Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. december 7 (58. szám) - A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvényjavaslat részletes vitája - DR. TARNAI RICHÁRD jegyző: - ELNÖK (Balczó Zoltán): - NOVÁK ELŐD (Jobbik):
4243 előterjesztéseikben is, ha megtörtént már a nemzeti összetartozásról szóló emléktörvény elfogadása is, akkor ezeket a gyakorlatban is érvényesíteni. Itt mutatkozik meg a nagy különbség a kormányoldal és a nemzeti ellenzék között, hogy önök csak a preambulumban tudnák le, mondjuk, a kereszténység eszmeiségét vagy a Szent Koronatant, mi viszont szeretnénk, hogyha a normatí v részben is áthatná a mindennapok jogalkotását is. Így például lesz még erre egészen konkrét javaslatunk is, Pörzse Sándor képviselőtársam fog a Jobbik programjában egy nagyon pikáns javaslatot erre megfogalmazni. Azonban én továbbmennék egy szintén nagyo n érdekes ügyre, ugyanis ki kell mondani, hogy az ajánlás 17. pontjában tulajdonképpen önök még egy jobb módosító javaslatot benyújtottak a mi, általános vitánkban elhangzott javaslatunkra. Precízebben is még tovább fokozták, hogy legalább 40 százalék kell legyen - ez a szó is indokolt, hogy legalább 40 százalék legyen - a magyar zenei művek aránya a rádiókban. Azt is átvették egy az egyben, amit mi egyébként hamarabb nyújtottunk be módosító javaslatként is, hogy a másik korlátozás ne csak az elmúlt három é v magyar zenéire vonatkozzon, hanem az elmúlt öt évre vonatkozzon, hiszen vannak olyan zenekarok, amelyek nem ennyire termékenyek, hogy feltétlenül háromévente kiadnak egy új albumot. Tehát értjük annak az indokoltságát, hogy a magyar zenekiadó ipart is fe l kell lendíteni, azonban ez az öt év is szerintünk elegendő. Itt egy kapcsolódó módosító javaslatot is benyújtottunk a mai napon, ugyanis szükségesnek tartottunk beemelni egy negyedik pontot is, méghozzá azt, hogy törekednie kell a magyar könnyű- és komol yzene minél szélesebb körű megismertetésére, bemutatására, tekintettel a hallgatói igényeket megjelenítő Mahaszlistákra és YouTubestatisztikákra is. Azt gondoljuk, hogy ez a két mérőszám, ami alapján fel lehet lépni például a zenei kiegyensúlyozottság ér dekében is. Erről még nem nagyon esett szó, pedig vezessük be ezt a fogalmat, hogy zenei téren is kiegyensúlyozott zeneszolgáltatást kellene nyújtani a rádiókban. (21.50) Micsoda dolog az, hogy Mahaszlistavezető lehet egy Kárpátia, egy Hungarica, és nem j átssza ezeket a zenéket egyik kereskedelmi zenei tévé vagy rádió sem! Ugye, ez elfogadhatatlan. Vagy említhetnénk FankaDelit, akinek sok millió kattintása van a YouTubeon az ő csodálatos klipjeire, még a rap világából is, nagyon nagy igény volna rá, az lá tható, mégis a rádiók, a tévék kitiltották, amióta politikai és nemzeti meggyőződéséről tanúbizonyságot tett. Tehát ezért így köteleznénk, és bízunk benne, hogy önök is támogatják azt, hogy ne lehessen kirekeszteni olyan népszerű zenekarokat, amelyek egyéb ként akár a Mahaszlisták, akár a YouTubestatisztikák alapján láthatóan nagyon nagy népszerűséggel rendelkeznek. Továbbmennék az ajánlás 21. pontjára, itt egy kiskaput láthatunk, amit ráadásul nemhogy meghagytak, hanem önök vezettek be. Tehát szép dolog a z, hogy előírnak az eredeti törvény 20. és 21. §ában különbözőféle szép kvótákat. De micsoda dolog az, hogy azt mondják, hogy azok a médiaszolgáltatók, amelyek egyszerre többféle csatornán nyújtanak médiaszolgáltatásokat - itt is elég tágra hagyták azt a bizonyos 35 százalékos küszöböt, amely jelenleg senkit nem érint , tehát ha egyszerre akár több csatornával rendelkezik egy szolgáltató, akkor az összesített műsoridők átlagában kellene csak ezeknek a kvótáknak megfelelni. Ami természetes, hogy elfogadhat atlan, hiszen azt nem mondhatja az RTL Klub, hogy megvásárol majd valami kis zsebtévét, ahol éjjelnappal például nyomja a magyar zenéket, de például a sokkal nézettebb, 15 százaléknál is komolyabb nézettségi aránnyal rendelkező RTL Klubon viszont nem telj esíti ezeket a kvótákat. Tehát nagyon bízom benne, hogy annak ellenére, hogy leszavazták ezt a módosító javaslatunkat, meghagyták ezt az előre gyártott kiskaput ezeknek a nyilvánvalóan nagy multicégeknek. Bízunk benne, hogy ezt még azért meg tudják fontoln i, és akár bizottsági javaslatként még ezt tudjuk orvosolni. Szintén benyújtottunk egy kapcsolódó módosító javaslatot, tehát erről még fog szavazni a bizottság, a bizottsági ajánlás 32. pontjára. Ugyanis azt el tudjuk fogadni, hogy itt egy kicsit