Országgyűlési Napló - 2010. évi tavaszi ülésszak
2010. május 25 (6. szám) - A nemzeti együttműködés programja című kormányprogram vitájának időkeretben történő tárgyalása - ELNÖK (dr. Schmitt Pál): - DR. RÉTVÁRI BENCE, a KDNP képviselőcsoportja részéről:
466 családbarát munkahelyek kialakítása. Ez utóbbival kapcsolatban csak annyit jegyeznék meg, hogy maga a Parlament épülete sem alkalmas arra, hogy akár egy turista, akár egy itt dolgozó a gyermekével két percre félre tudjon vonulni. ( Ertsey Katalin és Mile Lajos tapsol.) A kormányprogram a szociális támogatásokat nem az államhoz, hanem a rászorulókhoz közel kívánja nyújtani. A munka- és foglalkoztatásközpontú ellátást valósítaná meg a jelenlegi segélyközpontúság helyett. Meg kell szün tetni a nélkülözést, a nélkülöző ember ugyanis nem tud igazságos lenni, mert a megélhetéséért küzd, és ha kell, másokat eltiporva keresi saját maga biztonságát. A nemzeti együttműködés programja az idősek számára kiszámíthatóságot kínál. A nyugdíjazás nem passzivitást, nem a haszontalanság érzetét kell hogy jelentse. Bátran hivatkozik a program a generációk együttélésére is. A szociális szolgáltatásoknak a közjót kell szolgálniuk, és mindenfajta döntés mögött a társadalmi hatékonyság és ezzel az életminőség javításának igénye kell hogy megjelenjen. A csődbe jutott családokat összehangolt és hatékony eszközökkel kell megvédeni, hogy utána saját erejükből tudjanak újra aktívan részt venni a társadalom életében. A kormányprogram visszaállítja az adakozás adómen tességét, mert a társadalmi szolidaritást erősítendő ezt nem megsarcolni, hanem támogatni kell. A kormányprogram az ifjúságpolitikát értékes területként kezeli, nem pusztán a táborozási támogatások elosztó kasszájaként tekint rá. Csak két adatot engedjenek meg nekem a legutóbbi évek ifjúsági statisztikái alapján. A pályakezdők körében a munkanélküliség messze nagyobb, mint a társadalmi átlag, 27 százalék. A fiataloknak pedig alig több mint 50 százaléka tartja a demokráciát fontos és minden más társadalmi be rendezkedésnél jobb formának. Ebből is látszik, hogy ha hiányoznak a társadalomból bizonyos közmegegyezéssel elfogadott értékek, akkor a hiánytünetek hordozóivá a gyerekek és a fiatalok válnak. A mindennapos testnevelés bevezetése és a sport támogatá sa nemcsak az egészséget őrzi meg, de közösség- és jellemformáló is. Tisztelt Ház! Az elmúlt nyolc évben több alkalommal az állam nem viselkedett erkölcsösen, és ez nem múlik el következmények nélkül, mert az állampolgárokat is fogékonnyá teszi a normakerü lésre. A nemzeti ügyek kormánya által kínált válasz a törvények uralmára, a kiszámíthatóságra, az elszámoltathatóságra, a felelősségre, az írott jogszabályok és az íratlan erkölcsi parancsok mindenkori tiszteletben tartására, a felelősségteljes politizálás ra és az emberek iránt érzett felelősségtudatra épül. A nemzeti együttműködés programja alkalmas arra, hogy visszaállítsa az állam lerombolt tekintélyét, ennek érdekében megteremtse és törvényesen átláthatóvá tegye működését, a közszolgáltatásokat maradékt alanul biztosító állami szervek működésének feltételeit biztosítsa. Hamis volt az elmúlt évek öngondoskodásra vonatkozó politikai felfogása, mert az öngondoskodás elsőbbségét hirdette akkor, amikor az állam saját hibái és tehetetlensége miatt már az alapve tő közszolgáltatásokat sem tudta állampolgárai számára biztosítani. Az erős állam átlátható és egyúttal felelős is. Újra kell építeni az államot, és ebben kulcsszerepe van a szaktudás és elhivatottság érvényre jutásának, valamint annak, hogy visszaadjuk a közigazgatás rangját. Csak így teremthető meg az erős és hatékony állam, amely a társadalom bizalmából képes újra megerősíteni a demokrácia alapintézményeit és a jogállamiság értékrendjét. Bátor kereszténydemokrata elődeink két diktatúra elnyomása alatt is hirdették, hogy a legjobb kormányzás csakis a demokratikus kormányzás lehet. Ezért minden olyan kezdeményezést támogatunk, amely erősíti az átláthatóságot, elősegíti a hatalom ellenőrizhetőségét, és példaként szolgálhat állampolgári kapcsolatainkban.