Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. november 2 (41. szám) - Az adó- és járuléktörvények, a számviteli törvény és a könyvvizsgálói kamarai törvény, valamint az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó adó- és vámjogi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. LENHARDT BALÁZS (Jobbik): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - VÁGÓ GÁBOR (LMP): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik):
1762 törvénymódosító javaslatunk alapján kellett volna benne lennie a törvényben, ha azt vesszük figyelembe, hogy a jelenlegi kormánypárt több mint egy éven keresztül, egyébként nagyon helyesen, ostorozta az MSZPt - akkor önök még ellenzékben v oltak , amiért megszüntette az üdülési csekkek adómentességét, és ezzel a turizmusnak és a magyar családoknak is nehézségeket okozott. Ez valóban így van, az üdülési csekk adómentességének megszüntetése nagyon rossz lépés volt, a mellett a sok nagyon ross z lépés mellett, amit az előző kormányzat csinált, és önök ezt nagyon helyesen észrevették. Ezért is tartottuk furcsának, hogy ebben a törvényjavaslatban önök az üdülési csekket nem tették adómentessé, és minden valószínűség szerint, bár nem mondták így ki , hogy ezt a megújulási kártyát azért vezetik be, hogy majd felváltsa ezt az üdülési csekket, de ezt a megújulási kártyát sem tették adómentessé. Tehát mi azért nyújtottuk be ezeket a törvényjavaslatokat, hogy az önök figyelmetlenségét korrigáljuk, és arra gondoltunk, önök ezt támogatni fogják, hiszen önök is ezt mondták több mint egy éven keresztül, hogy adómentessé kell tenni az üdülési csekket, hiszen nagyonnagyon rossz mutatók vannak az országban. Ezt az általános vita során már elmondtam, de azért eml ékeztetném önöket még egyszer arra, hogy 2009ben a magyar lakosság alig egynegyede tett hároméjszakás utazásokat, egyhatoda ennél hosszabb utazást, tavaly a magyar lakosság alig 34 százaléka tudott nyaralni, idén pedig a magyar lakosság 65 százaléka mondo tt le a nyaralásról, tehát nagyon rossz statisztikai adatokat tapasztalhattunk. Ez azt jelenti, hogy a magyar lakosság nem tud elmenni nyaralni, akár egykét napra sem, mivel az üdülési csekk most már nem adómentes, ezért a munkáltatók sem adják ezt a kafe tériarendszeren keresztül a dolgozóknak. Ezen lehetne változtatni, akkor, hogyha elfogadnánk azt, hogy tegyük ismét adómentessé az üdülési csekket. Arra kérem önöket, még egyszer fontolják meg, még egyszer mondom, azért, mert önök ezt mondták több mint eg y éven keresztül, és ha önök nagyon sokszor hivatkoznak a programjukra, arra, hogy mit vállaltak a választók felé, amikor a választók arról döntöttek, hogy önöknek ekkora felhatalmazást adnak, akkor elképzelhető, hogy ebben a döntésükben benne volt az is, hogy önöktől egy éven keresztül azt hallhatták, hogy például az üdülési csekk majd adómentes lesz, esetleg kaphatnak üdülési csekket a munkáltatójuktól. Ez az egyik módosító, amelyhez mégis kérném a támogatásukat, attól függetlenül, hogy a bizottságokban ö nök ezt leszavazták, érdekes módon még a sportbizottságban is, pedig legalább ők elfogadhatták volna. A másik része pedig a családi adókedvezményre, vagyis a családi kedvezményre vonatkozik. Megint azt mondom, maximálisan támogatni tudjuk azt a törekvést, hogy a Magyarországon tapasztalható demográfiai válságot valamilyen szinten megoldjuk. Ennek az egyik legfontosabb és legkézenfekvőbb eszköze az, hogy támogassuk a fiatal családokat abban, hogy minél több gyermeket vállaljanak. Maximálisan egyetértünk ezze l a törekvéssel, de azt mondtuk, és erre is irányult a módosító javaslatunk, hogy aránytalanul nagy szakadékot érzünk az egy- és kétgyermekes családok és a háromgyermekes családok támogatása között, hiszen önök az egy- és kétgyermekes családoknál 62 500 fo rintot határoztak meg, a háromgyermekes családoknál pedig 206 250 forintot, ami azt jelenti, hogy az egy- és kétgyermekes családok ugyanúgy 10 ezer forintot írhatnak le gyermekenként. Mi egy folytonosságot szerettünk volna bevezetni ebbe a rendszerbe, és s zeretnénk még most is, bízva az önök belátásában. Azt mondjuk, ha valaki két gyermeket nevel, akkor ez a dupla öröm mellett dupla kiadásokkal és dupla gondokkal is jár, tehát kapjanak nagyobb támogatást, családi kedvezményt a kétgyermekes családok. Az egyg yermekeseknél hagyjuk meg ugyanúgy az önök által javasolt 62 500 forintot, két gyermeknél legyen 137 500 forint, ami itt a 10 ezer forint helyett 22 ezer forintot jelenthetne gyermekenként, és három gyermeknél pedig ugyanúgy hagyjuk meg a 206 250 forintot. Véleményünk szerint azért lenne nagyon fontos, hogy a kétgyermekeseket támogassuk és differenciáljunk, hiszen azt mutatják a statisztikák, hogy ma Magyarországon az átlagos családmodell az egy gyermek. Azért az egy gyermek az átlagos családmodell, mert ha valaki nemcsak beleszüli a nagyvilágba a gyermekeket, hanem azokat felelősségteljesen fel is szeretné