY GERGELY (LMP) : Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék me g, hogy ilyen késői órán, de mégiscsak egy történettel kezdjem a részletes vitához fűzött megjegyzésemet, mert ez a történet nagyon jól elmeséli azt, hogy hogyan is fog működni ez a médiatörvény. Az általános vita után egy nappal egy rádióműsorban, egy élő rádióműsorban szerepeltem, ahol a médiatörvény volt a téma, és a műsorvezetőnek volt egy hirtelen ötlete, hogy ő most fölhívja telefonon és megkérdezi a véleményét Szalai Annamáriának. Két telefon volt a noteszében, fölhívta az elsőt, ami kicsengett, majd néhány másodperc múlva azt mondta, hogy üdvözöljük, emeltdíjas számát fogadtuk, az 1700 forintos emelt díjat jóváírjuk a számláján. Nagyon furcsálltuk ezt a dolgot, ez egy élő adásban történt, fölhívtuk a másik számot is, ahol Szalai Annamária egy munkatá rsa vette fel a telefont, és elmondta, hogy az elnök asszony nem tud rendelkezésre állni. Majd megkérdeztük, megkérdezte tőle a műsorvezető, hogy mi volt ez az üzenet, és akkor elmesélték, hogy a kuruc.info, amit Novák Előd képviselőtársam olyan gyakran em leget, nyilvánosságra hozta Szalai Annamária telefonszámát. Rengetegen zaklatták, és ezt a viccet gondolta, hogy ezzel vicceli meg a kuruc.info alapján odatelefonáló embereket. Az a vicc ebben, hogy mi egyáltalán nem gondoltuk, hogy ez egy vicc. Tehát volt egy pont, amikor azt gondoltuk, hogy ez bizony egy valós büntetés volt, ami csak 1700 forint volt, de nagyjából ilyen komolysággal vagy ilyen bizonytalansággal lehet hozzáállni ahhoz a 200 millió forintos büntetéshez is, amit e szerint a törvény szerint k i lehet szabni. Az a probléma ezzel a törvénnyel, hogy nem lehet tudni, hogy viccelneke, vagy komolyan gondolják. Az a probléma ezzel a törvénnyel, amit Menczer Erzsébet képviselőtársam is mondott, hogy legyünk már jóindulatúak, és az ember, főleg, ha fri ssen megválasztott parlamenti képviselő, még próbál jóindulatúan naiv lenni, de akkor azt nem értem, hogy miért csak fideszes delegáltak vannak abban a tanácsban, amelynek a jóindulatát nekünk meg kéne előlegeznünk.