Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. december 7 (58. szám) - Egyes cégjogi és társasági jogi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - DR. BOHÁCS ZSOLT (Fidesz):
4150 eljárás során viszont még nem volt szükség arra, hogy akár papír alapon, illetve elektronikus úton működhessen. Az elektronikus cégeljárás a cégbíróságokon 2005. január 1. és 2008. július 1. között fokozatosan valósult meg és épült ki. A cégbíróságok és a cégek el ektronikus kommunikációja kezdetben kettő cégformára, a kft.kre, a korlátolt felelősségű társaságokra, valamint a részvénytársaságokra korlátozódott. 2006 júliusától valamennyi gazdasági forma esetében biztosította a cégtörvény azt a lehetőséget, hogy a c égbejegyzési, valamint a változásbejegyzési kérelmek elektronikus úton is előterjeszthetőek lettek, s ennek eredményeként a cégbíróságok az érintett cégeket elektronikus úton tudták bejegyezni. Ez a cégtörvény ezen túlmenően 2007. január 1jétől valamennyi cégforma esetében lehetővé tette a cégbejegyzési, változásbejegyzési kérelmek elektronikus úton történő intézését, így 2008. július 1jétől pedig kizárólagossá tette az elektronikus cégeljárást, és megteremtette az egy munkaórás bejegyzést is. Itt már ugy an említést tettünk arról, hogy a másodfokú eljárásban is most már kizárólagosan 2011. április 1jétől a jogorvoslati kérelmek elbírálására a cégtörvény 64. § (3) bekezdése szerint a Fővárosi Ítélőtábla lesz a kizárólagos illetékes. Mindezek mellett a törv ényjavaslat célja, hogy a 2009/109/EK irányelvet átültesse ezekbe az intézkedésekbe, hiszen itt már az előttem szóló államtitkár úr is említette, milyen fontossága van ennek az irányelvnek, hogy a részvénytársaságokra vonatkozó közzétételi és dokumentációs kötelezettséghez kapcsolódó adminisztratív terhek csökkenhessenek. Itt a saját honlapon történő 30 napot megelőzően közzé kell vagy közzé lehet tenni, viszont nagyon fontos az, hogy ezek folyamatosan elérhetőek legyenek, illetve azok a dokumentumok, amely eket közzétesznek, valóban hitelesek és a valós úgymond eredményeket és feltüntetett adatokat tartalmazza. A törvényjavaslat ezen rendelkezése a társasági törvény 280. §ának, valamint a tőkeegyesítő társaság határon átnyúló egyesüléséről szóló 2007. évi C XL. törvény 5. §ának módosításával ültethető át. Ha ezek valóban megtörténnek, akkor én úgy gondolom, sokkal egyszerűbben és könnyebben lehet majd ezeknek a társaságoknak egyegy átalakulását vagy akár a szétválását is közzétenni, hiszen a mostani eljárás során jóval bonyolultabb, nehézkesebb és költségesebb volt ezeknek az információknak a közzététele, illetve ezen eljárás módosítása. Úgy gondolom, jóval könnyebben és gyorsabban tudják a társaságok ezeket az átalakulásokat, illetve szétválásokat végrehajt ani a társasági szerződés módosítása során. A csődtörvény az elektronikus kommunikáció elterjedésére tekintettel rögzítette, hogy a csődeljárásban 2011. január 1jétől a bíróságok és a felek közötti írásbeli közlések kizárólag elektronikus úton történhetne k. Úgy gondolom, ez nem lesz könnyű feladat, hiszen itt már említettük, 2005 és 2008 között vált folyamatossá ez az elektronikus eljárás, és ugye, itt nemcsak a bíróságoknak, hanem a gyakorló ügyvédeknek, jogászoknak is nagyon fontos volt az, hogy erre fel készülhessenek, és az elektronikus úton történő levelezést, illetve a beadványok közötti úgymond összhangot meg kellett teremteni. Egészen biztos vagyok benne, hogy ha ez már kialakul, és valóban évek óta jól működik, vagy működik a cégbíróságokon bármilye n eljárásban, úgy gondolom, a bírósági eljárás során is ez az úgymond elektronikus úton történő levelezés jóval gördülékenyebb és gyorsabb lesz, és talán az irathalmazok sem növekednek egyegy irodában vagy akár a bíróságokon, vagy akár az ügyfeleknél, ill etve a cégeknél. Azt azért meg kell említeni, hogy az OIT tájékoztatása szerint a bíróságok egyik esetben sem tudnak megfelelni 2011. január 1. napjától kezdődően a fentiekben hivatkozott elektronizált ügyintézési kötelezettségnek, de azt tudni kell, hogy a civil szervezetek bejegyzésének és nyilvántartásának... - valamint a “Csőd- és felszámolási eljárások modernizációja” című projekt hivatott szolgálni az elektronizált folyamatok kiépítését és azok megteremtését. Reméljük, mihamarabb sikerülni fog ez az ú gymond elektronizáció, hiszen úgy gondolom, gyorsabb, hatékonyabb és gördülékenyebb ügyintézést tesz majd lehetővé a felek, illetve a bíróságok között. Erre tekintettel kérem a tisztelt képviselőtársaimat, hogy az előterjesztést, a törvényjavaslatot szavaz ataikkal támogatni szíveskedjenek.