Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. november 16 (47. szám) - Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - SZÓLLÁTH TIBOR ZOLTÁN (Fidesz):
2505 Azt tudom tehát összefoglalóan elmondani, hogy nagyon sok előremutató elem van ebben a törvénytervezetben, de még mindig nincs elég hatáskörrel ellátva, elég - hogy mondjam? - emberanyaggal és kondíciókkal fe lruházva a PSZÁF ahhoz, hogy bizony megfeleljen annak a széles és egyben műveleti mélységű ellenőrzésnek, amit elvárnánk a jövőben ettől a felügyelettől. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban. - Szórványos taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi Ist ván) : Megkérdezem, kíváne még valaki felszólalni. (Senki nem jelentkezik.) Ha nem, akkor a vitát lezárom. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, a részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára a november 29én kezdődő ülésünkön kerül so r. Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szó ló törvényjavaslat általános vitájának folytatása és lezárása . A törvényjavaslatot T/1479. számon, a bizottsági ajánlásokat pedig T/1479/24. számokon megismerhették. Tájékoztatom önöket, hogy a vita megkezdése során a miniszteri expozéra, a bizottsági elő adó felszólalására és a vezérszónoki felszólalásokra már sor került. Most az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót. Szólláth Tibor Zoltán képviselő úr, Fidesz. SZÓLLÁTH TIBOR ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő társak! Ez a törvényjavaslat salátatörvény, amelynek elsődleges célja egyes pénzügyi tárgyú uniós jogi aktusok hazai jogrendbe történő átültetése, emellett több technikai jellegű pontosítást is tartalmaz. A javaslat továbbá újraszabályozza a tőzsdei kiveze tést, valamint az ügyfelek számára vonzóbbá teszi a lakástakarékpénztárak igénybevételét. A magam részéről ez utóbbival, vagyis a törvényjavaslatnak a lakástakarékpénztárakat érintő részével kívánok foglakozni. A törvényjavaslat szerint az egy szerződés után igényelhető állami támogatás időtartama 8 évről 10 évre emelkedik. A módosítás révén növelhető az egy szerződéssel elérhető maximális szerződésösszeg, 4060 százalékos betétlakáskölcsön aránnyal számolva 6,2 millió forintról 8 millió forintra, a maxi mális tízéves megtakarítási idő esetén. Az ügyfelek így nagyobb összeget tudnak lakástakarékpénztári forrásból lakáscélra fordítani. Ha a család több tagjai is köt szerződést, nagyobb lakásberuházás is finanszírozható a lakáselőtakarékosságra alapozva. A lakáselőtakarékossági támogatásra vonatkozó új rendelkezést csak a módosítások hatálybalépését követően kötött szerződésekre lehet alkalmazni. A javaslat lehetővé teszi, hogy a lakáselőtakarékossági szerződést ne csak a lakáselőtakarékoskodó, illetve k edvezményezett jelölése esetén a kedvezményezett, hanem e személyek közeli hozzátartozója is felhasználhassa lakáscélra. A javaslat megkönnyíti a családok részére, hogy több szerződést is felhasználhassanak egy adott lakáscél megvalósításához, anélkül, hog y mindegyik családtagnak tulajdont kellene szereznie az adott lakásban. A lakáscélú felhasználási kört bővítő rendelkezést a hatálybalépést megelőzően kötött szerződésekre is alkalmazni kell. A javaslat enyhíti az áthidaló kölcsönök nyújtására vonatkozó ko rlátokat. A hatályos törvény szerint a lakástakarékpénztár kétféle áthidaló kölcsönt nyújthat. A 11. § (2) bekezdése alapján a lakáselőtakarékoskodó akkor igényelhet áthidalható kölcsönt, ha a megtakarítás ideje már elérte a 2 évet, és a szerződéses össz egnek a 25 százalékát már megtakarította. A 11. § (3) bekezdése szerint a