Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. november 16 (47. szám) - A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat; az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetési javaslatáról; a Költségvetési Tanács véleménye a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetési javaslatár... - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik):
2495 Amit szintén nagyon problémásnak látunk, ho gy korábban jól működött a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány, amelynek a tagjai, kurátorai - huszonpáran voltak - között ott volt egyrészt a 13 elismert kisebbség vezetője, ott voltak a parlamenti pártok képviselői, illetve korm ányzati delegáltak, ez közel 15 éve ígyúgy, de alapvetően jól működő közalapítvány volt, viszonylag rendezett viszonyokkal, viszonylagos egyetértéssel az érintett kisebbségek körében. A költségvetésben nem találtuk nyomát ennek a szervezetnek, úgy tudjuk, hogy ezt is meg kívánják szüntetni. Ahelyett, hogy egyébként a korábban 600 milliós támogatást, amely az elmúlt években, a szocialista kormányok alatt már 412 millióra csökkent, úgy gondoljuk, inkább emelni vagy legalábbis szinten tartani kellett volna, d e semmiképpen sem elvenni és megszüntetni; ellentétben egyébként - teszem hozzá - a Magyarországi Cigányokért Közalapítvánnyal, ha már itt vagyunk. Nincs itt Lendvai képviselő asszony, de szeretném megnyugtatni, hogy sem erős, sem light cigányozásba nem fo gok most belekezdeni, de kétségkívül tény, hogy a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány, ha csökkentett támogatással is, de továbbra is külön soron szerepel a költségvetésben úgy, hogy komoly visszaélések - vagy legalábbis visszaélések gyanúja - merült f el több tíz millió forint esetében a korábbi működés során is. Ez mégis külön összegként szerepel, teszem hozzá, úgy, hogy számos más forrás is nevesítve van a hazai cigányok támogatására, mint például - csak hogy egyet emeljek ki, hiszen szó volt itt nem olyan régen róla - Balog államtitkár úr mondta, hogy nem értette, miért volt az, hogy romatelepek felszámolására kiírt sok száz millió forintos pályázatra pusztán egyetlen pályázat érkezett. Ehhez képest a költségvetésben most is látunk egy 500 millió fori ntos tételt, romatelepeken élők lakhatási és szociális integrációs programjára. Mi ezt a pénzt sokkal jobb helyre tudnánk átcsoportosítani, ezzel kapcsolatban majd szintén megtesszük a megfelelő javaslatainkat. Hallani lehet arról, hogy valamilyen Wekerlealapnak nevezett új szervezet lenne az, amely majd a nemzeti kisebbségek támogatására, programjaik, kultúrájuk megőrzésére osztaná a pénzt, erről azonban semmit nem lehet hivatalosan tudni a költségvetésben, ennek nyoma nincsen, csak a pesti pletykák szóln ak erről. Attól félünk, hogy a kormányzatnak az eddig is meglévő gyakorlata fog itt is visszaköszönni. Volt korábban egy valamilyen jól működő rendszer, ahol volt valamilyen civil vagy külső kontroll, akkor ezt szüntessük meg, hozzunk létre helyette egy má sik alapot, amit majd a saját embereinkkel tudunk ellenőriztetni, és majd a saját embereink fogják eldönteni, hogy ki az, akit ebből tudunk támogatni. Mi ezzel abszolút nem tudunk egyetérteni, úgyhogy azt fogjuk javasolni, és azt hiszem, ezt talán már be i s adtuk, hogy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnál szereplő nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek támogatása soron lévő 110 millió forint - ami szintén nincs kibontva, hogy ez mit jelent , valamint a szintén pontosan ki nem fejtett kisebbség i tevékenység támogatása soron szereplő 768,6 millió forint alatt lévő, még rejtélyesebb, és a továbbiakban ki nem bontott egyéb működési célú kiadások 325 millió forintját... - még egyszer mondom, itt van egy 325 millió forintos sor, amiről nem tudjuk pon tosan, hogy ez mit jelent, ki fogja osztani, kinek és milyen formában. (20.00) Ebből a két összeget szeretnénk összevonni, és ebből tovább működtetni a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Közalapítványt, így egy 435,1 millió forintos keretet kapunk, ez körülbelü l a tavalyi összegnek az inflációval növelt aránya. Üdvözöljük egyébként azt is, hogyha a kormányzati törekvés az etnobiznisz elleni küzdelmet jelentené abban az esetben, hogy az egyes önkormányzatok feladatalapú támogatását a 2001es népszámlálás adataiho z kívánja kötni, tehát a feladatalapú támogatását úgy osztani, hogy azt vesszük közben figyelembe, hogy tíz évvel ezelőtt az adott településen mely kisebbséghez hányan sorolták magukat. Én magam voltam az, aki több alkalommal az etnobiznisz ellen felemelte m a hangomat, vagy felemeltük a hangunkat, de úgy gondoljuk, itt nem ez a megoldás, lehet előretekinteni, majd esetleg azon gondolkodni, hogy a következő népszámlálás során ezeket az adatokat figyelembe venni.