Országgyűlési Napló - 2010. évi tavaszi ülésszak
2010. május 26 (7. szám) - A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvénynek, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvénynek a tankötelezettség teljesítésével összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - KONTUR PÁL (Fidesz): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - KONTUR PÁL (Fidesz): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - GÚR NÁNDOR (MSZP):
738 Azt gondolom, a lényeg az, hogy kézzelfogható eredménye legyen. A lényeg az, hogy mindenki megtalálja a helyét, hogy a szülő érezze a felelősségét, kötelességét, a gyermek pedig élvezze a lehetősé gét mindennek. Nem hiszek abban, hogy a gyermek önmagától nem akar tanulni. Nem hiszek abban, hogy a gyermek azért nem jár iskolába, mert ő a génjeiben hordozza mindezt. Nem, ebben nem hiszek. Abban hiszek, hogy az embert, a gyermeket közvetlen környezete formálja. Abban hiszek, hogy az a fajta miliő, amelyben éljük az életünket, a család, a legintimebb közösség mértékadó módon hat ránk. Ezért fontos az, hogy kimozdítsuk a szülőket is, ne csak a gyermekekről gondoskodjunk, a gyermekeket akarjuk mindenáron i skolába vinni. Oda kell vinni őket, de a szülők számára is lehetőséget kell adjunk. Ehhez illesztetten szeretném még egyszer visszaidézni, amit ma már egyszer elmondtam a Ház falai között: azért tartottam jónak 34 évvel ezelőtt, amikor kardoskodtunk néhán yan azért, hogy a leghátrányosabb helyzetű, a halmozottan hátrányos helyzetű térségekben és ilyen sajátosságokkal bíró emberek számára, ha mást nem, ha a munkaerőpiac nem tud lehetőséget kínálni, akkor legyen kormányzati felelősség a tekintetben, hogy igen is próbáljon meg munkalehetőséget kínálni. Ez az “Út a munkához” program, ismert önök előtt. Tavaly 134 ezer ember fordult meg ezen program keretei között, és nem 1 hétre, nem 1 hónapra, átlagosan 6 hónapos időtartamra. Azokban a családokban, ahol munkavál lalási lehetőséghez jutottak a felnőttek, a gyermekek előtt valami más rajzolódott ki, mint adott esetben korábban. Az rajzolódott ki, hogy apámnak is van dolga ebben a világban. Ha neki van, akkor valószínűleg nekem is kell hogy legyen. Ha neki dolgoznia kell, akkor nekem valószínűleg el kell mennem az iskolába. Tehát a kötelességérzet, az a fajta tudat, ami bele kell ivódjon a gyermekbe, meggyőződésem szerint alapvető fontossággal bír. Ezért mondom, mondtam, és ma is teszem azt, hogy arról beszélek, meggy őződésem szerint az a fajta logika, amely a gyermeket az iskolába viszi, akár a picit szankcionálisnak tekinthető íze mellett is a törvényjavaslatnak nem elítélendő megítélésem szerint. De hozzáteszem, úgy gondolom, önmagában nem elégséges. Szükségszerű ol yan kellékekkel kiegészíteni, amelyek motiválnak, ösztönöznek is. Mondok példát rá. Bevezettük annak idején, ez év februárjától a szakmunkástanuló gyermekek, fiatalok vonatkozásában működik a tanulmányi ösztöndíj rendszere. Szeptembertől a mai ismereteim s zerint még inkább, még intenzívebben, még nagyobb léptékű finanszírozási feltételek mellett működik; főleg azokban a szakmákban, ahol a munkaerőpiac részéről igény van arra, kínálat van a tekintetben, hogy ilyen fiatalokat vagy ilyen képzettséggel bírókat vegyenek fel. Miért jó ez a rendszer? Azért jó, mert arra ösztönzi a családokat is, legkiváltképp a szegény vagy mélyszegénységben élő családokat, hogy a család fenntartása érdekében is, a tanulmányok finanszírozhatósága érdekében is a gyermeket arra ösztö nözze, hogy ilyen típusú, ilyen irányultságú szakmai képesítéseket szerezzen. Ennek előfeltétele, amiről beszélünk ma, hogy a 8 általános iskolai végzettség is adott legyen. De miért hozom szóba? Azért hozom szóba, mert fontosnak tartom, hogy ha első lépcs őben eljutunk odáig, hogy egyre kevesebben legyenek azok, akik kimaradnak az általános iskolai képzés rendszeréből, akkor ezt követően egyre többen legyenek azok, akik eljutnak a szakmai képesítés megszerzéséig. Ismertek a számok, tudják azt is, diplomát a cigányságon belül a fiatalok 1 százaléka szerez; szakképesítést is, egy kezemen tudom megmutatni, hogy milyen arányban. Ha ez így folytatódik, ha ebben nem sikerül váltani, akkor tényleg nagyon nagy traumákkal kell szembenézni. Ezért tartom fontosnak azt, hogy túllépjünk ennek a törvényjavaslatnak a szellemén. Hogy ne csak ez legyen a fókuszban, hanem az is, amit módosító indítványként benyújtottunk, és remélem, hogy a parlament kétharmados többségével bíró pártszövetség be tudja majd fogadni, hogy a csalá di pótlék a vonatkozásban is illeszkedjen ehhez a fajta logikához, hogy a szakképzés rendszerében, ahogy a közoktatásban osztályról osztályra halad előre a fiatal, egyre növekedjen a családi pótlék mértéke. Hogy miért? Két oka van alapvetően. Az egyik az, mert nyilvánvaló, hogy az
