Országgyűlési Napló - 2010. évi nyári rendkívüli ülésszak
2010. július 13 (25. szám) - A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Balczó Zoltán): - DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár:
1267 A NATOnak kifejezetten van ilyen elvárása, szeretném fölhívni a figyelmüket, hogy a civil kontrollt erősítse. Ennek jegyében egyébként az előző nyolc év kormányai is számos nyilatkozatot tettek. Fontosnak tartom azt, hogy a civil kontroll a következő időszakban, a politikai kontrollal ellentétben, erősödjön a rendészeti szervek tekintetében. Eh hez szükség van arra is, hogy világos legyen a rendészeti szervezetek, fegyveres testületek felé az, hogy a politikával milyen viszonyban állnak. Először a politikát kell elvágni a rendészeti szervezetektől, és utána egy más mentalitásra van szükség, ami v ilágossá teszi azt, hogy aki fegyveres testületnek tagja, rendészeti szervezetnél szolgál vagy titkosszolgája ennek az országnak, az nem végezhet semmiféle politikai tevékenységet. Ez azt jelenti, hogy választójoggal rendelkezik, azonban nem választható po lgármesternek, országgyűlési képviselőnek, európai parlamenti képviselőnek vagy helyi képviselőnek. Ami pedig az időkorlátot jelenti, szeretném arra fölhívni a figyelmüket - nagy érdeklődéssel olvastam Borkai képviselőtársam közéleti pályafutása iránti érd eklődésüket , hogy a Fideszfrakcióban, miután a Fidesz véghez vitte a jelölési folyamatokat más politikai pártokkal és jelölő szervezetekkel együtt, sok kritika illette ennek a törvénynek a moratóriumbeli hatályát, már hogy meddig nem tölthet be valaki, meddig nem jelölheti magát, meddig nem jelöltetheti magát ilyen tisztségre, ezért a tegnapi frakcióülés után nyújtottuk be az alkotmánymódosításra vonatkozó változtatásunkat, és az öt évet három évre javasoljuk módosítani. Ez nem azt jelenti, félreértés ne essék, nem azt jelenti, hogy az öt év nem lesz aktuális. (Zúgolódás, derültség az MSZP soraiban.) Én úgy gondolom, hogy mindent meg kell tenni annak érdekében… Szocialista képviselőtársaim, akik az elmúlt nyolc esztendőben szétverté k a magyar titkosszolgálatokat, meggyöngítették a rendőrséget, és korrupcióba hajszolták a rendőrséget, azt gondolom, nagyobb felelősséggel kellene viseltessenek a rendészeti szervek iránt. És ne gondolják azt, hogy az alkotmányozást vagy a törvényhozást B orkai Zsolthoz igazítjuk, aki egyébként, ha jól láttam a távirati irodai nyilatkozatát, azt mondta, hogy ha rá vonatkoznak a szabályok, akkor természetesen ezeket figyelembe veszi és betartja, tehát ha szükséges, akkor Győr polgármestereként nem vesz részt a választási kampányban és a jelölési eljárásban. (Dr. Lamperth Mónika: Betartja a törvényeket? Akkor én most meghatódtam.) Ezt csak azért tartottam fontosnak világossá tenni az önök számára, hogy a vitának, azt hiszem, arról kell szólnia és arról kellene szólnia, hogy vajon milyen távolságot tartott az elmúlt esztendőkben egymástól a politika és a fegyveres testületek világa, milyen távolságtartásra lenne szükség, és támogatjáke azt önök, hogy egy új rendőrsége legyen Magyarországnak. Egy olyan új rendőr sége legyen Magyarországnak, amely tiszteletben tartja az adófizető állampolgárokat, egy olyan új rendőrség legyen, amely szolgáltat és nem uralkodik, egy olyan rendőrség legyen, amely a nemzeti ünnepek alkalmával az embereket megvédi, és nem rájuk lövet, nem kardlapoz, hanem megvédi az embereket és biztosítja a szabadságjogukat, és egy olyan rendőrség legyen, amely pontosan tudja, hogy a politikával nem kokettálhat, és a politikai szándékok kiszolgálásának kormányoktól függetlenül, minden demokratikus vála sztást követően, minden kormánytól függetlenül ellen tud állni a politikai megrendelésnek, ellen tud állni a politika behatásának. Ahhoz, hogy ebben kellő hatékonysággal tudjunk föllépni, és ahhoz, hogy ebben érdemi változás legyen, úgy gondolom, az első l épés az, hogy az alkotmányban az összeférhetetlenségi szabályokat pontosítsuk. Ez azonban nem az utolsó, hanem az első lépés, kérem ehhez mindannyiuk támogatását. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Meg köszönöm képviselő úr expozéját, és megkérdezem Rétvári Bence államtitkár urat, kíváne a kormány nevében fölszólalni. (Dr. Rétvári Bence feláll.) Államtitkár úr, öné a szó. DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár : Köszönö m szépen, rövid leszek. Csak annyit mondanék, hogy a kormány maga az egyéni képviselők indítványát támogatja, csak röviden kiegészíteném - hiszen egy alkotmánymódosításnak a