Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. december 1 (56. szám) - Az ülésnap megnyitása - A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - MANDUR LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
3753 Tisztelt Országgyűlés! Ahogy a bevezető mondatok ban is jeleztem, lényegében most egy sorozat végére értünk, és meg kell mondanom, cinikusan azt is mondhatnánk, hogy nincs különösebben mit meglepődni ezen a médiacsomagsorozaton és ennek az utolsó stációján sem, hiszen ami most itt történik, az teljesen beleillik mindabba, ami fél éve ebben az országban történik. Ott, ahol az Állami Számvevőszék elnöke egy olyan fideszes képviselő, aki nemrég még itt volt a parlamentben, és nagy tisztelettel tekintek rá, hiszen nemegyszer adtam meg neki a szót mint leveze tő elnök, és beszéltünk a folyosón, de jól látszott, hogy itt sokkal fontosabb a politikai elkötelezettség, mint az a szakmai presztízs és tekintély, amit egyébként a szakmában helyzeténél fogva sem tudott kivívni. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Hogy tart ozik ide?) (10.10) Ott, ahol egyébként, jól látjuk a köztársasági elnök választásánál is, sokkal fontosabb szempont volt az, hogy ne az alkotmányban foglalt köztársasági elnöki funkciók domináljanak, hanem a törvényhozás motorja legyen, és szolgálja a korm ányzati akaratot. Ott, ahol lényegében minden hatóság éléről, független hatóság éléről is leváltottak mindenkit, és jól látható módon megbízható, áttekinthető, a hatalom számára áttekinthető személyeket és rendszereket építettek ki, akkor miért gondoltuk v olna azt, hogy pont a média világa, amit jobb helyeken negyedik hatalmi ágnak is szoktak aposztrofálni, nem véletlenül, és rendes demokráciában valóban megilleti őket az a függetlenség, az a mozgástér, az a szabadság, hogy ne csak az államtól és a gazdaság i szereplőktől, ahogy egyébként ebben a törvénytervezetben, a 82. §ban szerepel, hanem főleg a politikától és a pártoktól és leginkább a hatalmon levő pártoktól meg tudja őrizni a függetlenségét. Mert ha ez nem történhet meg, hanem a fenyegetettség állapo tában vagy az abszolút függőség állapotában tartja a hatalom az adott országban a média világát, ott nem lehet beszélni médiaszabadságról és függetlenségről. Lényegében sikerült fölszámolni minden intézményes garanciát, minden intézményes garanciát, ami ez t a szabadságot és a függetlenséget biztosította volna számukra. Viszont sikerült megteremteni minden intézményt, ami a függőséget eredményezte. És ez a valós helyzet. És ha valamitől az ember szomorú lehet itt - bár a politikában ez tök érdektelen, hogy e gy vezérszónok mitől szomorú vagy mitől nem , az pontosan az, hogy hihetetlen sebességgel és óriási attakkal számoljuk föl a normális, nyugati mintájú demokráciák összes létező intézményét, benne a média intézményrendszerét is, ami az ellensúlyok és a fék ek rendszerét jelenthetné a hatalom számára, a mindenkori hatalom számára. Ezért természetesen nem fogjuk megszavazni ezt a törvénytervezetet sem, mert nincs mit megszavazni ezen. Hiszen mi nem akarunk asszisztálni ennek az egész rendszernek a kiépítéséhez , egy olyannak a lebontásához, ami egyébként lehet, hogy szidnivaló volt sok szempontból, és ez teljesen világos. Mi sem mondtuk azt, hogy a ’96. évi I. törvény jól működik ma is. mind a bizo az összes hibáját. Csak egyvalamit itt azért meg kell jegyeznün k ebben a Házban, ezen a helyen és a téma kapcsán: ’96 előtt, tehát ’95ben, amikor ennek a törvénynek az előkészítse folyt, akkor nem volt véletlen az, hogy a sokkal nagyobb hatalommal bíró MSZPSZDSZkoalíció nem nyomta le az ellenzék torkán és a társada lom torkán azt a médiatervezetet, vagy akart volna olyan médiatervezetet lenyomni a torkán, ami most itt van az asztalon. Hanem az volt, hogy legalább négyötöd. A Fidesszel együtt lett megszavazva. Miért lett megszavazva? Mert akkor a Fideszt képviselő pol itikusok azt mondták, amit mi is mondunk ma: a független intézményrendszer megteremtése fontos, a kiegyensúlyozott és senki által nem kontrollált és uralt médiairányítás. Konszenzuális volt a dolog. Ezen is alapult a történet. Ez volt az alapja, hogy nem h atalmi, hanem konszenzuális. Csak ennek bizony van egy Achillessarka. Mégpedig az, hogy ha valaki ebben a rendszerben fölrúgja a konszenzuális magatartást, akkor a dolog nem fog működni. És miközben a ’96. évi I. törvényben tudjuk, hogy paritásos, pártpar itásos alapon alakultak ki a médiatestületek, a kuratóriumok, és még sorolhatnánk, és konszenzusra kellett volna törekedni, akkor azt lehetett tapasztalni, hogy az első Orbánkormány idején már vidáman megalakultak a
