Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. szeptember 13 (29. szám) - Az afganisztáni békemissziós küldetés közben elhunyt magyar katonák haláláról - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Kövér László): - DR. ORBÁN VIKTOR miniszterelnök:
24 tartozunk elsősorban minden parlamenti képviselőtársu nknak, aki segítette ezt a munkát. A Fideszfrakció továbbra is számít minden frakció kezdeményezésére. Azt gondolom, hogy száz nap alatt nem fogjuk tudni és nem tudtuk megváltoztatni ezt az országot. Hétnyolc év alatt önök tönkretenni tudták, de ha lesz valamiféle összefogás, akkor lehet jó példákat találni. Azt gondolom, hogy a vidéki Magyarország néhány példájából lehet erőt meríteni. Felsőzsolcán 30 nap alatt tíz ház épült fel, a nemzeti együttműködésre jellemző: fuvarozók, állam, önkormányzat és ember ek összefogásával. Ebből a példából mindannyian meríthetünk. Ha sikerült 30 nap alatt néhány embernek, akkor sikerülhet (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) néhány év alatt több millió embernek és az egész országnak. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Kövér László) : Köszönöm a felszólalásokat. Megadom a szót miniszterelnök úrnak a viszontválasz megadására. DR. ORBÁN VIKTOR miniszterelnök : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy bár az elhangzottak szerteágazóak, mégis legjobb tudásom szerint igyekezzek minden fontosnak tűnő javaslatra, illetve véleményre válaszolni. Az MSZP igen tisztelt frakcióvezetőjének szeretném azt mondani, hogy a stílus persze magánügy, ha megengedi, ezt nem kommentálom, de az a mondat, miszerint az országnak nincs szüksége arra a politikára, amit mi csinálunk, az egy olyan mondat, amin javaslom, hogy azért egy kicsit gondolkodjon el, legyen kedves. Tehát volt olyan idő Magyarországon, amikor az önök p ártja megmondta, hogy mire van szüksége az országnak. Ennek vége van. Magyarországon választásokon döntik el, hogy az országnak milyen politikára van szüksége. (Közbeszólás az MSZP soraiból.) (14.20) A választók ezt áprilisban el is döntötték. Most lesz mé g egy választás. Az áprilisi választáson a választók eldöntötték, miben reménykednek és mit várnak tőlünk, az önkormányzati választáson pedig el fogják dönteni, el fogják nekünk mondani, hogy mit gondolnak arról, amit eddig tettünk. Azt javaslom, ne akarja elvenni ezt a jogot a választópolgároktól, várja meg ön is velünk együtt türelmesen a választók véleménynyilvánítását, és utána beszéljünk arról, hogy mire, kire és milyen politikára van szüksége Magyarországnak. (Taps a kormánypártok soraiban.) Ami az eg yenes beszéd ön által felvetett igényét illeti, szerintem az egyenes beszéd jogos igény mindannyiunk részéről. Szeretném kellő szelídséggel emlékeztetni önt arra, hogy ön abban a frakcióban ült, amelynek a jelszava az volt, hogy “hazudtunk éjjel, reggel me g este”, ha jól idézem. Azt hiszem, hogy amikor őszinteséget vár tőlünk, akkor ennek tudatában legyen kedves mind a hangerőt, mind pedig a mondandó élét megválasztani. (Felzúdulás, közbeszólások az MSZP padsoraiban.) Ami pedig a mondandójának azt a részét illeti, frakcióvezető úr, ha megengedi, hogy nekem miről kell beszélnem; ez egy kínos helyzet. Itt ülünk, várjuk, hogy mondjon valamit az országról, arról, hogy mit javasol, mit kellene tenni, és 8 percen keresztül arról beszél, hogy nekem mit kellene mond ani. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból.) Szeretném jelezni, hogy ez nem egy zenés szórakozóhely, ahol ön feladja a rendelést, mások pedig teljesítik. Ez egy félreértés. (Derültség, közbeszólások, taps a kormánypártok soraiban.) Ami az orszá g mai helyzetét, az örökséget, illetve a teendőket illeti, azt kell mondanom sajnos, hogy az előző kormány vagy kormánypártok viselkedése kínos szituációra emlékezteti az embert. Hát végül is arról van szó, hogy ég a ház. Ezt a házat önök gyújtották fel, z sarátnokot dobtak a zsindelyre. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból.) Az országban sok millió ember poroltó után kapkod, homokot keres, vizet húz, és megpróbálja eloltani azt a tüzet, amit önök gyújtottak. Önök pedig félreállnak, és elegánsan azt mondják, h ogy nem így kell tüzet oltani. (Derültség a