Országgyűlési Napló - 2010. évi tavaszi ülésszak
2010. május 25 (6. szám) - A nemzeti együttműködés programja című kormányprogram vitájának időkeretben történő tárgyalása - ELNÖK (Balczó Zoltán): - DR. SCHIFFER ANDRÁS, az LMP képviselőcsoportja részéről:
473 Ez a határozati javaslat egy jókívánsággyűjtemény, nincsenek világos eszközök. És ebben vitám van kijelölt miniszterelnök úrral: nem kormányprogram az, ahol nem világos, hogy a kitűzött célok miként érhetők el, miként lehet számon kérni azt, hogy az a kormányprogram, azok a célok, amiket itt az Országgyűlés vélhetően megszavaz majd szombaton, hogyan, miként fognak teljesülni. Nincs gazdasági program cél n élkül, és nincsenek célok számok nélkül. Ön azt mondta itt a beszédében, hogy ez a program iránytű. Pontosan ezek miatt a hiányok miatt, hogy az eszközök nem világosak, az utak nem világosak, éppen az iránytű funkcióját nem képes betölteni ez a dokumentum. Elolvasva ezt a 85 oldalt, leginkább nem világos, hogy önök milyen Magyarországot képzelnek el négy év múlva. Ugyanakkor ennek a dokumentumnak természetesen vannak erényei. Helyes az, hogy nem pusztán részpolitikákról szól, és természetesen a helyzetérték elésében tartalmaz fontos megállapításokat. Fontos, hogy kijelentik, hogy 2006ban megkezdődött a szavak jelentésének félremagyarázása, a cinikus relativizálás, az önigazolás és a felelősség minél szélesebb körre történő kiterjesztése. Helyes továbbá, hogy a társadalompolitikájuk kiindulópontjává a kirívóan alacsony foglalkoztatási szint felszámolását teszik. Amikor részcélokat fogalmaznak meg, természetesen itt is találunk helyeselhető részcélokat. Ezeket részben a beszédeikben elmondták, részint a dokumen tum tartalmazza. Ha önök a nemzeti egység alatt azt értik, hogy miközben az elmúlt húsz év szellemi polgárháborújának véget kívánunk vetni, tiszteletben tartjuk azt, hogy a nemzeti egység - valóban, ahogy kijelölt miniszterelnök úr is, illetve Navracsics k épviselő úr mondta - a sokféleségből és a sokféleség szakadatlan vitájából tevődik össze, ezt természetesen helyeselni tudjuk, mint ahogy azt is, ha ebből kiindulva kívánják a politika eredeti értelmét helyreállítani. De ha önök valóban így kívánják felfog ni a nemzet egységét, ezzel nem fér össze, ha a bármilyen nagy többséget, alkotmányozó többséget szerzett parlamenti oldal önmagát tekinti a közakarat megnyilvánulásának. A nemzet egysége szakadatlan vitát jelent, és nem pedig azt, hogy egyetlen oldal jele nti a közakaratot. Üdvözlendő az is, hogy megjelenik ma Magyarországon egy kormányprogramban a társadalmi kohéziót újraélesztő közösségeket formáló kormányzati politika; itt utalnék Rétvári képviselő úr hozzászólására is. Természetesen helyeselhető részcél az, amit a képzetlenek munkahelyteremtéséről írnak, bár megjegyzem, amikor erre kormányprogramot is ki kívánnak dolgozni vélhetően a közeljövőben, akkor talán nem mindegy az, hogy ez a munkahelyteremtés a képzetlenek számára miként, milyen ágazatoknak a f ejlesztésével történik. Mi erre kidolgoztunk egy programot. Úgy képzeljük, hogy ez a munkahelyteremtés egy zöldfordulattal, olyan ágazatok fejlesztésével történhet meg, amik Magyarország gazdasági szerkezetét hozzáigazítják az ökológiai válság kihívásaihoz . Üdvözöljük természetesen a családbarát foglalkoztatásra, a vállalkozók számára a feltételek egyszerűsítésére vonatkozó célkitűzéseiket, az energiahatékonyságot szolgáló épületfelújítási programokat. Kifejezetten pozitívnak tartjuk azt, amit a helyi, haza i piacok fejlesztéséről, az élelmiszerbiztonságról, a GMOmoratórium fenntartásáról, a magyar áruk védelméről mondanak. Üdvözöljük azt, hogy Magyarországon egy kormányprogramban megjelenik a bevásárlóközpontok, kereskedelmi láncok piaci túlsúlyának a megr egulázása. És üdvözlendő az is, hogy a saját erőforrások - gondolok itt például a megújuló energiaforrások hatékonyabb kihasználására - ilyen hangsúllyal jelennek meg egy kormányprogramban, illetve egy kormányprogramnak nevezett előterjesztésben. Ugyanakko r vannak ellentmondások a kritikák és a pozitívumok között. Önök azt írják, hogy ez az új kormány odafigyel az emberekre, meghallgatja őket, együttműködést ajánl. Ehhez képest már a nyitóülés előkészítésénél lesöpörték az asztalról azokat a házszabálymódo sítási javaslatokat, amik egy korrektebb, nyíltabb vitát eredményeztek volna az ellenzéki jogok bővítésével. Önök a jogalkotás átláthatóságát, előzetes hatásvizsgálatokat írnak, és közben az elmúlt tíz napban telebombázták a parlamentet olyan előterjesztés ekkel, amik alapvető életviszonyokat kívánnak átalakítani úgy, hogy nemcsak hogy az ellenzékkel, társadalmi szervezetekkel - értsd nemzeti