Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. november 23 (246. szám) - Az alapítványok elektronikus nyilvántartásáról, valamint a nyilvántartásból történő adatszolgáltatásról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Pelczné dr. Gáll Ildikó): - DR. AVARKESZI DEZSŐ igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár:
3175 a Fidesz képviselői azt mondták, hogy ők ezt tudják támogatni. Tehát én csodálkozo m, ha ez más bizottságokban nem így történt. Egyébként pedig a másik problémám az, amit a képviselő asszony mondott, az ügyészség. Ha megnézzük azt, hogy egy évben hány alapítvány vagy hány civil szervezet ügyében járt el, nagyon kicsi a szám. És ha nem te sszük kötelezővé ezt, akkor soha nem fogunk pontos számot kapni. Tehát én azt gondolom és azt képviselem, hogy igenis az nem egy alapítvány vagy nem civil szervezet, amelyik az éves közgyűlésének a jegyzőkönyvét, mondjuk, két éven belül egyszer nem tudja b eküldeni. És tudom, hogy vannak kis klubok, ma már a pályázatok többségét akár az ESZA Kht.hoz adjuk be, vagy bárki máshoz adjuk be, ezeket is mind elektronikusan kell megtenni. Magyarországon mondjuk az NCAhoz éves szinten beérkezik 3040 ezer pályázat 1820 ezer civil szervezettől és alapítványtól, tehát egyre többen használják, hála istennek, az informatikát. Ezért én arra kérem a képviselőtársaimat, hogy találjunk olyan megoldást, amivel előrébb tudunk lépni. Én természetesen meg fogom szavazni a java slatot abban az esetben is, hogyha nem támogatják a módosító javaslataimat, mert a kis lépéssel is a magam részéről egyetértek, sőt erre fogom buzdítani a többi képviselőtársamat is, ettől függetlenül azt gondolom, merjünk nagyobbat lépni, és merjünk végre rendet csinálni, ugyanúgy, ahogy a cégek esetében ezt megtettük és megcsináltuk. Ezért fontos volna az, hogy valahogy erre az egyeztetésre sor tudjon kerülni, és fontos az, hogy pontos adatok és pontos számok legyenek. Egyébként pedig mind a Miniszterelnö ki Hivatalon belül működő informatikai államtitkárság - vagy mondom így: csapat , mind a Szociális és Munkaügyi Minisztériumon belül működő szakemberek támogatták volna azt, hogy a civil szervezetekre is kiterjedjen maga a benyújtott javaslat. Én tudom, m ég egyszer mondom, a Ptk.ból indult ki, és csak azért tudott eddig elérkezni. Zárásként azt mondom, hogy még van egypár napunk, próbáljuk meg esetleg bizottsági módosító javaslatokkal ezt a törvényjavaslatot még jobbá tenni. Köszönöm megtisztelő figyelmük et. ELNÖK (Pelczné dr. Gáll Ildikó) : Köszönöm, képviselő úr. További hozzászólót nem látok, a részletes vitát lezárom. Megadom a hozzászólás, válaszadás lehetőségét Avarkeszi Dezső államtitkár úrnak. Parancsoljon, államtitkár úr! DR. AVARKESZI DEZSŐ igazsá gügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Amint arra már az általános vitát megnyitó expozémban is utaltam, a törvényjavaslat megalkotása az alapítvá nyoknak a polgári törvénykönyvben meghatározott adatai országos, nyilvános, közhiteles és elektronikus nyilvántartásban történő rögzítését, valamint ezen adatokhoz való hozzáférésre vonatkozó szabályok megteremtését szolgálja. Az elektronikus eljárás bevez etésének célja, hogy a bejegyzés, változásbejegyzés, törlés, adatkezelés időigénye jelenősen csökkenjen többlethumánkapacitás bevonása nélkül. (22.10) A javaslat parlamenti vitája alapján megállapítható, hogy a tisztelt Országgyűlés alapvetően támogatja a zokat a célokat, amelyek alapján a javaslat kidolgozásra került. A törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványok közül az előterjesztő támogatta azokat, amelyek hozzájárultak a pontosabb normaszöveg létrejöttéhez, ezeket külön is köszönöm képviselőtár saimnak. Szeretnék szólni azokról a módosító javaslatokról, amelyeket Pettkó képviselő úr nyújtott be. Én a magam részéről nagyon nagyra értékelem Pettkó András képviselő úrnak az elektronikus szolgáltatások, az elektronikus formák bevezetése iránti elköte lezettségét, illetve azt is, ahogyan a civil szféra lehetőségeit támogatni igyekszik. Ugyanakkor úgy gondolom, ezen törvényjavaslat tekintetében alapvetően a kiindulási alapja volt rossz. Nagy meglepetéssel hallottam, amikor az ellenzék fogadókészségéről b eszélt. Tisztelt Képviselő Úr! Az ellenzéki pártok többsége alapvetően a polgári törvénykönyv hatálybalépésének megakadályozására törekszik, mint ahogyan az előző törvényjavaslatoknál is