Országgyűlési Napló - 2010. évi nyári rendkívüli ülésszak
2010. július 22 (28. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettes megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Schmitt Pál): - MESTERHÁZY ATTILA (MSZP):
1567 ELNÖK (dr. Schmitt Pál) : Köszönöm, képviselő úr. Felszólalásra jelentkezett Mesterházy Attila képviselő úr, nyolcperces időkeretben, parancsoljon! MESTERHÁZY ATTILA (MSZP) : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Én is találtam a mondatai között egy nagyon biztató gondolatot. Ez úgy hangzott, hogy önökre több baloldali ember szavazott, mint jobboldali. (Felzúdulás és közbekiáltások a kormánypártok padsoraiban: Nem ! Nem ezt mondta!) Akkor ez azt jelenti, hogy Magyarországon több baloldali ember van, mint jobboldali. (Nagy zaj a kormánypártok padsoraiban.) Ebből kifolyólag komoly lehetőségünk van arra, hogy a következő időszakban növeljük (Az elnök csenget.) a társad almi bázisunkat, ha a matematika szabályai még igazak. A mai megszólalása, miniszterelnök úr, az nem miniszterelnöki, hanem mármár sámáni magasságba emelkedett. Nem miniszterelnököt hallottunk itt, hanem egy igazi sámánt, akiből árad az energia, árad a n emzeti egység, és árad a tudás és a gyógyítás szelleme. (Folyamatos zaj a kormánypártok padsoraiban. - Lázár János felállva kér csendet a kormánypárti frakciókban.) Pedig sokkal jobb lett volna, hogyha ennél konkrétabb dolgokkal foglalkozik, elnök úr, hisz en ha nekünk, nekem kellene az elmúlt 56 napot minősítenem (Felzúdulás a kormánypártok padsoraiban: Nem kell!) , akkor nekem is eszembe jutott néhány gondolat: ez pedig úgy hangzik, hogy az önök kormányzását a dilettantizmus, a kapkodás, a szegényellenes po litika, az egészpályás letámadás és Magyarország lejáratása - ez az, ami jellemzi az elmúlt 56 napban. (Zaj a Fidesz és a KDNP padsoraiban.) És néhány dolgot hiányoltam abból, amit elnök úr elmondott a beszédében: legelőször is egy bocsánatkérést. (Derülts ég és közbeszólások a Fidesz padsoraiban.) Bocsánatkérést, amit a szocialista frakció irányába, Bajnai miniszterelnök úr és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr irányába kellett volna, hogy megtegyen. (Felzúdulás a Fidesz padsoraiban: Húúú!) Mégpedig azért, mert az elmúlt időszakban mást sem hallottunk öntől a választási kampányban, mint hogy arról beszélt, hogy nincs kőbe vésve a 3,8 százalékos hiánycél, nem kell tartani azt a pályát, amit konvergenciaprogramként meghatároztunk, sőt azonnal új költségvetésre van szükség, mert a magyar költségvetés számai nem tarthatóak. Ehhez képest, ha helyesen tudósított a magyar sajtó az ön tegnapi berlini sajtótájékoztatójáról, ott ön arról beszélt, hogy Magyarország - idézem önt - “világbajnok a költségvetési hiány csökk entésében”; és igenis tartható a 3,8 százalékos államháztartási hiány, sőt Navracsics miniszterelnökhelyettes úr pedig már arról beszélt, hogy a jövő évben is tartható a 3 százalékos hiány. (Dr. Orbán Viktor igenlően bólint.) Ez azt jelenti, hogy nincsene k csontvázak a szekrényben, ez azt jelenti, hogy a magyar költségvetés (Felzúdulás a kormánypártok padsoraiban. - Pálffy István: Szekrény sincs!) jól lett megtervezve, és erről szól egyébként minden külföldi elemzés, amely arról beszélt, hogy júniusig a ma gyar költségvetés jó pályán mozgott és helyes célokat tűzött ki. Ezért, miniszterelnök úr, érdemes lett volna önnek bocsánatot kérni tőlünk is és a magyar választóktól is, hogy megtévesztette őket az elmúlt hónapokban. (Lázár János: Jól beszél!) És azt gon dolom, hogy sok minden más is hiányzott az ön beszédéből. Például hiányzott az, hogy miért nem történt meg július 1jétől a radikális adócsökkentés, amiről ön a kampányban folyamatosan beszél. Az, ami lesz a közeljövőben adócsökkentés címén, az sem a szegé nyeknek kedvez, hanem a gazdagoknak: mintegy 300 milliárd forintot akarnak a kisebb pénzű emberektől átcsoportosítani a jómódú embereknek. Ön a kiváltságos keveseket akarja ezzel az adópolitikával támogatni és segíteni: az országban a bérből és fizetésből élők 9 százalékát a maradék 91 százalékkal szemben. Ez nem nevezhető semmiféleképpen kisemberpártinak, kispénzűpártiságnak.