Országgyűlési Napló - 2010. évi nyári rendkívüli ülésszak
2010. július 13 (25. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - Az iskolai nemzeti összetartozás napja bevezetéséről, a magyarországi és a külhoni magyar fiatalok közti kapcsolatok kialakításáról és erősítéséről a közoktatásban, valamint a Magyarország határain kívül élő magyarság bemutatásáról szóló országgyűlési... - ELNÖK (Balczó Zoltán): - NOVÁK ELŐD (Jobbik):
1256 hogy néhány esetben igenis meg kívánnak felelni önök is a szavazói elvárásoknak. Ezért láthattuk, hogy a turulszobor végül is k özös összefogásunk eredményeképpen végül is megmenekülhetett. (15.00) Lépjünk tovább! Eljutottunk itt a történelmi sikerhez, ma már ezt ünnepeljük úgymond itt az Országgyűlésben. És azért is tartjuk történelmi sikernek, és igen, egy kicsit saját sikerünkne k is, hiszen a Jobbik idén április 26án jelentette be - és pontosan az valósult meg, amit akkor bejelentettünk , hogy augusztus 20án lépjen hatályba a kettős állampolgárság megadása, és szintén április 26án jelentettük be, és szintén ez valósult meg, h ogy június 4én kerüljön bevezetésre a Trianonemléknap. Mi ennek a közvetlen előzménye? Ezt már elmondták képviselőtársaim. Az Országgyűlés alakuló ülésén már benyújtottuk a Trianonemléknapra vonatkozó határozati javaslatunkat, amit azóta sem vettek napi rendre, de nem meglepetés ez, hiszen egyetlen ellenzéki javaslatot sem vesz napirendjére az Országgyűlés. Nemzeti együttműködés a Kárpátmedencében - ezzel a címmel kezdeményezett politikai vitanapot frakciónk a trianoni békeszerződés 90. évfordulójára. Íg y indítottunk el egyfajta lavinát. Június 4ére az Országgyűlés első igazi munkanapján tettük ezt a javaslatot, május 17én, amikor is az Orbán Viktor által benyújtott úgynevezett nemzeti együttműködésről szóló politikai nyilatkozat általános vitája zajlot t, azt szélesítettük ki, ha már egyetlen ellenzéki javaslatot sem vesznek napirendre. Akkor Semjén Zsolt azt kiabálta be, hogy a javaslat Robert Fico érdekeit szolgálja. L. Simon László tegnapi óvodás színvonalú árulkodásával szemben mi akkor nem jelentkez tünk ügyrendi szólásra, hogy ezt vegyék jegyzőkönyvbe azonnal, mert felháborító, de kétségkívül meglepett minket, hogy két nappal később maga Semjén Zsolt - előző bekiabálásával szemben - terjesztette elő június 4ét a nemzeti összetartozás napjává nyilván ító törvényjavaslatot. Bár a Jobbik korábban benyújtott hasonló javaslatát nem is tűzték napirendre, Fideszszínekben mégis megvalósulhatott ez a Trianonemléknap, amiért ezúton is köszönetet mondunk a kormányoldalnak. A politikai vitanapra visszatérve, me rt arról se feledkezzünk meg: az MSZPnek kezdetben az volt a baja, hogy erről nem kell vitázni, aztán azért maradt távol, mert ők nem szólhatnak hozzá, nem vitatkozhatnak, nem mondhatják el a maguk álláspontját. Lényeges az a kérdés, hogy mi bizony kezdem ényeztünk egy ilyen vitanapot, amit aztán támogatásáról biztosított az LMP - nagyon örültünk neki. Így már csak 14 képviselő aláírására volt szükség. A fokozódó nyomásra reagálva Schmitt Pál házelnök emlékülést kezdeményezett, így valósulhatott meg a 90. é vfordulón egy állami megemlékezés, még ha nem is egészen a magunkfajták szája íze szerint, hiszen egy kis kihagyhatatlan holokausztozással keverésre került ez a megemlékezés. A nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvényjavaslathoz nyújtot tunk be módosító javaslatot. Szintén elhangzott már, fájó nekünk, hogy azt a néhány betűs, néhány szavas módosító javaslatot sem fogadták el, ami az iskolai megemlékezésekre kívánta felhívni a figyelmet, ennek a szükségességére, hiszen nem volt elég - ahog y utólag is bebizonyosodott, miután leszavazták ezt a módosító javaslatunkat is - ez az államtitkári körlevél. Nekem június 4én is volt olyan élményem, amikor egy fiatal mesélte nekem a megemlékezésünkön, hogy bizony neki aznap még történelemórája is volt egészen véletlenül, és még így sem beszéltek az iskolában egyetlen szót sem Trianonról. Ezért tehát helyénvaló ez a javaslat, szükség van erre a határozati javaslatra, hiszen kevés volt az államtitkári súllyal egy körlevelet írni az iskoláknak. Én magam i s tudom, hogy milyen nehéz, még ha van is rá akarat, hiszen 1997ben én magam is gimnazistaként kezdeményeztem az iskolai vezetésnél trianoni emléknapot, és végül néhány osztályban elő is adhattam a saját kis szerény megemlékezésemet. Viszont tudom, hogy m ilyen ellenszélben, és akkor is végül két osztályban sikerült megvalósítani. Számosan vannak itt egyébként