Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. november 9 (44. szám) - Egyes rendészeti tárgyú törvények és az azokkal összefüggő törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Jakab István): - DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): - ELNÖK (Jakab István): - DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár:
2109 eljárás elrendeléséről, a tervezett erő, eszköz, módszer felhasználásáról haladéktalanul tájékoztatni az illetékes ügyészt, aki két munkanapon belül dönt a megbízhatósági vizsgálat lefolytatásának jóváhagyásáról vagy a jóváhagyás megtagadásáról. Azt gondolom, hogy ez egyrészt fontos elem, másrészt pedig arra is érdemes felhívni a figyelmet, hogy a közös fellépés esete milyen ügyekre terjedhet ki. A törvényjavaslat megfogalmazza, hogy a nagy tömegeket vonzó esemén yekkel, katasztrófákkal és súlyos balesetekkel kapcsolatban merülhet fel ilyen segítségnyújtás, valamint a közös műveletek - amin a járőrözést érti a javaslat - tartoznak ebbe a kategóriába. Egyébként felhívnám a figyelmet arra, hogy az osztrákmagyar hatá r viszonylatában ez a gyakorlat már sikeresen működik, hiszen ott a rendőrök ennek megfelelően őrzik a határt. Köszönöm szépen. ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Kétperces felszólalásra megadom a szó t GaudiNagy Tamás képviselő úrnak, a Jobbik képviselőcsoportjából. Öné a szó. DR. GAUDINAGY TAMÁS (Jobbik) : Köszönöm, elnök úr. Köszönöm a hozzászólást Ágh Péter képviselőtársam részéről. Fontos, hogy legalább egyáltalán vitázunk, mert azért ez sok, ilye n hasonló jellegű törvényjavaslat esetében nem volt mindig így. A tegnapi Unióval és Izraellel kapcsolatos parlamenti vitában is nagyon hiányoltuk a konstruktív, értelmes és nem stigmatizáló hozzászólásokat. Azok a garanciális felvetések nem nyugtatnak meg , amiket képviselőtársam mondott, hiszen pont a bírói engedély nélküli megfigyeléssel kapcsolatban semmilyen garanciát nem látunk, sőt inkább a garanciák megszűnéséről szól a jelenlegi javaslat. A múltkori általános vitában azt kérdeztem - s ezt a kérdést most is feltenném államtitkár úrnak , nemzetközi kötelezettség írja elő, hogy éppen most tegye meg a nemzeti együttműködés kormánya ezt az előterjesztést, vagy éppen most érkezett el az időpont, a létrehozott Terrorelhárítási Központ most jelezte, hogy ol y mértéket ért el a terrorfenyegetettség Magyarország tekintetében, hogy elháríthatatlan és elodázhatatlan feladat ennek a szigorított és kiterjesztett megfigyelési rendszernek a meghonosítása Magyarországon. Hozzáteszem azt is, nagyon aggályos - amit egy módosító javaslattal majd szeretnék korrigálni a törvényjavaslatban , hogy a kormányrendeleti szint oly mértékű lehetőséget kap a hatáskör- és feladatmeghatározásban, amelyet ilyen típusú jogalkotásnál megengedhetetlennek tartok. Az alkotmány 8. § (2) be kezdése egyértelműen rögzíti, hogy alapvető jogok korlátozását csak és kizárólag törvényben lehet megtenni, ráadásul kétharmados törvényben, bár a kétharmadnak most már más csengése van, mint amire eredetileg kitalálták. Ettől függetlenül azt gondolom, hog y nem volt megnyugtató ez a válasz, és nagyon szeretném, ha megtalálnák a törvényben azt a rendelkezést - az indokolásban persze hiába, mert az indokolás nem normaszöveg , amely egyértelművé teszi, hogy a magánszféra teljes körű, totális megfigyelését ne lehessen önkényesen megvalósítani. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most megadom a szót Répássy Róbert államtitkár úrnak, aki a kormány nevében kíván felszólalni a vitában. Öné a szó. (Dr. Lamperth Mónika: Van még felszólaló!) DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót. Nem zárszót kívánok mondani, hanem rendes hozzászólásra jelentkeztem. (Dr. Lamperth Mónika: Megnyugodtunk.) Azért jelentk eztem szólásra, mert mint az igazságügyért felelős államtitkárnak valóban fontos azt a kérdést tisztázni, hogy létezike az a probléma, az a jelenség Magyarországon, amelyre a rendészeti tárgyú törvények így akarnak reagálni: tehát vane Magyarországon ter rorizmus, vane Magyarországon terrorfenyegetettség?