Országgyűlési Napló - 2010. évi nyári rendkívüli ülésszak
2010. június 28 (18. szám) - Dr. Vadai Ágnes (MSZP) - a belügyminiszterhez - “Mennyi az annyi?” címmel - DR. VADAI ÁGNES (MSZP): - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár:
263 ellátása miatt válaszadásra Kontrát Károly államtitkár urat jelölte ki. Kérdezem, hogy elfogadjae a válaszadó személyét. (Jelzésre:) Ebben az esetben öné a kérdezés lehetősége két percben. DR. VADAI ÁGNES (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A nagy nemzeti együttműködés nagy fideszes megvonássá változott egy kormányhatározat révén. A Gőgös Zoltán képviselőtársam álta l emlegetett és suttyomban elfogadott 1132/2010. kormányhatározat a 2010. évi költségvetéssel összefüggő egyes feladatokról szól. A szép cím azonban lehangoló tartalmat takar. Önök a kampányban és az elmúlt nyolc évben azt mondták, hogy úgy fogják fellendí teni a Magyar Köztársaság fejlődését, hogy ahhoz nem kell erőfeszítéseket tenni, sőt azokra a fránya megszorításokra sem lesz szükség. Ráadásul önök világossá tették, szerintem nagyon helyesen, hogy az ország és lakóinak biztonsága kiemelt feladat a kormán y számára. Éppen ezért meglepetésként ért bennünket ez a kormányhatározat, amely bizony fűnyíróelvszerű megszorításokról szól. Erről ugyanis nem volt sem sajtótájékoztató, sem sírós hangú, nagy átéléssel előadott bejelentés sem a kormányszóvivőtől, sem ped ig a magyar forintot gyakran lendületbe hozó miniszterelnöki szóvivőtől. Éppen ezért szeretném kérdezni államtitkár urat, mi indokolja a Belügyminisztériumnál a zárolási kötelezettséget. A zárolt majd' 3 milliárd forintot honnan veszik el? Kérem, tételesen sorolja föl. S amennyiben a zárolási kötelezettség érinti az AVHt és az NBSZSZt, akkor a személyi, a működési vagy a fejlesztési kiadások kerülnek csökkentésre? Kérem, hogy válaszában a “Gyurcsány és a szocialisták a hibásak” kezdetű mondatokat legyen s zíves mellőzni, mert ezt a döntést már a Fidesz és annak kormánya hozta meg. Várom megtisztelő válaszát. (Szórványos taps az MSZP soraiban. - Soltész Miklós: Hú, de kemény volt.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Kontrát Károly államtitkár úré a válaszadás lehet ősége. DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Az azért egy kicsit furcsa, hogy az elmúlt nyolc év kormányzása után ön kéri számon az alig 29 napja hivatalban lévő ko rmányon, hogy a Belügyminisztériumot szétverték 2006ban; hogy a rendőrséget több milliárd forintos adósságállományba kergették; hogy a rendőrségnek a 2010es költségvetésben olyan 16 milliárdos bevételi előirányzatot írtak elő az úgynevezett objektív fele lősségből, ami azt jelenti, hogy 2009 decemberében, amikor a költségvetést elfogadta a parlament, 16 milliárd forintra büntették a magyar embereket anélkül, hogy bármilyen szabálysértést elkövettek volna, és még 5 milliárd forint olyan saját bevételi előir ányzatot írtak elő, ami eleve teljesíthetetlen. Nos, ezek után furcsa, minimum azt mondom, furcsa, hogy ön ezt kéri számon. (16.00) Önök a költségvetést rettenetes helyzetben adták át, ez vonatkozik a Belügyminisztérium, az újonnan megalakult Belügyminiszt érium által átvett területekre is. Elmondom, hogy több mint 5 milliárd forint a jelenlegi adósságállomány, ebből a rendőrség adósságállománya 4,2 milliárd forint. Tudják, képviselő asszony és urak, hogy 4,2 milliárdos adósságállománnyal adták át a rendőrsé get? És akkor még, mondom, nem beszéltem azokról a bevételi előirányzatokról, amiket az előbb említettem, amelyek összesen több mint 13,4 milliárdos hiányt jelentenek 2010 vonatkozásában. Szóval, én sok mindent hallottam itt ebben a Házban, sok minden kife jezés elhangzott, gondolat megfogalmazódott, de furcsának találom, hogy ezt kéri számon, hogy a kormány ebben a helyzetben olyan intézkedéseket kell hogy megtegyen, amellyel egyrészt a működőképességet biztosítja, másrészt pedig a meghatározott hiánycél fö nntartását is szolgálja. Egyet tudok mondani, tisztelt képviselő asszony: a kormány és a Belügyminisztérium biztosítja azokat a feltételeket, amelyek a tárca és intézményei eredményes működéséhez szükségesek. (Az