Országgyűlési Napló - 2010. évi tavaszi ülésszak
2010. május 25 (6. szám) - A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Jakab István): - DR. LENHARDT BALÁZS (Jobbik): - ELNÖK (Jakab István): - VÁGÓ GÁBOR (LMP):
550 mondta, ami persze vállalható, tehát lehet amellett érvelni, hogy ez helyes, én amellett érvelek, hogy ez a küszöb túlságosan magas. Az pedig, hogy itt egy tisztán egyéni választásról van szó, hiszen a pártlistákra nem is lehet szavazni, az a logika szerintem két dolgon is megbicsaklik. Az egyik az, hogy akkor viszont miért van kompenzáció, vagy hogyh a megint a sokat már idézett javaslatra visszatérünk, hogy akkor miért van az, hogy az 50 százalék fölötti szavazatarányt kompenzációs listán megkapja ez a párt. Másfelől pedig hosszú évekig voltam választási kutató, pontosan lehet tudni azt, hogy sajnos a magyar választópolgárok egyedül a polgármesterválasztásnál veszik figyelembe a jelölt személyét. Sajnos azt kell mondjam, hogy a legtöbb esetben még a parlamenti választás esetében sincs igazából nagy szerepe a jelölt személyének. Ez látszik abból, hogy alig van különbség a listás és az egyéni szavazatok között az országgyűlési választásokon. És sajnos az önkormányzati helyhatósági választásokon pedig általában tulajdonképpen fogalmuk sincs, hogy ki a jelöltjük, csak azt tudja, hogy melyik párt delegálta azt, vagy melyik szervezet jelölte. Nem állítom, hogy ez jó, csak ezzel számolnunk kell, hogy ez a valóság, tehát valójában nem a személyekre szavazunk, hanem bizony a jelölő szervezetre szavazunk, méghozzá egyre inkább az országos politikai közhangulatnak megfelelően. (Taps az LMP és a Jobbik soraiban.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, képviselő úr. Most kettő percre megadom a szót Lenhardt Balázs képviselő úrnak, Jobbik. DR. LENHARDT BALÁZS (Jobbik) : Köszönöm szépen. Én is azt szeretném megerősíteni, hogy a mostani szavazás pontosan bebizonyította, hogy az emberek nem az egyénekre, hanem a pártokra szavaztak és a listákra. Tehát ha összehasonlítjuk az eredményeket az egyénire és a pártokra leadott szavazatnál, akkor ez pontosan látszik. Egyébként az LMP ere dménye is azt támasztotta alá, az én szavazókörömben is az látszott, hogy minimális jelenléttel, illetve az ottani jelöltről szinte egyetlen plakát nélkül is sikerült jobb eredményt elérniük, mint mi, akik rengeteg erőforrást és emberek idejét, energiáját tettük ebbe a kampányba. Az országgyűlési választásokon is pontosan az lenne éppen ezért egy elfogadhatóbb és az arányosság célját jobban szolgáló rendszer, ha a listás szavazatok arányában lennének kiosztva a képviselői mandátumok, és így a népakarat sokk al jobban érvényesülne, mint a mostani választás esetén, amikor az 53 százalék is elég volt a kétharmadhoz. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most folytatjuk az írásban előre bejelentet t felszólalásokat. Következik Vágó Gábor képviselő úr, az LMP képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr. VÁGÓ GÁBOR (LMP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Beterjesztők! A nemzeti együttműködés rendszerén belül a kölcsönös tisztelet kultúrájá val összhangban engedjék meg, hogy idézzek a kormányprogramból: “Az új társadalmi szerződés a megosztottság helyett együttműködést, magánérdekek érvényesítése helyett a közjó szolgálatát, közös nemzeti ügyeink erős és hatékony képviseletét követeli.” A jel en törvényjavaslat olvasatakor azonban erősen felötlik a kérdés: a Fidesz rövid távú magánérdekéről vagy a közjó szolgálatáról vane szó? Lokálpatrióta vagyok. Vagyunk itt, e Ház falai között és szerte az országban sokan, akiknek sokat számítanak a szűkebb pártriájának ügyei. Az előttünk fekvő törvényjavaslat sokunknak fog majd gátat szabni, hogy érdemben tudjuk építeni, segíteni városunk, megyéink fejlődését.