Országgyűlési Napló - 2010. évi nyári rendkívüli ülésszak
2010. július 12 (24. szám) - A katonai és rendvédelmi felsőoktatási intézmények vezetőinek, oktatóinak és hallgatóinak jogállásáról szóló 1996. évi XLV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Jakab István): - MILE LAJOS (LMP):
1131 (22.30) Illetőleg nem lenne hátrányos, hogyha a jövőben átgondolnák a törvénymódosítást benyújtók, hogy adott esetben új szabályozást kellene majd elkészí teni. Tudom, hogy most a gyorsaság indokolta, hogy a már meglévő törvényt módosítsuk, de elég arra gondolnunk, hogy amit itt felsoroltam, ebből is látszik, hogy két különböző állományviszonyt próbálunk szabályozni egy törvényben; ami - hangsúlyozom - eddig is így volt, csak ha megmaradnak ezek az átfedések, illetve át nem fedések, akkor nem fogunk tisztán látni, és talán néhol a szabályozás sem éri el a célját. Ennek ellenére nagy örömmel támogatjuk természetesen, tehát az irányvonal jó, csak kérnénk, hogy akkor a jogi kereteket is megfelelően tisztázzuk ehhez. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra következik Mile Lajos képviselő úr, az LMP képviselőcsoportjából. Ö né a szó, képviselő úr. MILE LAJOS (LMP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Az előttünk lévő javaslat a sokat ígérő címe ellenére alapvetően egy részterület, jóllehet rendkívül fontos részterület szabályozására összpontosí t. Nevezetesen arról van szó, hogy a hallgatói jogviszonnyal rendelkező, honvédtiszti vagy rendvédelmi képzésben részt vevő hallgatók rendkívüli helyzetben, katasztrófák elhárítása esetén az elhárítás, az újjáépítés érdekében miniszteri rendelettel bevonha tók a műveletekbe, kirendelhetők legyenek. Az LMP a szándékot helyesnek ítéli, támogathatónak tartja, még akkor is, ha néhány kérdés felvetődik a javaslat tárgyalása során. A módosításnak köszönhetően a jelenlegi helyzet alapján 300 honvédtiszti hallgató, valamint 300350 rendőr- és tűzoltótiszti hallgató válik bevonhatóvá katasztrófa esetén. A közelmúlt történései, a nemrég lezajlott árvíz pusztításai indokolttá teszik a szándékot, életszerű megoldást és segítséget tartalmaz a javaslat. Felvetődhet alkotmá nyossági probléma, az ugyanis, hogy a hallgatói jogviszony lehetővé teszie a jelzett kötelezettséget. Az Alkotmánybíróság vonatkozó döntései alapján a hivatásos és szerződéses állomány tagjainak jogviszonya lehetővé teszi a jogkorlátozás magasabb mértékét , mint más munka- vagy közszolgálati viszonyban állók jogviszonya esetén. Kérdés, hogy ez kiterjeszthetőe a hallgatókra is. A válasz: igen, hiszen a hallgatói jogviszony kialakításakor az illető vállalta az abból eredő többletkötelezettségek lehetőségét. Mi a helyzet azokkal, akik a törvény hatálybalépése előtt létesítettek jogviszonyt? Rájuk is vonatkoztatható? A válasz: igen, hiszen a jogviszony létrehozásakor nem konkrét, tételes többletkötelezettségeket vállaltak, hanem a többletkötelezettségek lehetős égét. Felvetődhet viszont az arányosság kérdése, hogy nem róe túlzott terheket a hallgatókra a módosítás. Az egyéb garanciák - például pihenőidő, a vizsgakötelezettség pótolhatósága , valamint az alapilletmény 5,8 százalékának megfelelő pénzbeli kiegészí tés megfelelően eloszlatják az arányosságra vonatkozó kifogásokat. Itt szeretnék reagálni Staudt Gábor képviselőtársam megjegyzésére, csak jelzem, hogy az ejtőernyősök esetében az ugrásnál 25 százalék között van ez a pótlék, tehát itt azért, ha ezzel haso nlítjuk össze, akkor azt mondom, hogy ez méltányos kiegészítése az alapilletménynek, mert ha a veszélyességi fokot nézzük, hát bizony szívesebben rakom a homokzsákot, mint hogy ugrabugráljak több száz méter magasból. A javaslattal kapcsolatban alkotmányoss ági aggályokat tehát nem látunk. A jogi vonatkozásoktól kicsit eltávolodva azt is be kell látnunk, hogy az önkormányzatok, a védelmi bizottságok számára nagy segítséget jelent, ha az önkéntesség esetlegességei helyett pontosabban tudnak számolni a