Országgyűlési Napló - 2010. évi nyári rendkívüli ülésszak
2010. július 12 (24. szám) - A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Jakab István): - DR. CZOMBA SÁNDOR nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (Jakab István): - BÁNKI ERIK, a sport- és turizmusbizottság előadója: - ELNÖK (Jakab István):
1139 millió forintos költséget jelent. Természetesen ehhez még persze hozzá lehetne a dni azt, ami önmagában viszont kiadást jelentett a költségvetés tekintetében, hiszen nagyon kis pénzt viszonylag költséges módon tudott a magyar állam beszedni. Én kérem, és bízom is benne a költségvetési bizottságban, illetve a sport- és idegenforgalmi bi zottságban elhangzottak alapján, hogy az Országgyűlés ezt az előterjesztést támogatni fogja. Én ezzel a néhány mondattal szerettem volna kiegészíteni azt a rövid indoklást, amit az előterjesztéshez adtunk. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormá nypárti oldalon.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Megkérdezem, hogy a kormány nevében kíváne valaki felszólalni 10 perces időkeretben. (Jelzésre:) Igen. Megadom a szót Czomba Sándor államtitkár úrnak. Öné a szó, államtitkár úr. DR. CZ OMBA SÁNDOR nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Tekintettel arra, hogy a tervezet teljes mértékben összhangban van a kormánynak az első akcióterv 3. intézkedésével, ami ugye a tíz kisadó eltörlésé ről szól, ezért a kormány az előterjesztést támogatja. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottsági álláspontok ismertetésére kerü l sor, a napirendi ajánlás szerint 5 perces időkeretben. Megadom a szót Bánki Eriknek, a sport- és turizmusbizottság előadójának. BÁNKI ERIK , a sport- és turizmusbizottság előadója : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban rég i problémát orvosol a Ház előtt fekvő törvényjavaslat, hiszen a bizottságunk tagjai - és ezt meg kell erősítsem - pártállásra való tekintet nélkül egyetértettek akkor, amikor a Gyurcsánykormány gyakorlatilag visszaállította, tehát eltörölte az ebben nyújt ott állami szerepvállalást, és visszaejtette a vállalkozókra, a turizmusban érdekelt vállalkozókra a televíziók üzemben tartási díjának fizetését. Több alkalommal is próbálkoztunk a bizottság tagjaiként azzal, hogy különböző indítványokat tegyünk arra, hog y ez az áldatlan állapot megszűnjön, és valóban az a szituáció, miszerint a turizmusban érintett vállalkozások átlagos adóterhelése nemzetközi szinten a versenytársainkénak több mint kétszerese, ebben valami előrelépést sikerüljön elérnünk. Azzal sem értet tünk egyet, hogy diszkriminatív módon bizonyos szereplők, így a szállodák üzemben tartói, és azok a vendéglátó egységek, ahol televíziók működnek, ebben a díjfizetésben szerepet kellett hogy vállaljanak, míg különböző egyéb szolgáltatások kikerülhettek ez alól a kötelezettség alól. Azt gondolom, az a lényeg, hogy próbáljunk egységesíteni, egyszerűvé és átláthatóbbá tenni a szabályozást, ezért maximálisan egyetértett a bizottság abban, hogy ez a törvényjavaslat elősegíti ezt a folyamatot. A bizottság tagjai egyébként egyhangú döntésükkel támogatták és tartották általános vitára alkalmasnak a törvényjavaslatot, és gyakorlatilag erősítették meg ez által azt a kezdeményezést, amelyet a kormány ezen a téren meghirdetett, és amelyet a képviselőtársaim a javaslat b enyújtásával kezdeményeztek, ezért nagyon szeretnénk azt, ha ez a törvényjavaslat elfogadásra kerülne a parlamentben. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.) ELNÖK (Jakab István) :