Országgyűlési Napló - 2010. évi tavaszi ülésszak
2010. február 16 (255. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Harrach Péter): - GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár:
125 gazdálkodni. Ahhoz, hogy ez érdemi módon változzon, lett volna szükség arra, hogy a földbirtokpolitika keretében nyolc esztendő alatt a Medgyessy, majd Gyurcsány, illetve Gyurcsány- és Bajnaikormány érdemi intézkedéseket hozzon. Ezek az érdemi i ntézkedések elmaradtak. Többszöri próbálkozás volt arra, hogy a földtörvény valamilyen módon változzon és legyen pozitív előrehaladás. Miért is lett volna erre szükség? Azért, tisztelt képviselőtársaim, azért, tisztelt Országgyűlés, mert Magyarországon a v ersenyképesség alapja a magyar mezőgazdaságon belül a versenyképes földbirtokpolitika. Magyarországon óriási lehetőségek vannak. Több mint 6 millió köbkilométer vízzel több hagyja el az országot, mint amennyi az országba beérkezik. Tudjuke ezt hasznosíta ni? Gondolom, nem kapunk rá érdemi választ, hogy a több mint 5 millió hektár helyett miért csak 200 ezer hektár öntözésére van lehetőség. Gondolom, nem kapunk rá érdemi választ, miért nem született meg az a döntés, hogy a nagy öntözőrendszereket és víztáro zó rendszereket kialakítsuk. (9.30) Na de egy szétaprózott parcella esetében vane lehetősége Magyarországnak arra, hogy versenyképes mezőgazdaság működjön? Megteremtettéke ezt a lehetőséget? Nem. Tudom, a válasz az lesz, hogy igen, kezdeményezték, de nem voltunk hajlandók az ellenzék részéről támogatni a kezdeményezéseket. Már most jelzem - mivel nem lesz lehetőségem válaszolni , kedves államtitkár úr, nem erről van szó. Arról van szó, hogy diktátumokat sem az ellenzék, sem pedig a magyar termőföld 54 sz ázalékát művelő családi gazdaságok nem tudnak elfogadni. Földügyben érdemi, korrekt egyeztetés alapján lehet továbblépni. Ez nem következett be. Azt gondolom, néhány alkalommal az ellenzék bizonyította akár a GMOügyben és a földügyben is néhány kérdésben, ahol konszenzussal tudtunk dönteni. Nos, az a meggyőződésem, hogy ha egy valóban igazi kerekasztalhoz leülünk, és nem azt vágjuk a képébe az ellenzéki képviselőknek és érdekképviseleteknek, hogy vagy úgy lesz, ahogy mi akarjuk, vagy akkor nem tárgyalunk t ovább, én úgy ítélem meg, hogy ez nem megoldás. Nos, lehetőség van arra, hogy a továbbiakban is változatlanul a moratóriumot meg tudjuk erősíteni. Az a meggyőződésem, hogy Magyarország itt jó eséllyel tud lépni, azonban ehhez tudomásul kell venni, hogy érd emi tárgyalásokra van szükség, jó agrárdiplomáciára van szükség, az Európai Unióval időben kell az egyeztetéseket lefolytatni. És megint fordítva ültünk a lovon. A tegnapi nap folyamán az ellenzék megszavazta a parlamenti határozatot, amely szerint a morat óriumot be kívánjuk nyújtani, azonban egyetlen dolgot megint nem hajtott végre a kormány: azt, hogy érdemi szakmai anyagot tegyen le a képviselők asztalára, hogy milyen alapon, miért és milyen indokok alapján lehet és kell Magyarországon a moratóriumot fen ntartani annak érdekében, hogy egy egészséges birtokszerkezet kialakuljon. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Gőgös Zoltán államtitkár úr é a szó. GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Frakcióvezetőhelyettes Úr! Vannak olyan ügyek, amelyekben valóban konszenzusra tudtunk jutni. Pontosan a tegnap elfogadott országgyűlési határozat is azt mutatja, hogy bizonyos esetekben fölül tudunk kerekedni napi aktuális politikai érdekeken, még akkor is, ha azért megkapták a képviselőtársaim, akik ezt benyújtották, hogy nem egyeztettek, ami persze nem volt igaz, de úgy látszik, akivel egyeztettek, az nem jelezte másoknak, hogy december 14én nem kívántak néhányan foglalkozni ezzel az üggyel. Túl vagyunk rajta, most a munka következik.