Országgyűlési Napló - 2010. évi nyári rendkívüli ülésszak
2010. június 28 (18. szám) - Z. Kárpát Dániel (Jobbik) - a nemzeti erőforrás miniszterhez - “A napokban napvilágra került, elkeserítő demográfiai adatok fényében a kormányzat rendelkezik-e javulást előrevetítő tervvel a népesedést illetően?” címmel - ELNÖK (dr. Ujhelyi István):
264 elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az i dőkeret leteltét.) A többit pedig majd az egy percben fogom folytatni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Vadai Ágnes képviselő asszonyé a viszontválasz lehetősége. DR. VADAI ÁGNES (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök ú r. Először is: államtitkár úr, önök nem kértek száz napot; egy napot se kértek. Önök kormányoznak 29 napja, ez - leginkább úgy látom - a Magyar Köztársaság számára tragikus 29 nap volt. (Derültség és közbeszólások a Fidesz és a KDNP soraiban.) Amit az elmú lt nyolc évben a parlamentben hallottunk, az az, hogy az ország legnagyobb baja az, hogy nem a Fidesz, nem önök kormányoznak. Na, 29 napja most már önök kormányoznak, a bajok pedig, úgy látom, hogy még inkább nagyok. Ö n azt mondja, hogy rettenetes állapotban van a költségvetés, és mégis itt a plenáris ülésen azt mondja, hogy 3500 új rendőrt kívánnak felvenni a rendőrség kötelékébe. Annyira rettenetes a költségvetési helyzet, zárolnak majd’ 3 milliárd forintot, minden na gyon rossz a Belügyminisztériumban, akkor hogyan kívánják a 3500 rendőr felvételét finanszírozni? Miből? Azt gondolom, államtitkár úr, hogy talán végig kellene gondolnia még egyszer azt a választ, ami az elmúlt nyolc évre vonatkozik, meg a mostani 29 napra , és ki fog derülni, hogy nincs is ott annyira sok csontváz, nincs is ott annyi probléma, legfeljebb azzal van gond, amit a kampányban ígértek. (Közbeszólás a Fidesz soraiban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Államtitkár úr következik, egy percben. DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Szeretném folytatni. Valóban, önök az elmúlt nyolc évben részben a Belügyminisztérium megszüntetésével, részben pedig a rendőrség politikai célokra val ó felhasználásával (Közbeszólás az MSZP soraiban.) és a rendőrség tönkretételével akkora kárt okoztak ennek az országnak, hogy azt nagyon nehéz egy percben, de két percben vagy öt percben elmondani. (Közbeszólások az MSZP soraiban.) Ez tapasztaljuk. Egyébk ént a rendőrségnek lépésről lépésre kell újjáépíteni azt a közbizalmat, amely 2006. október 23án tönkrement (Közbeszólás az MSZP soraiban: Amit ti leromboltatok!) , és ezt önök tették tönkre. Hadd mondjak azért egy olyan dolgot is, hogy ennek a közbizalomn ak a helyreállítása apránként megkezdődött. Például a több mint tízezer rendőrnek az árvízi védekezésben való részvétele azért egy jó irányba tett lépés volt. A közbizalom helyreállításához egy nagyon fontos elem volt (Dr. Vadai Ágnes: Az a feladatuk!) , ho gy az emberek azt látták, hogy nem azért vannak a rendőrök, hogy agyonbüntessék őket 100 ezer forintokra, mikor 70 ezer forint a havi fizetésük, hanem azért vannak, hogy megvédjék az életüket, a vagyonukat, a házukat BorsodAbaújZemplénben és az ország má s részein. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) Z. Kárpát Dániel (Jobbik) - a nemzeti erőforrás miniszterhez - “A napokban napvilágra került, elkeserítő demográfiai adatok fényében a kormányzat rendelkezike j avulást előrevetítő tervvel a népesedést illetően?” címmel ELNÖK (dr. Ujhelyi István) :