Országgyűlési Napló - 2010. évi nyári rendkívüli ülésszak
2010. június 21 (16. szám) - Új bizottsági tagok megválasztása - A kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - SZATMÁRY KRISTÓF (Fidesz), a napirendi pont előadója:
95 ELNÖK (dr. Latorcai János) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az Állami Számvevőszék elnökét és alelnö keit jelölő eseti bizottság alelnökének megválasztása . Az Országgyűlés elnökének javaslatát H/437. számon kapták kézhez képviselőtársaim. Múlt heti ülésünkön az eseti bizottság elnökének és tagjainak személyére tett javaslatot az Országgyűlés elfogadta, de az alelnök megválasztására nem került sor. (19.30) Az ellenzéki frakciók között született megállapodás alapján az Országgyűlés elnöke azt javasolta, hogy a bizottság alelnökének Nyikos László képviselő urat válassza meg az Országgyűlés. Kérdezem az Ország gyűlést, elfogadjáke a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a személyi javaslatot 306 igen szavazattal, 41 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elfogadta. Alelnök úrnak sok sikert kívánok a munkájához. Új bizottsági tagok megválasztása ELNÖK (dr. Latorcai János) : Tisztelt Országgyűlés! Most bizottsági tagcserére tett javaslatról döntünk. Az Országgyűlés elnöke személyi javaslatot terjesztett elő H/438. számon. Ebben azt kezde ményezi, hogy a fogyasztóvédelmi bizottságba Bíró Márk helyére Horváth Zsolt urat; a honvédelmi és rendészeti bizottságba Lázár János helyére Bíró Márk urat, a bizottság további tagjának pedig Rubi Gergely urat válassza meg az Országgyűlés. Kérdezem önöket , elfogadjáke ezt a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 346 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodó szavazat nélkül a személyi javaslatot elfogadta. Az Országgyűlés és a magam nevében az új bizottsági tagoknak munkájukhoz so k sikert kívánok. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatali eljárások végére értünk. Munkánk folytatása előtt kétperces technikai szünetet rendelek el! (Rövid szünet.) A kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatás áról szóló 2004. évi XXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája ELNÖK (dr. Latorcai János) : Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk munkánkat, kérem, csendesedjünk el. Soron következik a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük tá mogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. (Zaj, mozgás.) Még egyszer kérem képviselőtársaimat, foglalják el helyüket és csendesedjenek el, hogy valóban a vitára tudjunk összpontosítani. Sza tmáry Kristóf fideszes képviselő úr önálló indítványát T/415. számon már megismerhették. Most az előterjesztői expozé következik. Megadom a szót Szatmáry Kristóf úrnak, a napirendi pont előadójának, 20 perces időkeretben. Képviselő úr, öné a szó. SZATMÁRY KRISTÓF (Fidesz), a napirendi pont előadója :