Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. november 2 (41. szám) - Az adó- és járuléktörvények, a számviteli törvény és a könyvvizsgálói kamarai törvény, valamint az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó adó- és vámjogi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - VÁGÓ GÁBOR (LMP): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP):
1763 nevelni, akkor számba veszi azt, hogy hány gyermeket tud eltartani, és a legnagyobb lépés az egy gyermekről a két gyermek vállalása, mert két gyermekről három gyermeket már sokkal többen vállalnak, hiszen gyermeket mindenki szeretne, egy gyermeket mindenki bevállal, utána jön az, amikor lehetőséget kell adni arra, hogy a második gyermeket is bevállalhassák a családok, és ezért szeretnénk ezt a differenciál ást. Szerintem ez is egy támogatható dolog lenne. Még egyszer mondom: támogatjuk az önök javaslatát is, hiszen nagyon fontos, hogy megakadályozzuk ezt a demográfiai válságot, de úgy érzem, ezzel sokkal nagyobb lökést tudnánk adni az önök törekvéseinek is, ezért kérem, fontolják meg azt, hogy a kétgyermekes családokat egy emeltebb kedvezménnyel támogassuk. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, képviselő úr. Két percre Vágó Gábort illeti a szó. VÁGÓ GÁ BOR (LMP) : Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! A 60. ponthoz szeretnék hozzászólni. (1.10) Ebben a 60. pontban szerepel a járulékcsökkentési tervünk. Mint ahogy azt beadtuk az alternatív költségvetési tervünkben, az LMP a költségvetési átrend ezésből - mivel több lábon álló költségvetést szeretnénk - a munkáltatókat és a munkavállalókat terhelő járulékokat csökkentené. Ezzel kívánjuk elérni az egymillió munkahelyet, ezzel kívánjuk növelni a foglalkoztatást, és úgy gondoljuk, hogy nem a tőkét te rhelő járulékok csökkentésére van ma szükség Magyarországon, hanem a munkát terhelő járulékok csökkentésére, és akkor lesz majd minél több munkahely, ha minél kevesebb járulék terheli majd a munkáltatókat. Viszont, mint ahogy az már a költségvetési bizotts ágban, valamint az általános vitában is elhangzott, ez az adórendszer, mivel az adórendszer a társadalom vezetési pontja, egy értékválasztás. Ebben az értékválasztásban egyértelmű volt a Fidesz és az LMP álláspontja: a Fidesz a tőke mellé állt, az LMP pedi g a munka mellé. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Ez a baj, hogy a munka mellé álltok. - Nem mellé kell állni. - Derültség.) Köszönöm a szót. ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Hatperces időkeretben Józsa István képviselő úr következik. (Zaj. - Csenget.) DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Furcsállom egy kicsit ezt a nevetgélést, mert amelyik párt a programjában egymillió új munkahelyet vállal, annak kicsit több fogalmának kellene lenni arról, hogy mitő l lesz ez. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Hű! - Köszönjük.) Ez, kérem szépen, a járulékcsökkentéstől lesz. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Nem attól lesz, hanem a piactól, te! - Ughy Attila: Kíváncsi vagyok rá. Beiratkozom hozzád iskolába.) Ha vissza te tszenek nézni, hogy ez év január 1jétől melyik adónem csökkent, akkor a járulék volt az, amelyik 5 százalékkal csökkent. Az iskolát pedig ne tessék kiabálni, mert aki még itt van, az gondolom, reggel is itt volt, úgyhogy a tanóra reggel kezdődik, meg egy kicsit korábban. Az adózásról, ha beszélünk, a 3., 6., 11., 29. és 55. ajánlási pontokkal kapcsolatban szeretném elmondani: nem tudom, honnan veszik konzervatív képviselőtársaim, hogy a lineáris adórendszer az igazságos. A progresszív az igazságos, mert ak i sokat keres, az többel járuljon hozzá a társadalmi közteherviseléshez. Ha visszamennek az 1848as elvekhez, akkor is ez fogalmazódott meg. Tehát amikor saját magukat polgári kormánynak nevezik, akkor nézzék meg az eredeti polgári gondolatot a köztehervis elésről, és gondolkodjanak el azon, hogy amit ilyen egyszerű formállogika szerint