Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. november 10 (241. szám) - Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1989. évi XXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP):
2611 méreteket ölteni, és azóta minden időközi választáson voltak visszaélések az ajánlási szelvényekkel, ezek közül volt o lyan, amelyik büntetőügyként is megjelent. Ennek ellenére, és annak ellenére is egyébként, hogy több kutatóintézet, maga az Országos Választási Bizottság is világossá tette, hogy a jelenlegi szabályozással nagyon komoly problémák vannak, ehhez hozzá kéne n yúlni, nos, mindennek ellenére nincs válasz a kormány részéről, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozna, hiszen konkrét, leírt javaslatok készültek, van is előterjesztett javaslat ebben a tárgykörben. Szerintem annak a javaslatnak a napirendre tűzése nagyon is indokolt volna, mert ez egy olyan szabályozásmódosítás, amely még utolérheti a 2010es parlamenti választásokat. Tehát, ha felgyorsítanánk annak a javaslatnak a vitáját, az azzal kapcsolatos egyeztetéseket, akkor azzal el lehetne odáig jutni, hogy ez a mos tani, minden szempontból rossz és visszaélésre alapot adó rendszer megszűnjék. Annál is inkább egyébként, mert a mostani állapot fenntartása finoman szólva azt üzeni, hogy a két nagy párt érdekelt ennek a fenntartásában, hiszen tudható, hogy az ajánlószelv ényekkel tulajdonképpen a kilencvenes évek vége óta az történik, hogy a két nagy párt igyekszik ezeket összegyűjteni, messze nagyobb számban, mint amennyire a jelöltjeiknek szüksége volna, és ezeknek a begyűjtött ajánlószelvényeknek megteremtik a piacát, e zeknek a menedzselésével el lehet dönteni, hogy a rivális pártra ráengedünk egy másik rivális pártot, amelyik hasonló szavazótáborból gyűjtheti a szavazókat. (18.10) Tehát folyik ezzel nemcsak az a típusú visszaélés és manipuláció, hogy hamisítják a szelvé nyeket, hogy olyanok nevében adják le, akik nem is ajánlották azt a jelöltet, hanem olyan értelemben is folyik ezzel a manipuláció, hogy különböző kis jelölőszervezetek elindítását menedzselik ezzel a nagy pártok. Azt gondolom, hogy ennek véget kellene vet ni, és ha ebben őszinte az akarat - ahogy Jauernik képviselőtársam fogalmazott vagy akár Göndör képviselőtársam, hogy a politikai akarat hiányzik , akkor itt a lehetőség, a politikai akarat jegyében elő kell állni vagy mögé kell állni a megoldásnak. Én az t javaslom éppen ezért, hogy a kormány a lehető legsürgősebben vagy akár maga a Magyar Szocialista Párt legyen abban partner, hogy akár a héten, akár a jövő héten erről legyen egy egyeztetés itt a parlamenti pártok képviselőivel, nézzük meg. Ennek az ügyne k a megoldása nem igényel hosszú egyeztetést. Én azt gondolom, hogy ha van politikai akarat és szándék, derüljön ki, akkor nagyon gyorsan megoldható ez a szabályozás. Nem egy átfogó reformról van szó, még egyszer mondom, egy olyan szabályozásmódosításról, amely utolérheti a 2010es választásokat. Ebben kérem a kormány egyértelmű állásfoglalását, illetve a Magyar Szocialista Párt támogató hozzáállását. Köszönöm szépen. ELNÖK (Harrach Péter) : TataiTóth Andrásé a szó. TATAITÓTH ANDRÁS (MSZP) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Amikor fölvetődött ez a kérdés, és tulajdonképpen néhány napon, néhány héten belül minden parlamenti párt kifejtette a véleményét arról, hogy hogyan képzeli el a kisebb parlamentet, akkor már világosan látszott, ho gy a Fidesz elsősorban olyan választási rendszert kíván, ahol az egyéni körzetek megmaradnak, ahol megyei listák és országos lista is van. Annyit lehetett tudni, hogy megfelezné a jelenlegi rendszert. Azt nem mondta egy nyilatkozó sem, hogy több mandátumra számít, mint amennyi a támogatottsága. Én végiggondolva a dolgot, kidolgoztam egy olyan 200 fős parlamenti modellt, ahol minden pártnak a véleménye találkozott. (Dr. Magyar Bálint, dr. Wiener György és Göndör István egymással konzultálnak.) Jó volna, ha a még jelen lévő képviselők... - két perc alatt összefoglalom, képviselő urak; Magyar Bálint képviselő úr, két perc alatt összefoglalom. Azt gondoltam, hogy az előterjesztő képviselő urat érdekli az elhangzó vélemény. Nagyon röviden összefoglalom, hogy van olyan megoldás, amely az előterjesztő véleményét is százszázalékosan teljesíti, nevezetesen, hogy