Országgyűlési Napló - 2010. évi tavaszi ülésszak
2010. február 16 (255. szám) - Az ülésnap programjának ismertetése: - Az éghajlat védelméről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - VELKEY GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről:
143 nem felvállaló, de a közvetlen saját érdeket érvényesítő technikával dolgozik, és eredményes bír lenni. Ezzel együtt is úgy gondolom, hogy nagyon fontos és érdemi eredmény, hogy elkészült a klímatörvény, és az is, hogy ezt ma még, tehát ebben a ciklusban tárgyalhatja a Ház. Úgyhogy ennek én örülök, azzal együtt is örülök, hogy ú gy gondolom, hogy jogos kritikák érik az előttünk lévő tervezetet. Ezeket a kritikákat azonban, nekem is meggyőződésem, a jelen eljárási ciklusban még a jogos kritikákat sem tudjuk a törvény értelmes, jó irányú módosításával rendbe tenni, és ennek az időbe liség elsősorban az oka. (11.00) A kritikák jogos irányának gondolom azokat a felvetéseket, amelyek azt mondják, hogy a törvény nagyon általánosan fogalmaz, még kerettörvénynek sem elég konkrét, a végrehajthatóság szempontjából, a számonkérhetőség szempont jából nem ad egyértelmű útmutatókat, fogódzókat, vagyis a gyakorlati életben nehezen operacionalizálható. (Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Jogosak azok a kritikák is, amelyek a formai szempontokat figyelembe véve inká bb országgyűlési határozathoz hasonlítják a törvényt, és jogosak azok is, amelyek szintén formai okokból nem tartják törvényszerűnek. Úgy gondolom azonban, hogy ezen kritikák ellenére is el kell fogadnunk a törvényt, és el kell fogadnunk még ebben a parlam enti ciklusban. Amikor az eljárás során a törvény különböző szövegverziói készültek, ezeket én is megismertem, egy kicsit csalódott voltam, meg kell mondjam. Sokkal konkrétabb, operacionalizálhatóbb, számonkérhetőbb, a mindennapi életre közvetlenebb hatáss al bíró törvényt szerettem volna, de be kellett látnom nekem is az előkészítés során, hogy nem volt sem idő, sem alkalom, sem széles megegyezés és konszenzus arra, hogy ennél konkrétabb törvényjavaslat születhessen most. Éppen ezért én magát ezt a törvényj avaslatot is nagy eredménynek és nagy sikernek gondolom, és még egyszer mondom, nagyon szeretném, ha elfogadná a Ház. Miután túl általánosnak gondoltam a törvényt, ezért most is azokra az elemekre szeretnék koncentrálni, amelyek mégis konkrétan megjelennek ebben a törvényben, mert vannak nagyon fontos konkrét elemei, olyan konkrét elemei, amelyekről évek óta beszélünk, és amelyekben nem tudtunk eredményeket elérni. Talán ennek a törvénynek a segítségével a jövőben az eredmények köre szélesedhet. Úgy gondolo m, ha a konkrétumokról beszélünk, akkor először arról kell beszélnünk, ami a leginkább támadott is ebben a törvényben, és ez az évekre lebontott kibocsátáscsökkentési ütemezés. Az a módosító javaslat, amelyet a gazdasági bizottsági ülésen már tárgyaltunk, és a gazdasági bizottság tagjaitól érkezett, 20 százalékos kibocsátáscsökkentési célt irányoz elő 2020ra 1990hez képest, miközben tudjuk már a meglevő adatok alapján, hogy 30 százaléknál járunk. Teljesen egyetértek Ékes Józseffel abban, hogy nálunk sokka l nagyobb gazdasági teljesítményt nyújtó országok is képesek 40 százalék körüli értékeket vállalni, akkor mi nem tehetjük meg, hogy a már elért célokhoz képest is visszafelé lépjünk. Ráadásul ezek a számok egyéb, országunk által már elfogadott dokumentumok ban is szerepelnek, tehát erre nem érdemes klímatörvényt alkotni. Ugyanakkor azt gondolom, hogy mindenképpen szükség van az ambiciózus célokra, és az ambiciózus célok megfogalmazásában is konszenzust kell teremtenünk, egyszerűen azért, mert az ambiciózus c élok nélkül nem indulhatunk el abba az irányba, ami a gazdasági szerkezet változását eredményezheti a világgazdasági válság utáni, már növekedéssel kecsegtető periódusban. A hatalmas kiadáscsökkentés a magyar gazdaság eredménye, ha úgy tetszik, de nem pozi tív eredménye, nem egy tudatos politika eredménye, hanem egyértelműen annak a következménye, hogy 1990 után, a nyolcvanas évek legvégétől a kilencvenes évek közepéig olyan mértékben épült le a magyar gazdaság, vesztette el a piacait, amely leépülés éppen h ogy nem tudatos, hanem kényszer eredménye volt, és amely önmagában eredményezte a nagyarányú kibocsátáscsökkentést.
