Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. november 10 (241. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - GUSZTOS PÉTER (SZDSZ):
2477 Az Országgyűlés őszi ülésszakának 22. ül ésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Béki Gabriella és V. Németh Zsolt jegyzők lesznek segítségemre. Napirenden kívüli felszólalók: ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Tisztelt Országgyűlés! A mai napo n napirend előtti felszólalásra jelentkezett Gusztos Péter frakcióvezetőhelyettes úr, SZDSZ: “El a kezekkel Kertész Imrétől!” címmel. Frakcióvezetőhelyettes urat illeti a szó. GUSZTOS PÉTER (SZDSZ) : “Lelkemhez s a magyar nyelvhez van közöm, néhány könyvh öz, tájhoz, vershez, magyarul. Minden más közömbös és reménytelen. …elmenni innen, mihelyst lehet. …ha lesz erőm és módom elmenni innen. Magyarul írni odakünn is, a magyarság neveléséért dolgozni, de elmenni innen.” Márai Sándornak ezek a sorai jutottak es zembe tegnap, amikor a magát polgárinak nevező napilap címlapján öles betűkkel hirdette, hogy Nobeldíjas nemzetgyalázás történt akkor, amikor a 80. születésnapját ünneplő Kertész Imre egy meglehetősen kritikus, kemény és keserű interjút adott egy külföldi lapnak. A magát polgárinak nevező napilap meglehetősen sajátos kontextusba helyezi Kertész Imre egyegy szófordulatát, egyegy mondatát, természetesen manipulatív szándékkal. Az embernek az az érzése, hogy megint olyan helyzettel állunk szemben, amikor jö nnek azok, akiket valaki valahol felhatalmazott arra, hogy megmondják, ki a jó magyar, ki része a magyar nemzetnek és ki nem. Végzik a dolgukat, megmondják ezt nekünk. Mindez történik nem sokkal azután, hogy egy másik kedvenc sajtótermékben, nem a kedvenc napilapban, hanem a kedvenc hetilapban könyvek égetésére és könyvtárakban való rongálásra buzdítottak. Történik mindez abban az országban, amelyik valószínűleg világelső a saját maga által, a nemzet által, az ország, a haza által elüldözött Nobeldíjasok s zámát tekintve. Szóval, a lap szerint Kertész Imrét az egész magyar társadalom ünnepelte a Nobeldíjakor. Én magam arra emlékszem, hogy a jobboldal jelentős részéről semmi mást nem lehetett hallani, mint imrekertészezést. A lap megszólaltatja a Magyar Írós zövetség egyik vezetőjét, aki elmondja, hogy az antiszemitizmus elhanyagolható jelenség Magyarországon; mondja annak a szervezetnek a főtitkára, amelyből a jóérzésű magyar írók jelentős része kilépett más írótársaik minősíthetetlen antiszemita megnyilvánul ásai után. Az embernek eszébe jut Ady is, aki azt mondja a Lelkek temetője című versében, hogy “ez a szomorú magyar róna, halálszagú, bús, magyar róna, hány megölt lélek sikoltott bús átkot az egekig róla”. Ady szintén egy híres nemzetgyalázó volt, máshol így írt: “Kompország megindult dühösen Kelet felé újra… Élén az új magyar társadalomnak állnak az ordító táltosok. Szomorú embereket vonultatnak el. Akinek a homlokán ott vigyázatlankodik a Gondolat, akinek a szemeiből új érzések máglyája világít, akire rá bizonyul, hogy szívesen áldozott az Eszme idegen és ékes isteneinek: az elveszett. Kompország: legképességesebb álmaiban is csak mászkált két part között: Kelettől Nyugatig, de szívesebben vissza.” Írja ezt, mondom még egyszer, egy másik híres nemzetgyaláz ó, Ady, akit a saját korában rendszeresen minősítettek úgy hasonlóan nagy formátumú személyiségek, mint akik most Kertész Imrét minősítik nemzetgyalázónak és nemzetellenesnek. Az embernek persze feltűnik az is, hogy ezek a minősítések, a nemzetgyalázó, a n emzetet lejárató minősítések honnan jönnek. Abból a környezetből érkeznek, ezekből a bizonyos kedvenc napilapokból és abból a szélsőjobboldallal, a szélsőjobboldali véleményformálókkal teljesen összefonódott részéből a magyar jobboldali médiának és értelmi ségének, ahol, mondom még egyszer, nem olyan régen könyvégetésre, könyvrongálásra buzdítanak, ahol a Kertészinterjút “Nobeldíjas nemzetgyalázás” ostoba és hazug címével jelentetik meg; ebből a környezetből, ahonnan nemritkán naponta ömlik a rasszista, gy űlölködő, olykor az alkotmányos értékeket
