Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. november 23 (246. szám) - Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Pelczné dr. Gáll Ildikó): - DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP):
3176 jeleztem, olyan módosító indítványokat adtak be ezekhez a törvényjava slatokhoz is, amelyekkel meg akarták akadályozni ezeknek a hatálybalépését, és a polgári törvénykönyvbe pont a kétharmados többség elérhetetlensége miatt nem kerültek be a civil szervezetekre, az egyesületekre vonatkozó szabályok. Tisztelt Országgyűlés! Ös szegzésként szeretnék újból utalni a következőkre. A jelen törvényjavaslat elfogadása esetén az alapítványok nyilvántartásba vétele során érvényesülni tud a költséghatékony eljárás követelménye, lehetővé válik, hogy a nyilvántartásbavételi eljárásban az ü gyfelek korszerű módon, elektronikus úton tudnak kapcsolatot tartani a bírósággal, illetve az elektronikus nyilvántartásból egyszerűen és gyorsan tudnak tájékozódni az alapítványokról. Végezetül kérem, engedjék meg, hogy megköszönjem tisztelt képviselőtárs aim hozzászólásait, munkáját. Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy szavazatával támogassa a törvényjavaslatot. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Pelczné dr. Gáll Ildikó) : Köszönöm, államtitkár úr. A benyújtott módosító java slatokról várhatóan a következő ülésünkön fogunk dönteni. Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája ELNÖK (Pelczné dr. Gáll Ildikó) : Soron következik az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája . A törvényjavaslatot a T/10977. számon, a bizottsági ajánlást pedig a T/10977/63. számon megismerhették. A bizottsági ajánlás összesen 75 ajánláspontot tartalmaz. Indítványozom önöknek, hogy ezeket egy szakaszban tárgyalja meg az Országgyűlés. Aki a javaslatommal egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége az indítványt elfogadta. Megnyitom a részletes vitát az ajánlá s 175. pontjaira. Hozzászólót látok; elsőként Schvarcz Tibor képviselő úrnak adom meg a hozzászólás lehetőségét az MSZPfrakcióból. Parancsoljon, képviselő úr! DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Asszony! Tiszte lt Képviselőtársaim! Én az ajánlás 39., 52. és 63. pontjaihoz szeretnék szólni. A 39. pontban a gyógyszergazdaságossági törvény kiegészítését javasoljuk, azzal a módosítással, hogy a bizonyos egészségnevelő kampányokhoz szükséges gyógyszerekre, eszközökre a reklámozás lehetőségét terjesszük ki. Európában is számos esetben megoldást kínálnak olyan tekintetben, hogy például a dohányzást leszoktató kampányok esetén lehessen reklámozni azokat a gyógyszereket vagy azokat a cikkeket, amelyek ugyan társadalombizt osítási támogatással vagy anélkül rendelhetők, de ezt a jelenlegi reklám- és a gyógyszergazdaságossági törvény tiltja. Mi úgy gondoljuk, ez mindenképpen szükséges ahhoz, hogy eredményes leszoktató kampányokat tudjunk folytatni akár a dohányzásról, akár má s élvezeti szerekről vagy szokásokról való leszoktatásban. Az 52. pontban pedig azt indítványoztuk képviselőtársaimmal, hogy a házhoz szállítás kérdésében a kötszer ne kizárólag a patika privilégiuma legyen, hogy a kötszert csak patika szállíthassa házhoz. Ez azért is érdekes, mert a kötszerre a krónikus sebekben szenvedőknek van szükségük, tehát akinek fekélye, nyomási fekélye van, és általában otthon van, nehezen tudja megközelíteni a szakrendelőt, nehezen tudja kiváltani a receptre felírt kötszerét vagy a gyerekek