Országgyűlési Napló - 2010. évi tavaszi ülésszak
2010. február 22 (256. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Mandur László): - MÉCS IMRE (MSZP):
293 munkatársának a pontos és szakszerű munkáját, amit az elmúlt négy évben és az elmúlt időszakban tettek mindazért, hogy sikeresen tudjunk dolgozni. Azoknak a képviselő hölgyeknek és uraknak, akik várhatóan a következő Országgyűlésnek nem le sznek a tagjai, jó egészséget, jó munkát és sok sikert kívánok. Azoknak a képviselő hölgyeknek és uraknak, akik viszont itt lesznek velünk, azoknak meg sikeres, jó szereplést. Lényegében a 20062010es országgyűlési ciklus utolsó ülését berekesztem, csak n apirend utáni fölszólalások lesznek. Mindannyiuknak sok sikert, jó munkát és jó kampányt kívánok. (Taps. - Számos képviselő távozik az ülésteremből. - Rövid szünet.) Tisztelt Országgyűlés! Ahogy az előbb is jeleztem, parlamenti munkánk ezen ciklusában az u tolsó stációhoz érkeztünk, a napirend utáni felszólalásokhoz. Napirenden kívüli felszólalók: ELNÖK (Mandur László) : Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Mécs Imre képviselő úr, az MS ZP képviselőcsoportjából: “Miért nem élünk lehetőségeinkkel?” címmel. Öné a szó öt percben, parancsoljon, képviselő úr! MÉCS IMRE (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. A rendszerváltással befejeztük ’56 követeléseinek teljesülését, közös akarattal 1989. októb er 23án kikiáltottuk a Harmadik Köztársaságot, a magyar történelem első demokratikus, teljes értékűen modern jogállamát; alkotmányba foglaltuk az emberi jogok egyetemes nyilatkozatát; megszületett az Alkotmánybíróság, amelynek létrehozását éppen 30 évvel ezelőtt egyedüliként követeltem. Beindult a tényleges parlamenti politizálás, kiléptünk a KGSTből, kivonultak a szovjet csapatok, felbomlott a Szovjetunió, felbomlottak az első világháború után létrehozott mesterséges államok, hazánk mintaállam lett a tér ségben. Az első parlamenti tanulóciklus kitöltése után a választók regulárisan leváltották a kormányt, és megindult a parlamenti váltógazdálkodás, ami példátlan újkori történelmünkben. Nyitottá vált az ország, szabad lett az utazás, a külföldi munkavállalá s, a vállalkozás, az önálló tevékenység. Megnőtt a bizalom országunk iránt, a legtöbb külföldi beruházási tőke fajlagosan hozzánk áramlott, a szabadon választott kormányok szinte valamennyi szomszédunkkal rendezték régóta vajúdó viszonyunkat, alapszerződés ek születtek; segítettük a határon túl élő magyarok sorsát; jelöltjei, majd tagjai lettünk a világ leghatékonyabb védelmi szervezetének, majd a dinamikus, formálódó Európai Uniónak, sőt az Európai Unió legbensőbb schengeni integratív magjába is bekerültünk . Képviselőket küldtünk az Európai Parlamentbe, kezdtünk beilleszkedni a hatalmasra duzzadt közösségbe. Eljött az ideje, hogy meghaladjuk Trianont, mégpedig jogfosztások nélkül, az emberi jogok érvényesülésének nagyságrendi követelésével. Dörzsölöm a szeme m, szinte mindent elértünk, amire valamikor ’56ban vágytunk, célul tűztünk ki, álmodoztunk a börtönben, ébren tartottuk a megtorlás után is, a kádári tocsogóban, a quislingrendszer ellenségeiként, a rendszerváltás előkészítőiként. Miért elkeseredettek az emberek? Miért nem élünk lehetőségeinkkel? Miben tévedtünk? Az első: azt hittük, több elitünk is van, amelyek majd élesztőként gerjesztik a társadalom fejlődését. Kiderült, hogy egy sincs, csak egy komprádori értelmiségi massza, amely túlzottan idomult az állampárti diktatúrához, silányságaihoz. A második a társadalom szétvertsége, tudatos atomizáltsága, az öntudatos polgárság szinte teljes hiánya. A társadalom még nem tudta felismerni helyzetét, megszervezni önmagát, kontúrokat alkotni, így történhetett, hogy önjelölt, gyökértelen pártok próbálnak hatni a társadalomra, holott
