Országgyűlési Napló - 2010. évi nyári rendkívüli ülésszak
2010. július 5 (21. szám) - Új bizottsági tagok megválasztása - Az Alkotmánybíróság tagjait jelölő eseti bizottság létrehozásáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP):
561 pártoknak nincsen lehetőségük arra, hogy bármilyen formában jelöltet állítsanak, hiszen az öt ellenz éki szavazat nem teszi lehetővé azt, hogy egyáltalán jelöltet tudjanak állítani itt, a parlamentben. Akkor már nem beszélünk a kétharmadon felüli többségről, amelyik természetesen nyilván leszavazná az ellenzéki javaslatokat, amennyiben ilyenek lehetnének, de még csak nem is lehetnek. Hirtelen eszembe jut az a kis szlogen, amit láttunk a választások idején, ami úgy szólt, hogy “Csak a Fidesz”, és ebben a nyolc főben pontosan ezt találom meg, hogy csak a Fidesz, mert egyedül el tudja dönteni az Alkotmánybíró ság összetételét is, illetve a tagjait is, és nincsen szükség semmire. Számomra ez egy kicsit furcsa és ellentmondásos, amikor a Fidesz és a KDNP szinte valamennyi felszólalásában arról beszél - megemlíti a nemzeti együttműködés rendszerét, amelynek pontos an az lenne a lényege, legalábbis a hangzatos szavakban, amelyeket ki is kell tenni a közintézményekben Magyarországon, ahol a tisztelt kormánypártok látni akarják azt, hogy bizony, ebben az országban akkora együttműködés van, bizony , hogy a kormánypárto k a nemzeti együttműködés rendszerébe be akarják vonni az ellenzéki pártokat és a teljes magyar társadalmat. Hát ez a külcsín. A belbecs pedig az, hogy csak a Fidesz, és senki más ne szóljon bele. Itt nyilván lehetne elmélkedni arról, amennyiben tényleg lo vagias lett volna a FideszKDNP, és azt mondja, bármilyen beleszólást engedek az ellenzéki pártoknak, akár az összetételben, hogy már az ellenzéki pártok is tudnának legalább javaslatot tenni egy személyre, amely majd bekerülhetne a tisztelt Ház elé döntés re, ez is akár egy megoldás lenne. Illetve nyilván szóba jön az, amit már felajánlottak - amit az alkotmányelőkészítéssel kapcsolatosan megismertünk , hogy a választójogi törvénnyel kapcsolatban a paritásos bizottság az, amely a jelen pillanatban álláspo ntom szerint a legjobb lett volna. Így ezzel tulajdonképpen azt értük el, hogy kizárólag a Fidesz tudja majd feltölteni az Alkotmánybíróságot, ezáltal természetesen ezt a javaslatot a magunk részéről nem tudjuk támogatni. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik so raiban. - Dr. Schiffer András tapsol.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Most kétperces hozzászólásra Rubovszky György képviselő úrnak adom meg a szót a Kereszténydemokrata Néppárt képviselői csoportjából. Képviselő úr, öné a szó. DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Először azon gondolkoztam, hogy nem szólok hozzá másodszor, de képviselőtársaim rákényszerítettek. Lamperth Mónika képviselő asszony következetesen az alkotmánymódosításról, az alkotmánybírósági tö rvény módosításáról és annak történetéről beszélt, szinte figyelmen kívül hagyta, hogy azokat a tisztelt Ház már elfogadta, úgyhogy arról már sokat nem érdemes tárgyalni. Itt tulajdonképpen arról van szó, hogy azoknak a törvényeknek az alapján kialakított országgyűlési határozati javaslatról folyik a vita. Ami miatt mégis megszólaltam, mert azt gondoltam, ez nem olyan fontos, de Gyüre Csaba képviselőtársam megjegyzése azért egy kicsit földhöz vágott. Földhöz vágott, azért, tisztelt képviselőtársam (Dr. Schi ffer András dr. Gyüre Csabával tárgyal.) - megvárom, amíg Schiffer képviselő úr befejezi, Gyüre Csaba képviselő úrnak válaszolok, elnézést , mert Gyüre képviselő úr azt mondja, a Fidesz abban a helyzetben van, hogy egyedül fel tudja tölteni az Alkotmánybí róság létszámát. Tessék megnézni az országgyűlési létszámot: a Fidesz nincs abban a helyzetben, hogy egyedül fel tudja tölteni. Kétségtelen, ennek az országgyűlési határozati javaslatnak az alapján egyedül tud jelöltet állítani, de nem tud választani, a vá lasztáshoz több kell. (Dr. Balczó Zoltán: És a KDNP?) Kétségtelen, ez így igaz, a KDNP itt van, megkapta a kétharmadot. A képviselő úr most azt