Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. november 16 (47. szám) - A szovjet megszállást követő szocialista rendszerek által biztosított politikai nyugdíj-privilégiumok megszüntetéséről és a szocializmus áldozatainak társadalombiztosítási kompenzációjáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Jakab István): - SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik):
2518 tízszeresét viszik haza jutalomból, és teszik ezt a mindenkori hatalmi elit hálájától és megbecsülésétől övezve. Mire véljük kü lönben azt, hogy a mai napig juttatott, igazságtalan magas nyugellátásokat az elmúlt húsz évben senki sem vizsgálta felül? Természetesen, ahogy államtitkár úr is mondta, adódik a válasz, hogy a volt szocialista vezetők különnyugdíját az Országgyűlés már eg yszer elvette. Erre mondom én azt, hogy ahogy az MSZMP anno a nyugdíjrendszert kialakította, az egy jellemző kommunista trükk volt, ugyanis a diktatúra véreskezű pribékjei nemcsak különnyugdíjakban részesültek, hanem - ahogy az imént elmondtam - a rendes n yugdíjuk is jóval meghaladta az átlagos nyugellátás összegét, mivel a nyugdíjszámítás alapján képező jövedelmük is jóval magasabb volt az átlagnál. Arról a kommunista rendszer ugyanis nem feledkezett meg, hogy a talpnyalóinak hűségét nyugati milliomosokat megszégyenítő életszínvonal biztosításával vásárolja meg. Szó sem volt itt magasztos eszmékről vagy osztályharcról, kőkemény anyagi érdekek vezérelték a szocialista éra farizeus apparatcsikjait. Így válhatott NyugatMagyarország legnagyobb földesurává péld ául Czinege Lajos, így juthatott több százezres nyugdíjhoz Biszku Béla, de így lehetséges az is, hogy az Apró család zsidóktól elrekvirált villában lakva látott hozzá későbbi, kapitalista jólétének megalapozásához, az az Apró család, teszem hozzá, amelynek egyik, újabban demokráciáért kiáltó, jelenleg még szabadlábon lévő tagja mintegy kései utódként maga is rendőrterrort vezetett be négy éve a nemzet fővárosában. Ezek az emberek, akik letaposták a magyar nemzet szabadságtörekvéseit, elüldözték hazájukból a kommunista tévképzeteknek be nem hódoló értelmiségieket, akik elkobozták a kivégzettek és az elüldözöttek tulajdonát, ezek az emberek, tisztelt képviselőtársaim, hóhérok, hullarablók egy személyben. Az pedig, hogy még mindig cinikusan mosolyogva éltetheti k a kádári restaurációt, büntetlenül ellenforradalomnak bélyegezhetik ’56 szabadságharcát, az az elmúlt húsz év tutyimutyiságának az egyenes következménye. Amellett, hogy ezen biszkubélák büntetőjogi felelősségre vonása nem maradhat el, nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a diktatúra kiszolgálói semmi szín alatt sem érdemlik meg a magyar társadalom kiemelt szolidaritását. Mert milyen világ az, ahol a magyar állam az egykor elnyomott, kisemmizett, halálba küldött honfitársaink leszármazottaival fizetteti meg nyugdíjbefizetéseiken keresztül a hóhérok jólétének költségeit? Vajon mit szólna ehhez egy ’56ban halálra ítélt és kivégzett pesti fiatal, akit elszakítottak szeretteitől, megalázták, megkínozták, majd az életét is elvették? Vajon mit kapott ő ezektől az emberektől? Utolsó vacsorát. Ezt kapta tőlük. És az ő leszármazottai pedig ezeket nagyon jól eltartják. Milyen világ az, ahol Horn Gyula egy “na és”sel elintézheti azt a tényt, hogy pufajkásként részt vett a forradalom leverésében? Ahol az egykori sor tüzeket vezénylő parancsnokokat, politikai vezetőket soha nem vonták felelősségre, sőt még tejben fürösztik őket hálából? Nem méltó 1956 örökségére az a magát demokratikusnak tartó politikai erő, amely ez ellen nem lép fel. A Jobbik Magyarországért Mozgalo m egyedüliként nyújtotta be azt a tisztelt Ház előtt jelenleg fekvő törvényjavaslatot, amely egyszer és mindenkorra véget vet a pártállami vezetők közpénzen történő további nyaraltatásának. A Magyar Országgyűlés nem nézheti tovább tétlenül, hogy a bűnösök egyenként tíz kisnyugdíjas jövedelmét tegyék zsebre havonta 1945 utáni tetteikért. Ebből a célból javasoljuk azt, hogy minden olyan, korábbi szocialista vezető, aki részt vett a kommunista diktatúra fenntartásában, veszítse el kiemelt összegű nyugdíját, mé ghozzá a törvény hatálybalépését követően haladéktalanul. Ez olyan erkölcsi elvárás, olyan minimum, amelynek indokoltságát még alátámasztani sem szükséges, hiszen mindenki számára nyilvánvaló az a tény, hogy a jövő szabad Magyarországa nem épülhet a kommun izmus örököseinek további dotálására. Azt gondolhatják egyes képviselőtársaim, hogy egy ilyen törvény megalkotása húsz évvel a rendszerváltás után talán már nem is indokolt, hiszen hol vannak már a diktatúra egykori vezetői. Én pedig azt mondom, hogy amedd ig akár csak egyikük is kiemelt juttatást kap a
