Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. december 7 (58. szám) - Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - VOLNER JÁNOS (Jobbik):
4140 Köszönöm szépen, elnök úr. Több ajánlási pontot szedtünk össze, úgyhogy nem nehéz sajnos kifutni a hatperces időkeretből. Vissza szeretnék kanyarodni egy picit a Bödecs Barna képviselőtársam által jelzett 8. ajánl ási ponthoz, ahol a számviteli törvénnyel szerette volna összhangba hozni az önök szabályozását. Itt sajnos ismét azt tapasztaljuk, hogy a kormányoldalnál nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal. Az egyik előterjesztést készítő minisztériumnak vagy részlegn ek fogalma sincs arról, hogy milyen jogi környezetet kell hogy szabályozzon az adott törvényben, fogalma sincs arról, hogy az egyik törvényi rendelkezés esetleg üti a másikat. Én nemegyszer fölhívtam már hasonló jogi mulasztásokra itt a figyelmet, gyakorla tilag mindannyiszor teljesen szükségtelenül. Csak emlékeztetni szeretnék arra, hogy amikor a különadóról szóló jogszabály elfogadására sor került, akkor is fölálltam és figyelmeztettem önöket, hogy ez a rendelkezés ilyen módon jó eséllyel alkotmányellenes lesz, és a későbbiek folyamán is gyakorlatilag az általam és Lenhardt Balázs képviselőtársam által kidolgozott törvényjavaslatot nyúlta le a kormány, és nyújtotta be gyakorlatilag saját előterjesztésként. Megjegyzem egyébként, nem baj, csak akkor, amikor a rra gondolnak, hogy leírja egy jobbikos képviselő önök számára a törvényjavaslat indoklásában itt a 8. ajánlási pontnál azt, hogy miért szükséges 8 évig az iratmegőrzés kötelezettségét előírni a munkáltatók részére azért, hogy a számviteli törvénnyel összh angba hozzuk a jelenleg előttünk fekvő közlekedési törvényi szabályozást, akkor én azt kérem önöktől, hogy legalább arra vegyék azt a minimális fáradságot, hogy fölütik a megfelelő törvényhelyet, megnézik, és meg fogják látni azt, hogy szakmailag alátámasz tott, alaposan kidolgozott módosító javaslatról van szó, amelyet nem kell azért elutasítani, mert a Jobbiktól érkezik, hiszen van szakmai és van törvényességi alapja. Ez tehát ismét csak a konstruktivitás és a korrekt szakmai munkának a hiánya a kormányold alon; én rettenetesen fájlalom egyébként az ilyen eseményeket. A 13. ajánlási pontban Riz Levente képviselőtársam a jármű visszatartásának szabályairól szóló rendelkezést venné ki a törvényből. Emlékeztetni szeretnék arra, hogy a bírság megfizetésének gara nciáját szeretné ilyen módon megteremteni a jogalkotó. Most mondhatnánk azt nagyvonalúan, hogy ezt nyugati mintára teszi, hiszen hasonló szabályozást találunk ott is, csakhogy, uraim, ez nem igaz, ugyanis azok a finom részletszabályok kimaradtak a törvényb ől, amelyek a nyugati országok hasonló gyakorlatára jellemzőek. Itt ugyanis nem feltétlenül arról van szó, hogy a járművet kell visszatartani. A járműről vagy a járműből ki kell szedni akkora ellenértékű árut - ezt egy kamionról például nem nehéz , vagy e gy olyan tárgyra szert tenni a járművezetőtől, amely garanciája lehet annak, hogy a tárgy értékesítésével befolyik a kiszabott a bírság összege, és az az eljárási díj, amely ennek a behajtására irányul. Én azt kérem önöktől, hogy egyszer próbáljanak felnőn i a nyugateurópai mércéhez, próbáljanak felzárkózni ahhoz a színvonalhoz. Nem kell teljesen új dolgokat kitalálni, át kell venni egy sikeres, megvalósult nyugateurópai szabályozást, és ilyen módon át kell ültetni a magyar gyakorlatba. Én tehát nem értek egyet azzal, hogy Riz Levente képviselőtársam eltörölné ezt a teljes paragrafust, én azzal értenék egyet, hogy átvegyük a sikeresebb nyugateurópai gyakorlatot, és átültessük a magyar jogi környezetbe. Azt kellett volna tennie a Nemzeti Fejlesztési Miniszt ériumnak is ebben az esetben. Riz Levente képviselőtársam a 27. ajánlási pontban, ugye, személyében is érintett a Ferihegyi repülőtér üzemeltetése kapcsán, a repülőtér működtetésére, üzemeltetésére vonatkozó szabályozást módosítaná azzal, hogy új rendelkez éseket állapítana meg a törvényben, így például azt is, hogy új repülőtér nem létesíthető, illetve meglévő repülőtér nem fejleszthető mindaddig, amíg a tervezett forgalom nagyságára és összetételére kiszámított biztonsági, akadálymentes és zajgátló védőöve zeti kijelölő jogerős határozat nem áll rendelkezésre. Hölgyeim és Uraim! Ez azt jelentené, hogyha most elfogadják ezt a javaslatot, hogy gyakorlatilag Ferihegyet be lehet zárni roppant rövid időn belül, vissza lehet fogni a fejlődését csak azért, mert min dig lesz valaki, aki megfelelő jogi akadályokat, megfelelő fellebbezési lehetőségekkel élve a Ferihegyi repülőtér útjába gördít.