Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. szeptember 21 (222. szám) - Gulyás József (SZDSZ) - a miniszterelnökhöz - “Kevesebb lesz az ország civilek nélkül” címmel - ELNÖK (Harrach Péter): - GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ):
243 felsorolt annak vonatkozásában, hogy a közlekedési operatív programban fennmaradt keret milyen módon használható fel. Nincs döntése a j elenlegi kormánynak arról, hogy ez a fennmaradó keret pontosan milyen célra kerüljön felhasználásra. De hogy történetileg pontosak legyünk: valamivel több mint 1 milliárd eurónyi támogatási keretből a 4es metró projektje 800 millió eurónyit kihasznált, és 200 milliónyi maradt fenn az uniós támogatásból. Ez egyébként felhasználható lenne a 4es metró későbbi szakaszaira is, de ezt csak elvi lehetőségként említem, mert valóban a közlekedési operatív program bármely más céljaira felhasználható, tehát az opera tív program keretei között maradt meg, és sok olyan célt is szolgálhat, amit képviselő úr jelzett. Nem fogja elhamarkodni ezzel kapcsolatban a döntését a jelenlegi kormány. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Képviselő úr viszontválas za következik. DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (KDNP) : Tisztelt Miniszter Úr! Örülök, hogy ezt a kérdést felvetettem itt a parlamentben, még akkor is, ha nem kaptam választ arra, hogy mi a kormány szándéka. Lehet, hogy majd az új kormánynak meghagyják ezt a döntést , aminek külön örülnék. Mert - meg kell hogy mondjam - ön a kormányban új ember, viszonylag új, de ha visszanéz az elmúlt hathét évre, akkor látja, hogy amikor azt mondom: falurombolás volt az elmúlt hét évben, akkor nem beszélek mellé. Ez számos ügyben t etten érhető. Mindenképpen arra kérem önt mint pénzügyminisztert, hogy ha erről a kérdésről szó esik a kormányban, és döntenek a fennmaradó pénzekről, akkor fordítsa a szívét és a lelkét a vidék felé, mert talán ön mint a kormányban nem régi ember nincs me gfertőzve azzal a liberoszociális eszmével, hogy csak a városban boldog az élet. Nagyon fontos, hogy a vidéket fejlesszük. Magyarországon a megújulás - lehet, hogy én elfogult vagyok, és természetesen tisztelem a városi népet, de azt hiszem - vidéken kezdő dhet elsősorban. Kérem ehhez az ön személyes segítségét. Köszönöm szépen. (Taps a KDNP és a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Miniszter úr! DR. OSZKÓ PÉTER pénzügyminiszter : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Nemcsak a magam, hanem az egész k ormány nevében tudom mondani, hogy ez a kormány az egész ország kormánya, az egész ország minden egyes települését és lakosát egyenlő arányban képviseli. Úgyhogy azt gondolom, hogy ezeket az érdekeket, ezeket a célokat nem is kell megkérdőjelezni. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) Gulyás József (SZDSZ) - a miniszterelnökhöz - “Kevesebb lesz az ország civilek nélkül” címmel ELNÖK (Harrach Péter) : Gulyás József, az SZDSZ képviselője, szintén a miniszterelnöknek kíván kérdést feltenni: “Kevesebb lesz az ország civilek nélkül” címmel. Miniszterelnök úr Herczog László miniszter urat jelölte ki válaszadónak. Kérdezem, hogy elfogadjae a személyét. GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ) : Igen, elnök úr.